Debreceni bunyóst is kitüntettek a minisztériumban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.05.05. 09:56 | Frissítve: 2012.05.06. 12:14
Budapest - Komor László, a DVSC junior Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívója Papp László-díjat kapott.
Papp László születésének 86. évfordulóján adták át - immár hetedik alkalommal - a legendás ökölvívóról elnevezett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek. Idén - az előző évekhez hasonlóan - öt fiatal sportoló vehette át kiemelkedő teljesítményéért a kitüntetést. A rendezvényen megjelent Papp László özvegye, valamint fia, László is, továbbá Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

A díj névadójának emlékét felidézve az ünnepség résztvevői megtudhatták, hogy mind a sportban, mind pedig emberségben példaképe lehet Papp László a most díjazott fiataloknak, ezért fontos emlékezni arra az emberre, akiről ezt a kitüntetést elnevezték.
- Sosem próbált jogosulatlan előnyökhöz jutni, sosem szolgáltatott anyagot a botránysajtónak. Mint háromszoros olimpiai bajnok, a hivatásos ökölvívók táborában is megőrizte erényeit. Papp László az ökölvívás legnagyobb úriembere” - idézte Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkár pohárköszöntőjében Max Schmeling egykori német profi ökölvívó világbajnok nyilatkozatát Papp Lászlóról. Ezt az erényét azonban nem csak pályatársa gondolta így, hanem a Nemzetközi Fair Play Bizottság is, amikor 1993-ban Fair Play-díjban részesítette a világhírű magyar sportolót.
Az idén kitüntetett öt fiatal bunyós között Papp László-díjban részesült Komor László, a DVSC Ökölvívó Kft. ökölvívója, aki a junior Európa-bajnokságon a harmadik, a világbajnokságon az ötödik helyen végzett (edzője: Salánki László). A Keszthelyen rendezett kontinensbajnokság szupernehézsúlyú viadalán Komor László veretlenül végzett, ám mivel az elődöntőben betegség miatt az orvos nem engedte szorítóba lépni, így az ifjú debreceni bunyósnak meg kellett elégednie a bronzéremmel.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)