A DVSE 18-as keretében 14 saját nevelésű játékos kapott helyet – videóval
Szerző: Somorjai Soma | somorjai.soma@mcdb.hu Közzétéve: 2020.07.24. 15:40 | Frissítve: 2020.07.25. 13:06
A bennmaradás a célja a fiatal tehetségekkel felálló debreceni vízilabdacsapatnak. Az idei szezonban még több szerepet kapnak majd a fiatalok a felnőttek között a világ talán legerősebb bajnokságában. Az egy évtizede élvonalban szereplő együttes hétvégén a Magyar Kupa első fordulójával hangolódik a bajnoki rajtra.
Szombaton már tétmérkőzésen ugranak vízbe Miroslav Bajin játékosai. A DVSE az OB I rajtja előtt a Magyar Kupában kezdi meg a küzdelmeket, ahol a Szeged, a Szolnok és az OSC vár rájuk. A szezonnyitó sajtótájékoztatón a vezetőedző elmondta, a sorozat remek felvezetése lesz a bajnokságnak.

„Azt várom, hogy gyors játékot játszunk, s erős tempót vigyünk végig kis regeneráció idővel. Erre törekszünk majd az egész szezonban” - hallhattuk Miroslav Bajint.
A DVSE továbbra is a hazai nevelésű fiatalokra alapoz.
Az együttes idei 18 fős keretéből 14-en a Debrecen utánpótlásából kerültek ki, ami egyedülálló a mezőnyben.
„Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a debreceni vízilabda a magyar utánpótlás- és a felnőtt vízilabda sportnak úgy tud a legjobban segíteni, ha minél több játékost nevelünk ki az első osztálynak, és reményeink szerint később a válogatottnak” - fogalmazott Becsky István, a DVSE elnöke.
Őket fogja segíteni néhány rutinos játékos, köztük a két év után visszatérő Süveges Máté, akire csapatkapitányként számítanak. Idén a cél a biztos bennmaradás a bajnokságban.
„Ezek a gyerekek nagyon figyelnek, nagyon akarnak, nagy bennük a bizonyítási vágy. Ha sikerül megtalálni a játékstílusunkat, akkor bízunk benne, hogy fogunk meglepetéseket okozni a bajnokságban” - nyilatkozta Süveges Máté.
A város idén is 40 millió forinttal támogatja az egyesületet, ennek a felét már át is utalták. Barcsa Lajos alpolgármester hangsúlyozta, az önkormányzat számára a sport kiemelt stratégiai kérdés.
„Ha jó életminőséget szeretnénk biztosítani a debreceni emberek számára, akkor nagyon fontos az, hogy sportolási lehetőséget biztosítsunk egyrészt, másrészt pedig olyan példaképeket állítsunk eléjük, akik kedvet csinálnak esetleg ahhoz, hogy a gyerekek elkezdjenek sportolni” - mondta Barcsa Lajos alpolgármester.
A DVSE szombaton reggel tíz órától az OSC ellen kezdi meg a Magyar Kupa küzdelmeit. Az OB I menetrendjét jövő hét csütörtökön sorsolják.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)