„Üvölteni tudok a boldogságtól” – világhírű flamand zenészek koncerteznek Debrecenben

---

Debrecen – Nehezen tudom elfogadni, ha valami nem lehetséges – mondja Jef Neve, akiről a Times azt írta, ha a jazz valamelyik amerikai fellegvárában született volna, a legmenőbb új zongoristaként ünnepelnék. Interjú.

---

A Debreceni Holland-Flamand Központ szervezésében, a flamand kormány támogatásával érkezik városunkba két kiváló jazzmuzsikus. Jef Neve (zongora) és Teus Nobel (trombita, szárnykürt) február 11-én, szombaton 18 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében adnak koncertet, melynek középpontjában a belga jazzmuzsika nemzeti hőse, Toots Thielemans munkássága áll. Ezt az interjút a Debreceni Holland-Flamand Központ támogatásával közöljük: a városunkba érkező zenészek nagyon várják a találkozást a közönséggel – az interjúban nyilatkozó Jef Neve pedig a magyar borokra is kifejezetten kíváncsi. A cikk szerzője Katia Vlerick, fordítója Tóth Zsuzsa.

Fiatalon, az 1990-es évek elején kezdtél el érdeklődni a jazz iránt, amikor a grunge és a house mellett az acid jazz is nagyon népszerű volt, olyan brit előadókkal, mint a The Brand New Heavies és a Jamiroquai.

Számomra ez akkoriban egy helyi bandáról szólt: az antwerpeni Wizards of Ooze funkzenekarról! Igyekeztem minél több fellépésüket megnézni. 14 éves korom óta játszottam billentyűs hangszereken popegyüttesekben, de lenyűgöztek azok a zenészek, akik tudtak bánni a Hammond orgonával. Tulajdonképpen ez volt az, amire vágytam: egy Hammondon groove-olni. Így aztán a falunkban megalapítottunk egy Wizards of Ooze stílusú zenekart, a Mr. Zebedee nevű funkbandát. Báránybőrben léptünk fel, miközben egy barátunk a színpadon állt és egy felfújható Chiquita banánt lóbált.

Már fiatalon tudtad, hogy zenész akarsz lenni?

Ó, igen. Oosterlóban a legtöbb gyerek focizott, de én zongorázni akartam. Egy kicsit öreg léleknek éreztem magam: jobban el tudtam beszélgetni az idősebb srácokkal, mint a saját osztálytársaimmal.

Amikor otthon beszélgettünk, akkor többnyire a zene volt a téma. Mint amikor apám minden erejével próbált meggyőzni az asztalnál, hogy a Def Leppard és a Guns N' Roses – azok a zenekarok, amelyeket kamaszkoromban hirtelen elkezdtem hallgatni – tényleg nem jók...

Ő maga diákkorában komoly lemezgyűjteményt halmozott fel, a Stones-tól a Beatles-en át az ír folkig, de később a klasszikus zene felé fordult. Főleg édesanyámnak köszönhető, hogy a zene nagyon is jelen volt otthonunkban. Kórusban énekel, és korábban zongorázott is. A zenével ő „fertőzött meg”.

18 évesen a leuveni Lemmens Intézetbe kerültél, ami Belgium legjelentősebb zenei felsőoktatási intézménye. De nem mentél át azonnal a felvételi vizsgán.

Nem bizony, ott nagyon ki kellett magam dumálni. A zongoravizsgám után a zsűritag, aki értékelt, megkérdezte: „Játszol más hangszeren is?”. Azt gondoltam: most komolyan, haver? Annyira sértettnek éreztem magam. Aztán összeszedtem magam, és azt hazudtam: „Igen, szaxofonon is játszom”. Szaxofonoztam ugyan az oosterlo-i fúvószenekarban, de ez a szint csak ahhoz volt elég, hogy kimenjek a búcsúba, és utána elmenjek sörözni... Mivel nem volt nálam a szaxofonom, hittek nekem. És amikor a nyári szünet után az első zongoraórámon ahhoz a tanárhoz kerültem, aki a felvételi vizsgán becsmérelt, szerencsére már nem emlékezett rám. Lehet, hogy „illegálisan” kerültem a Lemmens Intézetbe, de aztán a belemet is kidolgoztam.

De mi lett volna, ha a felvételi vizsgán elfogadtad volna annak a tanárnak a véleményét, és magányosan, elutasítva szálltál volna fel a vonatra hazafelé?

Nehezen tudom elfogadni, ha valami nem lehetséges. Egész életemben igent mondtam olyan dolgokra, amelyekben nem voltam biztos, hogy meg tudom csinálni. Például, amikor először kértek fel, hogy írjak zongoraversenyt. Fogalmam sem volt, hogyan kell csinálni. Amikor Felix van Groeningen felkért a Dagen zonder lief című film zenéjének elkészítésére, arról sem volt elképzelésem, hogy hogyan kell filmzenét szerezni. De ez az egyetlen módja annak, hogy az ember előrébb jusson. A legfontosabb az, hogy az ember ne hagyja magát eltántorítani, csak mert fennáll a lehetősége, hogy esetleg pofára esik. És hogy elfogadd, hogy nem olyan rossz, ha ez tényleg meg is történik.

