Férfi vízilabda: Újabb győzelmet szerzett a DVSE-Master Good csapata
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.03.26. 19:36 | Frissítve: 2023.03.26. 19:36
A debrecenieknek a bajnokságban kellett helyt állniuk az utolsó előtti Oázis ellen.
Kissé enerváltan kezdte a találkozót a DVSE és az első negyedben általános meglepetésre a listavezető futott az eredmény után – írta a klub honlapja.

Fotó: dvse
A mieink részéről Somorjai Sebestyén szerezte az első gólt, majd Macsi Patrik duplájával sikerült ikszre menteni az első negyedet. (3-3)
A második játékrészben is folytatódott a kiélezett játék, de ekkor már állandósult a debreceniek egygólos előnye. Ez a különbség megmaradt a félidőben is a keményen harcoló Oázis ellen. (7-6)
Fordulás után ritmust váltott a DVSE, amit már nem tudtak lekövetni a hazai medencében játszó “vendégek”. Kádár Kálmán együttese 6-0-val zárta le a negyedet, mellyel nagyjából el is döntötte a három pont sorsát. (13-6)
Ha különösebb izgalmakat nem is, gólokban gazdag nyolc percet annál inkább hozott a záró felvonás. Az Oázis játékosai ismét megtalálták a “góllövő kezüket”. Ehhez kellett az ellenfél is, ugyanis a debrecenieknél ekkor már javarészt a fiatalok voltak a medencében. A záró játékrész tizenegy gólt hozott, melyből hatot vállaltak a mieink.
A DVSE-Master Good 19-11-re nyert, megszerezve a 21. bajnoki győzelmét és továbbra is nyolc pont az előnye a tabellán az üldözőkkel szemben.
Férfi Vízilabda OB1/B, 22. forduló
DVSE-Master Good – Oázis SC 19-11 (3-3, 4-3, 6-0, 6-5)
Gólszerzők: Macsi P. 5, Somorjai 3, Tőzsér 3, Macsi M. 2, Rácz M. 2, Dienes, Krizsai Á., Pataki, Kis, ill. Matesz 3, Csutorás Barna, Mérth 2, Dolnay, Csutorás Bence, Turcsányi, Molnos.