Arrivederci, digók!
Szerző: Vida Gyula | vida.gyula@dtv.hu Közzétéve: 2010.06.24. 17:58 | Frissítve: 2010.06.24. 17:58
Az egyik unokaöcsém volt nagy olasz drukker. Mit drukker, fanatikus. Állandóan a digókról, a macskásokról és Roberto Baggioról beszélt. Be nem állt a szája. Hát igen, akkor még voltak egyéniségek az olasz válogatottban, és volt szerethető olasz foci. Ma már nincs.
Az ificsapatban, az FC Baktalórántházában annak idején mindenki Baggio akart lenni. Az egymás közötti játékban volt is gondja az edzőnek. Senki sem akart félmeztelenre vetkőzni. Mindenki ragaszkodott az azúrkék Baggio mezhez, amiből volt legalább fél tucat.
Így volt ezzel az én unokaöcsém, Csirke is. Ez volt a beceneve, mert olyan vékony szálú, szőke haja volt, és ha egy kicsit megizzadt foci közben, rögtön úgy nézett ki, mint egy leforrázott csirke. Mondtuk is neki, ha már az olaszokért rajong, inkább a tejföl szőke Giuseppe Signorit kellene példaképnek választania. De ő erre mindig azt válaszolta: az nem jó, mert Signori bal lábas. Az ő bal lábas lövései viszont inkább csak a saját testi épségére voltak veszélyesek semmint az ellenfél kapujára. Erre használtuk akkoriban azt a futballkifejezést, hogy tarkón rúgja magát a labdával.
Szóval Baggio és Signori. Igazi egyéniségek, az olasz futball büszkeségei. És lehet folytatni a sort: Maldini, Donadoni, Vialli, Zenga, ha csak a kortársakra gondolunk. Aztán Del Piero és Totti a következő generációból. Az utolsó nagy generációból. Merthogy itt, nagyjából a négy évvel ezelőtti meglepetés-világbajnoki címnél véget ér a felsorolás. Merthogy én Pirlot, Cannavarot és Iaquintát nem sorolnám a mai példaképek közé. Legalábbis kevés "kannaváró" mezt látok manapság az utánpótlás csapatokban pallérozódó magyar gyerekeken.
Nagyjából négy éve vegetál az olasz futball. Jó, most mondhatnák azt, hogy alig egy hónapja az olasz Internazionale lett a Bajnokok Ligája győztes. Igen ám, csakhogy abban a győztes csapatban egészen pontosan 0, azaz nulla darab olasz futballista volt. A kispadon pedig egy portugál edző ült, ha emlékeznek rá.
Szóval rejtély, ami az olaszoknál történik. Talán a zenész, Ákos egyik slágerének dalszövegéből idézve lehetne a legegyszerűbben érzékeltetni a helyzetet: Valami véget ért, valami fáj.
Na de nézzük a dolgot a másik oldaláról. Az olaszok vereségével, pontosabban az olaszok verésével a legjobb 16 közé jutott Szlovákia. Tudjuk, az az ország, amelyik itt van fölöttünk, a szomszédban. Területe 49 ezer négyzetkilométer, népessége 5 és fél millió. Nos kedves utánpótlás szakemberek, hogy is van ez a "nincs miből meríteni" elmélet? Lehet, hogy szét kellene nézni kicsit a szomszédban? Na jó, bevallom, irigy vagyok. Mert az én generációmnak már csak az archív felvételek és a legendák maradnak. Miközben néhány kilométerrel odébb halálra izgulják magukat a ... (ide szándékosan nem írtam jelzőt) szlovákok.
És még egy mondat erejéig visszatérve az olaszokra. Emlékeznek, hogy örültek a derék digók a sorsoláskor? Paraguay, Szlovákia, Új-Zéland. A lehető legkönnyebb csoport. Mondták ők és a szakértők is. Ehhez képest csont nélkül kiestek.
A világbajnoki címvédő és az előző döntő másik résztvevője már csak fotelból nézheti a vb-t. Már ha lesz hozzá ingerenciájuk.
Szlovákia – Olaszország 3-2 (1-0)
Johannesburg, Ellis Park Stadion. Vezette: Webb (angol)
Gól: Vittek 25. 73., Kopunek 88., ill. Di Natale 80., Quagliarella 92.
Sárga lap: Strba 16., Cannavaro 31., Vittek 40., Pekarik 50., Pepe 76., Mucha 81., Quagliarella 81
Szlovákia: Mucha 5 – Pekarík 5, Skrtel 5, Durica 5, Zábavník 5 – Strba 6 (Kopunek 87.), Kucka 6 – Stoch 6, Hamsík 7, Jendrisek 5 (Petras 94.) – Vittek 8 (Sestak 92.)
Olaszország: Marchetti 5 – Zambrotta 5, Chiellini 5, Cannavaro 4, Criscito 5 (Maggio 5 – a szünetben) – Montolivo 5 (Pirlo 6 55.), De Rossi 4, Gattuso 5 (Quagliarella 7 – a szünetben)– Pepe 5, Iaquinta 4, Di Natale 7
Vida Gyula írása
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)