A Loki kéziseinek serdülő és ificsapata is éremmel zárta a szezonját
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.05.30. 10:14 | Frissítve: 2022.05.30. 10:33
Debrecen - A DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági együttese ezüst-, serdülőcsapata bronzérmet szerzett a szigetszentmiklósi Final Fouron.
Amint arról már beszámoltunk, a Kutor Kitti által irányított ifjúsági csapat huszonkét mérkőzésen huszonkét győzelmet aratott a felnőtt NB II-ben, így százszázalékos teljesítményt nyújtva jutott fel a másodosztályba. Ennek egyik jutalmaként Csernyánszki Liliék együtt ünnepelhettek a Hódosban a Loki bronzérmeseivel. Azonban rájuk még várt a korosztályos négyes döntős.

Együtt ünnepelt a két korosztály
Így volt ez a serdülőkkel is. Júliusban azzal a nem titkolt céllal kezdte meg a felkészülést Győrvári Viktor együttese, hogy bejut a Final Fourba. A serdülő első osztály Keleti csoportjának második helyén végeztek a lányok, így ezt megvalósították az előre kitűzött célt.
A Final Fouron mindkét korosztályban Fradi-NEKA döntőt várt a legtöbb szakember, ám a debreceni ifisták keresztül húzták ezt a számítást.
Kudor Kitti "lányai" ugyanis drámai végjátékban, hétméteresek után legyőzte a Nemzeti Kézilabda Akadémia gárdáját az elődöntőben. Ugyanez a bravúr nem jött össze a serdülőknek, noha negyvenöt percig partiban voltak a toronymagas esélyesnek számító NEKA ellen.
A második napon aztán remekeltek a serdülők, hiszen nagyon motiváltan játszva, a meccset végig kézben tartva megszerezték a bronzérmet az érdiek ellen. Az ifik nagyot küzdöttek a Fradi ellen a fináléban, végül négygólos vereséget szenvedtek, de nem lehetnek csalódottak az ezüstérem miatt sem.
Azt újfent bebizonyította az idei korosztályos Final Four, hogy továbbra is színvonalas szakmai munka zajlik a DVSC Kézilabda Akadémián.