Az otthon még veretlen körmendiekhez látogatnak az idegenben még nyeretlen debreceni kosarasok
Szerző: Dehir | info@dehir.hu Közzétéve: 2019.01.07. 15:44 | Frissítve: 2019.01.07. 15:50
Debrecen - Körmendre látogat a DEAC kosárlabdacsapata az NBI A-csoportos Bajnokság 14. fordulójában. Nehéz dolga lesz Berényi Sándor együttesének.
Két győzelemmel zárta a 2018-as esztendőt a DEAC, ezzel eldőlt, hogy a klub története során először vehet részt a Magyar Kupa nyolcas döntőjében. Az Alba Fehérvár és a Pécsi VSK legyőzése után a hajdúságiak az alapszakasz felénél -7-6-os mérleggel- a nyolcadik helyen állnak, így a kupaindulás mellett a bajnokságban is az elvárásoknak megfelelően szerepelnek.

- Nagyon örülünk, hogy sikerült bejutnunk a döntőbe, szerintem nem elképzelhetetlen a továbbjutás, de ehhez mindenképp egy jó sorsolás kell. Az első körben azt gondolom, hogy a Szolnokot és a Körmendet jó lenne elkerülni, hiszen ők kiemelkednek a bajnokságból. Felszabadultan kell játszanunk, egy jutalomjátékként kell felfognunk a kupadöntőt, a négy közé jutás hatalmas eredmény lenne, de a keddi sorsolás után okosabbak leszünk. Remélem, hogy a bajnokságban is tudjuk folytatni a jó szereplésünket, és egy stabil hazai pálya mellett idegenben is elkezdünk meccseket nyerni.
Célunk továbbra is a középház, ezt követően pedig a rájátszás kiharcolása. – vélekedett a DEAC hátvédje, Kozák Márton.
A Körmend jelenleg az előkelő második helyen áll a bajnokságban, ráadásul hazai pályán mindezidáig nem találtak legyőzőre. Ferencz Csabáék mind a hét mérkőzésüket megnyerték odahaza, ami az idegenben nyeretlen DEAC-nak nem sok bizakodásra adhat okot. A két együttes őszi összecsapása már annál inkább, ugyanis a cívisvárosiak szeptember végén 82-78 arányban győztek az Oláh Gábor utcán.
- Valamivel több időnk volt felkészülni a Körmendből, hiszen a többiekkel ellentétben mi hét közben játsszuk le a mérkőzést. Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen mély rotációval rendelkeznek, de igyekeztünk kielemezni a kulcsjátékosaikat. A győzelemhez már-már tökéletes játékot kéne nyújtanunk. Egyszer már sikerült őket legyőznünk a szezon elején, és bár bravúr lenne Körmenden is nyerni, mi mindenképpen így fogunk hozzáállni – zárta szavait a fiatal játékos.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)