Az öreg róka legyőzte az ifjú titánt Debrecen mellett
Szerző: Rituper Tamás | rituper.tamas@dehir.hu Közzétéve: 2022.09.04. 19:42 | Frissítve: 2022.09.04. 19:45
Debrecen - Legjobb hajdú-bihariként a debreceni Sólyom László a hetedik lett a Feeder Országos Bajnokság döntőjében, kivívva a válogatottságot.
A Debrecen melletti Látóképi-víztározón rendezték meg a XII. Feeder Országos Bajnokság döntőjét. A döntőbe jutott negyven kiváló versenyző négy napon át küzdött az első helyért. Az utolsó, vasárnapi fordulóra a már háromszoros országos bajnok Erdei Attila két pont előnnyel vágott neki, mögötte a fiatal címvédő, Bakó Péter állt.

Fotók: Mohosz
Az utolsó napnak külön izgalmat adott, hogy a két éllovas egy szektorba húzott. Bakó akkor tudta volna megnyerni a versenyt több fogott kilóval, ha első lesz a szektorban, Erdeinek pedig nem sikerül másodikként végeznie.

A Magyar Országos Horgász Szövetség beszámolója szerint Bakó Péter vasárnap a pontyra építette fel a horgászatát, nem is eredménytelenül. Már az első órában sikerült fogni 100 métert is meghaladó távolságról egy 9,7 kilós tükröst, amihez még további pontyokat és harcsát gyűjtve 25 kilogrammos fogással magabiztosan nyerte szektorát. Erdei Attila Csaba is ebben a szektorban horgászott, a rá jellemző nyugodt, higgadt stílusban, nagyon finom cuccal. Szebbnél szebb dévéreket fogva biztosan lett második Bakó mögött, így a kétpontos előnye egy pontra olvadt, de ez pont elég volt ahhoz, hogy ő nyerje meg a döntőt, megszerezve ezzel negyedik magyar bajnoki címét. Szabó Bence is megőrizte a harmadik helyét, mai szektorgyőzelmével bebiztosította azt.
A döntőbe három hajdú-bihari horgásznak is sikerült bejutnia, a debreceni Sólyom László a hetedik helyen végzett, a hajdúböszörményi Kálló Kornél a tizedik helyet szerezte meg, a szintén böszörményi Hajdú Tamás a 30. lett. Sólyom László a kiváló eredményével bekerült a 2023-as válogatottba.
A döntővel lezárult a ranglista sorozat is a 2022-es évre. Az első tíz helyen végzett versenyző alkotja a 2023 évi válogatott keretet.
A 2022 évi feeder ranglistán Bakó Péter végzett az első helyen mindössze 4 ponttal! Második lett ifj. Sipos Gábor, harmadik pedig Sivák Mátyás. 4. Arató Soma Gergely, 5. Erdei Attila Csaba 6. Bodzsár Norbert Márk, 7. Kocsis László 8. Szabó Bence 9. Walter Tamás 10. Sólyom László.