A díjugratók versenyével megkezdődött a Hortobágyi Lovasnapok
Szerző: DTV | szerkesztoseg@dtv.hu Közzétéve: 2017.07.07. 12:51 | Frissítve: 2017.07.07. 12:51
Debrecen - Több mint tíz szakág bemutatói, illetve versenyei várják a lovassportok szerelmeseit a Hortobágyra.
Tavaly 17 ezren fordultak meg Mátán. A szervezők idén még több látogatóra számítanak. A Hortobágyi Lovasnapok részeként ugyanis szombaton Nemzeti Vágta előfutamot is szerveznek. A lovassportok kedvelői több mint tíz szakág bemutatói, illetve versenyei között válogathatnak.

A díjugratás mellett lesz például fogathajtó verseny, és persze idén sem maradnak el a látványos csikós bemutatók sem. A három napos programra az ország minden pontjáról és külföldről is érkeztek résztvevők.
- 240 lovat helyeztünk el a verseny idején a mátai ménesben. A lovasok természetesen egy kicsit kevesebben vannak, de segítőikkel együtt így is kétszáz főről beszélünk – mondta el Szladek Róbert, a Hortobágyi Nonprofit Kft. Mátai Ménesének ménesvezetője.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)