Dinamikusabb és egyszerűbb játékra törekszik a DEAC-Tungsram új vezetőedzője
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.02.12. 10:55 | Frissítve: 2022.02.13. 14:03
Debrecen - Berényi Sándor vette át Jorgosz Vovorasztól a szezon végéig a kosárlabdacsapat irányítását. A szakember szerint jó irányba indultak el, és bízik abban, hogy gyökeres lesz a változás.
Milenko Topics tíz, utódja, Jorgosz Vovorasz pedig tizenegy mérkőzést bírt a DEAC-Tungsram kispadján. A görög szakvezetővel a gyenge szereplés miatt a héten bontott szerződést a kosárlabdacsapat vezetősége. Az együttes élére Berényi Sándort nevezték ki, akivel korábban a Magyar Kupában bronzérmet szerzett a DEAC.

Fotók: DEAC
Berényi Sándor a Debrecen Televízió Hajrá című műsorában azt mondta, a zalaegerszegi produkció után jött a megkeresés, a döntés pedig mind a vezetőség, mind pedig az ő részéről nem volt egyszerű.
- De most itt tartunk, a jövőbe kell tekinteni és azt nézni, hogyan tudunk előrelépni – emelte ki.
Berényi Sándor korábban, 2017 és 2019 között volt már a csapat edzője, akkor előbb feljutottak az élvonalba, 2019-ben pedig a klub addigi legnagyobb sikerét elérve bronzérmesek lettek. A vezetőedző azt mondta, akkor is év közben kellett átvennie a csapatot, ahogyan most is, az akkori összetétel azonban más volt és más célokért is küzdöttek.
- Azóta a DEAC kinőtte magát: akkor kis csapatként, újoncként teljesen más célokat fogalmaztunk meg, reálisan tekintve akkor is – és most is – a lehetőségeket. Most nyilván jóval nagyobb célokért küzd a csapat, szépen fejlődik a klub, az egész DEAC, a többi szakosztályával együtt a kosárlabda is kiemelten.
Idén a célok változatlanok: továbbra is érmeket szeretnénk szerezni mind a kupában, mind a bajnokságban. Egyelőre viszont csak a közeljövővel szabad foglalkozni, úgyhogy ezek a távlati, középtávoli célok még picit odébb vannak – mutatott rá a szakember.
Berényi Sándor arról is beszélt, hogy az ismerkedésen van a hangsúly és azon: mely taktikákat, elképzeléseket érdemes megtartani és a saját elképzeléseit is elkezdje megvalósítani.
- Remélem, hogy lesz gyökeres változás, elkezdtünk ezen dolgozni. Nem ígérhetem, hogy már vasárnap látszani fog, de
az edzéseken látszik, hogy jó irányba indultunk el. Tetszik, amit eddig láttam a csapattól, szeretnék sokkal gyorsabb, dinamikusabb és egyszerűbb játékot játszani.
Vannak olyan játékosok a keretben, akik alkalmasak arra, hogy nagyobb szabadságot kapjanak bizonyos játékszituációkban, illetve bizonyos játékosok közötti játékkapcsolatokat kell még építeni és javítani – mutatott rá.
Berényi Sándor a vezetőedzői teendők mellett a DEAC Akadémia szakmai igazgatói feladatait is ellátja. Mint mondta, „óriási felelősség az akadémiát vezetni, együtt a kettőt nem lehet, teljes embert kíván mind a kettő”. Éppen ezért született meg a megoldás, hogy erre az átmeneti időszakra az akadémia több dolgozója között osztják szét a feladatait, a felelősség zöme pedig az igazgatóhelyettesre, Faragó Péterre hárul.