Újra zeng az orgona szombaton
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.11.10. 10:56 | Frissítve: 2011.11.10. 11:05
Debrecen – Nyáron már koncertezett Debrecenben, most új műsorral készül templomi hangversenyére Magda Dávid.
A fiatal, egri születésű muzsikus Kecskeméten és Szegeden tanult zenét. Januártól Svédországban fog tovább tanulni a Göteborgi Zeneművészeti Egyetemen ahol Johannes Landgren és Mikael Wahlin lesz a tanára. Több hazai és nemzetközi versenyen nyert díjakat – legutóbb Olaszországban szerzett második helyezést.

Magda Dávid nyáron már játszott az egyik debreceni református templomban egy országos Liszt-koncertsorozat alkalmából. „Igen nagy kihívással találkoztam, amikor megérkeztem a helyszínre és szembesültem azzal, milyen az az orgona, amin koncertet kellett pár óra múlva adnom. A kihívásokat nagyon szeretem, ezért vállalkoztam arra, hogy a koncertet megtartom a kitűzött műsorral, és a mindösszesen 8 működő regiszteres orgonán adom elő a lehető legszínesebben a műveket. Úgy éreztem magamat, mint egy Forma I-es versenyző, akit véletlenül egy Suzukiba ültettek a rajthoz. A közönség nagyon lelkes volt és bebizonyosodott, hogy a kreativitás a legcélravezetőbb. Ezért szeretem ezt a szakmát!” – árulta el kérdésünkre.
S hogy mi lesz a program a szombaton 18.45 órától kezdődő hangversenyen? „C. Franck: D-dúr Sortie-ával nyitok. Ez a darab egy igazi induló karakterű mű. Guilmant: d-moll orgonaszimfóniájának zenekari változatát 2004-ben játszottam a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, azóta szóló orgonára átírt változatát is szívesen választom be a műsoromba ennek a kompozíciónak. Ezt követi Bach Triószonátái közül a G-dúr hangnemben íródott I. tétele. J. G. Walter: h-moll concertoja egy varázslatos, üde darab, ami felfrissíti az ember lelkét.
Az orgonista saját kompozícióját is bemutatja a debreceni közönségnek, zárásként pedig Boellmann Gótikus szvitjét fogja eljátszani, melynek „mind a négy tétele egy külön fantasztikum!”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)