Új filmek készültek a Médiacentrum Debrecen műhelyében – fotókkal, videókkal
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2017.03.14. 08:34 | Frissítve: 2017.03.14. 20:36
Debrecen – A legdélebbi magyarok és a Ragaszkodás a hazaszeretetet, a bátorságot és a közösség erejét állítja a középpontba.
Rendre látványos és értékes filmek kerülnek ki a Médiacentrum Debrecen műhelyéből. Legutóbb két olyan alkotás készült, melyek a hazaszeretetről, a közösség erejéről, az emberi bátorságról szólnak.
A legdélebbi magyarok
Székelykeve történetét állítja középpontba ez a film, melynek rendezője Vojtkó Ferenc. Az Al-Duna közelében, az ezeréves határnál fekvő magyar falut a Bukovinából idevándorló székelyek alapították 1878-ban. A nevében a honfoglalást idéző település egyben a legdélebbi magyar település Európában. A bukovinai székelyek leszármazottai itt próbálják megőrizni magyar – illetve székely – kulturális identitásukat. Vállalkozásuk nem egyszerű feladat, hiszen az elvándorlás miatt Székelykeve lakossága kezd elöregedni. A fogyás évtizedek óta tart: először az 1970-es, majd az 1990-es években sújtotta nagy kivándorlási hullám a falut, ahol ma már alig négyezren élnek.
A kivándorlók zöme Ausztráliában, Melbourne környékén talált új otthonra. Nagyon sokan ma is szoros, a szülőfalujuk iránt érzett kötődéssel a lelkükben élik a mindennapjaikat. Ügyeltek és ügyelnek arra, hogy köztük ne menjen végbe az asszimiláció, ne olvadjanak be az ausztrál társadalomba. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék Székelykevét és a szülőfalujukban maradt rokonaikat.
Az 52 perces dokumentumfilm azt mutatja be, mit jelent a nyelv, az identitás őrzése a legdélebbi magyar faluban, milyen harcot kellett folytatniuk a megmaradásukért. Ugyanakkor a filmből megismerhetnék a nézők az elvándoroltak kötődését, annak az okát, hogy miért járnak vissza, és miért emlegetik még mindig könnyes szemmel a szülőfalujukat. Az is kiderül a filmből, melynek rendezője Vojtkó Ferenc, miért fogalmazódik meg sokakban az, hogy vállalnák a visszaköltözést Székelykevére vagy Magyarországra.
- Határon túl születtem én is, éppen ezért az olyan filmtémák, melyek az elszakított országrészekben élő honfitársaim sorsát érintik, különösen felkeltik az érdeklődésemet – mondja Vojtkó Ferenc.
– Amikor először hallottam az al-dunai székelyek szomorú sorsáról, azonnal azt éreztem, hogy ezt filmre kell vinni. De az még inkább inspirált, hogy azt meg tudjam mutatni: bár Székelykeve szülöttei ma a világ majd minden kontinensén fellelhetők, és csak Melbourne-ben több százan élnek, időről-időre mindegyik székelykevei hazajár.
Mint a rendező meséli, egy hazalátogató családot kísérnek a filmben vissza a szülőfaluba, és az ő szemükön keresztül láttatják azt a különleges sorsot, amit átélnek az ottani magyarok, a szerb fővárostól, Belgrádtól délre.
- A szememben ők az utolsó örökösei annak a közösségnek, akik egykor elmenekültek a mádéfalvi veszedelem elől, és azóta sem találják a helyüket, azóta is bolyonganak a világban. Remélem egyszer megtalálják a nyugalmukat, békességüket akár ott Székelykevén, elkerüli őket a beolvadás, és megmaradhat székely identitásuk!
Ragaszkodás: nem mindennapi történetek
1920. június 20-a nemzeti tragédiánk napja. Az köztudott, hogy az ország területének kétharmada idegen kézbe került, ám a történelemkönyvek már kevéssé szólnak azokról a településekről, melyek az új határ mentén megvívták a maguk nemes harcát. Széles Tamás és Vida Gyula új filmje két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település nem mindennapi történetét mutatja be.
Július 4-e Zajta község ünnepnapja; 1920-ban vált azzá. A trianoni békeszerződést követően cölöpökkel jelölték ki az új határt a falu határában. Zajta lakossága alig néhány óra leforgása alatt Romániában találta magát. Az országváltást azonban nem fogadta el Vitéz Gaál Lajos. Az iskolaigazgató-kántortanító – a román hatóságokat kijátszva – egykori osztálytársánál, Huszár Károly miniszterelnöknél elérte, hogy a községet visszacsatolják Magyarországhoz. A film bemutatja a közösség ragaszkodását, valamint egy nem mindennapi feladatot vállaló férfi nemzet- és igazságszeretetét.
A másik település, Vállaj határállomás is egyben. Ez a falu is Romániához került volna. Ám Becsky Sándor, a falu jegyzője bátor, közösséget megmozgató cselt vetett be. Rávette a vállajiakat, hogy a határmegállapító bizottság helyszíni szemléje során egybehangzóan állítsák azt: terményeiket a mátészalkai és a nyírbátori piacokra hordják, gyermekeik pedig a nyíregyházi és a debreceni középiskolákba járnak – miközben valójában Nagykároly és Szatmárnémeti jelentette a piaci, kulturális központot számukra… Ám ezzel a kegyes hazugsággal sikerült a bizottság tagjait meggyőzniük, s így Vállaj Magyarországon maradt.
- Azért lett nagyon érdekes a film és azért volt óriási élmény már forgatni is, mert menet közben változott meg minden – idézi fel a film születésének körülményeit Vida Gyula, a Médiacentrum Debrecen főszerkesztője.
– Úgy érkeztünk meg a két helyszínre, hogy megpróbáljuk dokumentálni, egyszerűen elmesélni Becsky Sándor és Vitéz Gaál Lajos történetét, aztán, ahogy haladtunk előre a forgatással és készültek az interjúk, úgy derült ki egyre több ellentmondás és pontatlanság, és úgy merült fel egyszer csak a kérdés is: vajon tényleg úgy történt minden, ahogy mesélik? Valóban csak ezen a két emberen múlt, hogy Vállajt és Zajtát végül nem csatolták el Romániához?
Mint meséli, hirtelen azon vették észre magukat, hogy "átmentek oknyomozó riporterbe".
- Persze nem az volt a célunk – mondja Vida Gyula –, hogy leromboljuk két helyi hős mítoszát, sőt, sokkal inkább az, hogy kiegészítsük, illetve pontosítsuk az ő történetüket, hogy alátámasszuk szakértői véleményekkel, történelmi tényekkel is, és így derült ki számtalan újabb érdekesség a két faluról. Bízom benne, hogy ez az izgalmas folyamat a filmben is visszaköszön, és legalább akkora élmény lesz megnézni a filmet, mint amekkora volt forgatni.
Mindkét filmet a Magyar Média Mecenatúra Program támogatta.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)