A BL-győztes ellen meccselhetnek a Loki kézisei a két kupamérkőzés között
Szerző: Gurbán György | gurban.gyorgy@mcdb.hu Közzétéve: 2019.11.11. 13:45 | Frissítve: 2019.11.11. 14:15
Debrecen – Kétszer is utazik a DVSC Schaeffler a héten. Először Győrben bajnoki meccsen szerepel a Loki, aztán irány Szerbia. Az esélyek eltérőek.
A Jagodina elleni sikeresen meghívott első kupacsata után szinte csak levegővételnyi szünet jutott a lokistáknak és már pakolhatják is az útipoggyászt. Hiszen kedden este a csapatnak Győrben lesz jelenése bajnoki mérkőzésen.

Jeca Deszpotovics újra megharcolhat Anne Mette Hansennel (fotó: Gurbán György)
Az mindenesetre már kijelenthető, hogy a DVSC Schaeffler gárdája a BL és magyar bajnoki címvédő elleni idegenbeli derbitől függetlenül az ősz legüdébb színfoltja volt. A Köstner Vilmos irányította csapat ugyanis az eddigi 12 tétmeccse közül ezidáig csak egyet veszített el úgy, hogy harmadik legtöbb gólt szerezték az NB I-ben. Ez nem is csoda, hiszen a csapat meghatározó belső hármasa jól termel: Kovács Anna 57, Bulath Anita 46, Despotovics 37 bajnoki találatnál tart – utóbbinál mind akciógól. Újabb jó hír volt mostanság a csapat háza táján, hogy három játékosa, Kovács Anna, Jeca Deszpotovics és Arany Rebeka szerződést hosszabbított a klubbal. Szombaton délután pedig a Jagodina elleni 11 gólos siker azt jelenti, hogy a csapat egy hét múlva Szerbiában bemasírozhat az EHF-kupa csoportkörébe.
Ha valakit, a győrieket igazán nem kell bemutatni a debreceni kézilabda kedvelőinek (sem). Hiszen az évek óta a világ tetején álló sztárgárda meccseit hétről hétre láthatjuk. A csapat tavaly veretlenül nyerte meg a Bajnokok Ligáját (is) és a jelenlegi szezonban százszázalékos mindkét sorozatban – noha most is vannak gondjaik, sérültjeik.
Így aztán a debrecenieket aligha nyomaszthatja majd Győrben az esélyesség terhe, nyugodtan, felszabadultan tesztelhetik jelenlegi állapotukat. A mérkőzés november 12-én, kedden este hatkor kezdődik az Audi Arénában.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)