Zugesküvő a tóparton: van-e menekvés a fojtogató rokoni ölelésből?
Szerző: Wiedemann Krisztina | info@dehir.hu Közzétéve: 2013.05.19. 13:27 | Frissítve: 2013.05.20. 10:31
Otromba, frivol és haloványan szórakoztató – a hollywoodi ’nagy öregek’ leckéje A nagy napban nem hatja meg még a saját leszármazottaikat sem. Kritika.
A romantikus filmek korábbi műfaji kritériumait az utóbbi húsz évben jócskán átírta az élet. Még a klasszikus regények filmes adaptációiba is beszivárgott az a fajta explicit kifejezési mód, amiről tévedés azt gondolni, hogy a ’modern’ jelző kiérdemlésének előfeltétele lenne. A tömegfogyasztásra szánt romantikus filmek atributumai között manapság csak ritka esetben szerepel a kifinomultság vagy a mértékletesség; a szerzők megelégednek egyfajta szerelmes generálszósszal, amivel jól nyakon öntik félkész termékeit. Nem film, hanem szósztól tocsogó termék lett A nagy nap című új amerikai produkció is, melynek eredetije pár évvel ezelőtt francia-svájci összefogással készült. A Justin Zackham forgatókönyvíró–rendező mögött felsorakozó hollywoodiak – különösebb érzékenység és sütnivaló híján – sztárokat rendeltek hozzá az új forgatókönyvhöz. A szomorú az, hogy a film megmentésével próbálkozó ’nagy öregek’ - Robert de Niro, Diane Keaton vagy Susan Sarandon - a kísérleti nyulak kétségbeesésével tipródnak színről színre, és buta pofozkodások közepette aprózzák el különleges színészi adottságaikat.
Esküvőre készülnek valahol Amerikában – luxuskivitelben. A régóta elvált szülők fogadott fia, az eredetileg Kolumbiában született Alejandro (Ben Barnes) mielőbb szeretné nőül venni Missy-t (Amanda Seyfried), az alkoholizmusból gyógyulgató atya (Robin Williams) esküvői felkészítőjén váratlanul beüt a karch: Alejandro arról értesül, hogy szülőanyja, a mélyen vallásos Madonna is szeretne részt venni a ceremónián. A fiú elhatározza, hogy hazugságra veszi rá nevelőszüleit: arra, hogy a nagytermészetű Don (Robert de Niro) és az örökké vidám Ellie (Diane Keaton) pár napra játsszák el, hogy jelenleg is egy párt alkotnak. A dolog nem megy simán, mert Don élettársa, Bebe (Susan Sarandon) haragtól tajtékozva hagyja el a helyszínt, s megfogadja, hogy amiben csak lehet, megnehezíti az örömapa dolgát. Szépen sorban befutnak a testvérek is: Lyla (Katherine Heigl) az ügyvéd és a harmincévesen is szűz orvos, Jared (Topher Grace).
Egy szó, mint száz: mindenkinek megvan a maga baja, pedig a nagy nap jóval nagyobb figyelmet követelne meg a résztvevőktől, akik vagy nem akarják, vagy nem tudják félretenni aktuális – legfőképp párkapcsolati – nyűgjeiket. Talán ebben az egyutcás gyötrődésben érhető tetten a műfaji meghatározásban lefektetett ’romantika’, ami a valódi romantikára vágyóknak igen sovány vigasz.
Ebben a filmben sikk zavarodottnak lenni. Aki esetleg fogódzókat keres, vagy netán tartja magát elvekhez, erkölcshöz, az előbb-utóbb nevetségessé és szinte teljesen kitaszítottá válik. Persze ez kortünetként is felfogható, akárcsak a kendőzetlen szexualitás. A hatvanasok konyhapultos szex jelenetére vagy a Szűzhím Topher Grace tettetett merevedésére nem tudom pontosan, hogy ki kíváncsi, az viszont biztos, hogy a filmet egyik sem viszi előbbre. A semmitmondó, néhány jelzővel könnyedén körvonalazható karaktereket ugyanis két otrombaság közt sincs alkalmunk megismerni, mert az alkotók kimondatlan szándéka szerint ez egyáltalán nem fontos. Az apa és lánya vagy a férj és a volt feleség között feszülő ellentéteket érzékeljük, de a zavaros utalásokból nem derül fény a szeretetkapcsolatokat mozgató fontosabb erőkre. Az érzékenység és az eredeti humor az, amiből itt tetemes hiányt szenvedünk, de végül belátjuk, hogy Justin Zackham helyett nekünk kell lenyelnünk a békát és azzal együtt olyan szentenciákat, minthogy „Szeretetből tényleg sokféle létezik.”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)