A görög liga középcsapatában folytatja a DVSC kapusa
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.01.31. 11:05 | Frissítve: 2023.01.31. 11:43
A transfermarkt.com tényként kezeli, hogy Gróf Dávid Görögországba igazolt.
A mértékadó transfermarkt.com szerint az APO Levadiakos leigazolta a DVSC egykori válogatott kerettag, kétszeres magyar bajnok kapusát, Gróf Dávidot. Az átigazolást a lokomotivblog is kiszúrta, erről Instagram-oldalukon tettek közzé bejegyzést történetükben.

A 33 éves hálóőr 2020 szeptemberében a Ferencvárostól érkezett Debrecenbe, akkor egy évre kölcsönbe. Korábban védett Skóciában, Angliában és Németországban is, 2017-ben bajnoki címet ünnepelt a Honvéddal. Majd a rivális FTC-hez igazolt, akikkel szintén az első helyen végzett, illetve a válogatottba is többször meghívást kapott.
A 2017-2018-as idény Fülöp Márton-díjasa (az év védését mutatta be - a szerk.) a DVSC-vel megnyerte a másodosztályt, majd maradt Debrecenben és az első ligában is szerepelt velük.
Eligazolása azért is lehet érdekes, mert nemrég posztriválisa, Hrabina Alex is távozott, így a rutinos Megyeri Balázs mellett (aki épp a görög ligából lehet ismerős sokaknak) két fiatal kapus, Raul Balbarau és Erdélyi Benedek maradtak csupán a klubnál.
Gróf Dávid 52 mérkőzésen védte a DVSC kapuját.