Fogy a Debrecen: Komlósi befejezte, Weszelovszky hazaköltözött
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.01.11. 09:43 | Frissítve: 2013.01.12. 12:42
Debrecen – A csapatkapitány, Varga Tamás ráadásul beteg, így utazik a debreceni pólócsapat a Vasashoz.
Több mint háromhetes bajnoki szünetet követően hétvégén folytatódnak a Vodafone Férfi Vízilabda OB I. alapszakaszának küzdelmei. A 2012/2013-as pontvadászat tizenkettedik fordulójában a Debrecen vízilabdacsapata a tavalyi címvédő Vasas otthonában ugrik medencébe. Az újév első bajnokiját a szombaton 17:15-től egymással farkasszemet néző cívisvárosi és angyalföldi együttes is három-három hiányzóval várja. Míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló házigazda angyalföldiek Csapó Miklóst, valamint a műtét után lábadozó Katonás Gergelyt és Hárai Balázst kénytelenek nélkülözni, addig az ötödik Debrecen a kétszeres olimpiai bajnok csapatkapitánya és további két játékos nélkül indul útnak a Komjádiba - áll a csapat közleményében.

- Nem a legjobb reményekkel várhatjuk a Vasas elleni mérkőzést, bár úgy tudom, az angyalföldieknek is lesznek hiányzói. Varga Tamást betegség miatt leszek kénytelen nélkülözni, Komlósi Péter végleg szögre akasztotta a pólósapkát, és visszavonult, Weszelovszky László pedig családi problémák miatt hazaköltözött Szegedre. Két játékost tehát elveszítettünk, akiket úgy érzem, hogy fogunk tudni pótolni, ám Varga Tamás, nagyon fog hiányozni a csapatból, őt már sokkal nehezebb lesz helyettesíteni. Bízhatnánk a csodában, hogy felépül, de egész héten vírusos fertőzéssel és lázzal küszködött, csekély az esélye annak, hogy a mérkőzésre felépüljön. A kispadunk így ezen a meccsen nagyon rövid lesz, viszont ezzel együtt annyi öröm is van az ürömben, hogy ezután minden mérkőzésen helyet foglal a kispadon 1-2 saját nevelésű, debreceni tehetségünk is. Ilyen szinten haladunk abba az irányba, melyet korábban kitűztünk magunk elé célként, reméljük ezek a fiatalok mihamarabb be is tudnak mutatkozni az élvonalban. Mellettük a klasszis játékosaink megmaradtak, Halek Marcinak pedig fel kell nőnie a feladathoz – tudtuk meg a csapat mesterétől, mi a helyzet az együttes háza táján.
- Elkeseredve nem vagyunk, ámbár túlzás lenne azt állítani, hogy bizakodó vagyok, de továbbra sem tettem le arról, hogy nyerjünk, és a feladat mindezek ellenére ugyanaz, a védekezést kell megoldanunk. Többet kell zónáznunk, hiszen Varga Tamás betegségével egy, Komlósi távozásával pedig két bekkünk kiesett. Mégis hiszek abban, hogy ugyanolyan esélyünk van a Vasassal szemben, pont azért, mert az ellenfelünknél is vannak hiányzók. Emlékszem, amikor a Szegeddel vizitáltunk a Vasas otthonában, az akkori csapatom két klasszisa nem játszott – Korolija és Varga Tamás – mégis nyertünk 4-3 arányban. Ezzel az eredménnyel most is kiegyeznék – bizakodott Gyöngyösi András.
A mester tanítványai az idei első hazai találkozójukat január 16-án szerdán, 19:15-től a három ponttal a tizenkettedik helyen tanyázó EKF-Eger együttese ellen játsszák. A mérkőzésre a belépőjegyek már megvásárolhatóak a Debreceni Sportuszoda sportboltjában, akárcsak a február 6-án 18.15-től megrendezésre kerülő Debrecen-Radnicki Kragujevac Európa Kupa elődöntő visszavágójára!!!
A szombati Vasas-Debrecen megmérettetést az országos sportcsatorna, a DIGI Sport élőben közvetíti.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)