A Gent Jazz Fesztiválon adott koncertedet Thelonious Monk „I Mean You” című dalának feldolgozásával nyitottad, akit azonnal a kedvenc zeneszerződnek neveztél.

Igen, mert ő nagyon másképp gondolkodik, mint a többség. Azoknak, akik nem annyira jártasak a jazzben, már túlzás, amit Monk csinál. Sokak számára a jazz mindig is idegesítő zene lesz. Én a jazzt az olajbogyóhoz szoktam hasonlítani: meg kell tanulni értékelni. Bár történetesen én magam nem szeretem az olajbogyót (nevet).

Te magad nem csinálsz olyan megosztó muzsikát, mint a hősöd, Monk. El tudom képzelni, hogy bizonyos jazz-sznobok még túl népszerűnek is találnak, például azért, mert Nataliával is turnéztál (Natalia Willy Druyts, népszerű belga énekesnő – a szerk.).

Húsz évvel ezelőtt, amikor a triómmal egyre nagyobb közönséget kezdtünk elérni, igen, volt némi irigység a levegőben. Aztán az emberek azt mondták: „Ez nem jazz, amit ez a fiú játszik, ez kommersz zene”.

Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy emberként kevésbé vagy melankolikus, viszont melankolikus zenét csinálsz. Talán éppen azért vagy olyan vidám a mindennapjaidban, mert a szomorúságodat a zenéden keresztül fejezed ki?

Igen, azt hiszem. Egyszerűen csak rázúdítom a közönségre, ezáltal megszabadulok tőle. Ami mindig is megvolt bennem, már gyerekkoromban is, hogy a szépség láttán annyira el tudok ájulni, hogy könnyek szöknek a szemembe. Ez az érzés ugyanúgy képes eluralkodni rajtam akkor is, amikor egy versenyzőt látok egy őrült futamot nyerni. Ilyenkor üvölteni tudok a boldogságtól, de egyúttal nagyon kicsinek és jelentéktelennek érzem magam.

A The Times magazintól egyszer a következő elismerést kaptad: „Ha Neve a jazz valamelyik fellegvárában született volna, mint Chicago vagy New Orleans, már régen a legmenőbb új zongoristaként ünnepelnék”. Soha nem kívántad, hogy bárcsak oda születtél volna?

Nem, jól érzem magam itt. Szeretek utazni, és élvezem, hogy útközben sok mindent tanulok. De tetszik az a szabadság is, amit európai emberként élhetek át. Úgy érzem, hogy itt sokkal kevésbé kötnek minket a korlátozások. A The Times arra utalt, hogy az emberek minden olyan dolgot nagyra becsülnek, ami Amerikából érkezik. És ez érezhető, amikor belgaként játszom az Egyesült Államokban. Ugyanakkor azt is tapasztaltam, hogy a nemzetiségem nem akadályozza, hogy az emberek elismerjenek.

Korábban beszéltél arról, hogy az emberek hogyan alkotnak képet rólad. A rólad kialakult kép egy olyan ember képe, aki mindig mosolyog, szimpatikus és barátságos. Vannak olyan időszakok is, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan szeretnéd?

Hát persze! Nekem is megvannak a mindennapi gondjaim. Ki merem mondani hangosan, hogy egyetlen iparág sem olyan amatőr, mint a zeneipar. Egyre inkább rájövök erre. A zenélés kreatív aspektusa természetesen nagyszerű. Az üzleti oldal pedig egyrészt érdekes, másrészt viszont rendkívül veszélyes.

A zenei világ tele van cápákkal. Mások tele vannak jó szándékkal, de nem intézik megfelelően az ügyeiket, ami kellemetlen meglepetésekhez vezethet. És esküszöm, hivatásos zenészként művészet megbirkózni ezzel a helyzettel.

Folyamatosan résen kell lenni, és ez a hozzáállás nagyon különbözik a jó kedélyű Jef Neve-től. De én nem teregetem ki a szennyest, hiszen ez senkit sem érdekel. Egy album, egy jó koncert, erről szól az egész.

Borkedvelő vagy?

Inkább úgy mondanám: lelkes fogyasztó. És ettől csak még nagyobb rajongó. Van egy kis borospincém és egy borklubom is, amelynek a tagjaival rendes körülmények között havonta találkozunk. Tízen vagyunk, mind különféle emberek: profi focisták, ingatlanügynökök, tanárok... Az estéket mindig egy adott téma köré szervezzük: női borászok, gyönyörű palackok, egy adott régió... Mi több: van egy barátságos belga-magyar házaspár, a férfi magyar, csodás magyar borokat készít, amelyek a jobb flamand éttermekben lehet kapni.... és a mi borospincénkben is. A Holass borok valóban különlegesek! És remélem, hogy rövid magyarországi tartózkodásunk alatt is megismerhetek majd néhány kiváló bort.

A cikk eredeti változata 2020. augusztus 31-én jelent meg a Jazznu.com oldalon.