Városrészről városrészre vándorol a debreceni konténerkönyvtár – videóval
Szerző: Pálffy Andrea | info@mcdb.hu Közzétéve: 2020.08.12. 13:05 | Frissítve: 2020.08.12. 13:29
Könyvek, folyóiratok, digitális tartalmak és közösségépítő foglalkozások – megkezdte működését a konténerkönyvtár Debrecenben. Most két hétig az Ady parkban várja a látogatókat a mobil létesítmény, amely megjelenik majd a városi rendezvényeken is.
Az eredeti tervek szerint március 18-án adták volna át a konténerkönyvtárat, ez akkor a járványügyi vészhelyzet miatt elmaradt. Mostantól viszont a város számos pontján feltűnik majd a korszerű és felszerelt mobil létesítmény.

A konténerkönyvtárnak nem csak a helyét változtatják majd, hanem mindig olyan tartalommal töltik fel, ami az adott helyhez vagy eseményhez a legjobban illik.
- Ez nem pótkönyvtár, hanem valójában ez egy új szolgáltatás, többletszolgáltatás, ami Európában és a világon bárhol innovációnak számít, és megállja a helyét Kínától Olaszországig, mindenkit érdekel a szakmában, hogy Debrecenben mit alkottak
– nyilatkozta Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója.
A konténerkönyvtár az Ady parkban kezdte meg működését. Az itt megtartott első foglalkozáson a gyerekek megalkothatták saját kis cserepes virágukat. Ezzel is bemutatva, hogy a belvárosban milyen fontos a Zöld város program, amelynek célja az élhetőbb környezet kialakítása - mondta a megnyitón Nagy Sándor önkormányzati képviselő.
- A megvalósult programok közül mindenképpen ki kell emelni a Fényes udvari park teljes megújítását, a várva várt Dobozi kispiac teljes rekonstrukcióját – hallhattuk Nagy Sándort.
Az Ady parkba két hétig várja az olvasni és közösségre vágyókat a konténerkönyvtár, utána más városrészben lesz majd elérhető .
A nyitva tartás itt érhető el.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)