Debrecen mindig a szíve csücske lesz a mennybe költözött lokista lányának – fotókkal
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@dehir.hu Közzétéve: 2017.12.24. 14:15 | Frissítve: 2017.12.24. 14:16
Debrecen – Mindenki megkönnyezte a már több mint egy éve eltávozott Nagy Zsuzsa lányát a Hódosban. Sarah az ünnep napjaiban sokat gondol erre...
Emlékezetes volt a DVSC bajnokcsapatának ünneplése egykori nagy sikereik színhelyén, a Hódos csarnokban. Azonban a nagy diadal harmincéves évfordulójára már nem jöhetett el, mert már az égi kézilabdapályára költözött az aranycsapat balkezes átlövője, Nagy Zsuzsa. Pályára lépett viszont helyette szintén kézilabdázó leánya. Lovas Sarah, azóta is beleborzong abba az érzésbe. Erről, az emlékeiről és a terveiről is mesélt.
Sarah könnyes-megható premierje a Hódosban (Fotó: Gurbán György)
„A legkorábbi emlékeim sportcsarnokokhoz kötődnek. Rengeteg csarnokban fordultam meg anyukám meccsei miatt. Szerettem ott lenni, szerettem azt a hangulatot, még az edzésekét is. Játszani akartam, ott lenni, pedig a szüleim soha nem mondták, sem nekem, sem a testvéremnek, hogy kézilabdáznunk kellene. De mentünk és csináltuk. Igaz, Gergő először az úszást választotta és csak utána váltott a kézire. Én azonban rögtön kézizni akartam.”
Így aztán Zsuzsa mindkét gyermeke a kézilabdások táborát kezdte gyarapítani. A sportág még gyerekcipőben járt Hollandiában, amikor a három debreceni, Tóth Ildikó, Szilágyi Kati és Nagy Zsuzsa odaköltözött, manapság azonban egyre népszerűbb és eredményesebb. Hiszen Nycke Groot, Tess Wester és társai már többször is állhattak világversenyek dobogóin – a nemrégiben Németországban véget ért vébén például a bronz lett az övék. Sarah is szépen felcseperedett a pályán, s milyen az élet, ugyanazon a poszton játszik, mint édesanyja, ugyanúgy balkezes lövőként a Targos Bevo másodosztályban szereplő gárdájában. De közben a tanulásról sem feledkezett meg.
„Turisztikát tanulok jelenleg, ha minden jól megy, áprilisban végzek. Ezután hotelben szeretnék dolgozni néhány évig, és utána vagy esetleg közben továbtanulni.”
Sarah jól tudja, hogy a tanulás milyen fontos, hiszen egy sérülés mostanában a pályán kívülre parancsolta. Fél évig sérült volt ugyanis, most kezdi újraépíteni magát és a játékát. Magyarországra, szülei hazájába mindig nagy örömmel jött.
„A viszonyom az egykori lokistákkal nagyon jó volt kisgyerekkorom óra. Ha nyaranta Magyaroszágon voltunk, mindig összejöttek, és én ilyenkor anyukámal akartam menni, hogy ott lehessek velül. Tóth Rozi volt az anyukam legjobb barátnője, mindig ő intézte, hogy anyukám is ott tudjon lenni, így ő különösen közel állt hozzám.”
De amikor elérkezett a drámai pillanat és Sarah kifutott a lokisták melegítőjében édesanyja társai közé a Hódos pályájára, Kádárné Ica volt mellette. Ezeket a pillanatokat míg él, nem feledi el.
„Ica mindig is a mamám párja volt edzésen. Ezért is állt ő akkor mellettem, hihetetlenül jól esett, hogy átölelt. Nagyon szép volt a lányoktól hogy apukámat és engem meghívtak erre az évfordulóra, és én a pályára léphettem anyukám helyén. De nekem borzasztóan nehéz volt akkor. Mert az a hely az övé marad mindörökre, én sem léphetek jogosan oda. Büszke vagyok arra, hogy a lánya vagyok és még büszkébb arra, amit ő elért...”
Adja magát a kérdés, hogy vajon Sarah kacérkodik-e a gondolattal, hogy egyszer Magyarországon, esetleg Debrecenben kézilabdázzon?
„Azt vallom, soha ne mondd, hogy soha, de egyelőre nem szerepel a terveim között a külföldi játéklehetőség. Örülök annak, hogy apukám jó egészségnek örvend, most úgy élem az életem, ahogy van, nem akarok ebben az időszakban túlzottan előre tekinteni. Most az a legfontosabb a számomra, hogy befejezzem a sulit és visszatárhessek a kézilabda pályára. De akármit is hoz számomra az élet, Debrecen mindig ott lesz a szívemben...
Kapcsolódó cikkek:
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)