Tizenegy húr is nagyot tud szólni a debreceni gitáros szerint
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2021.11.13. 11:30 | Frissítve: 2021.11.13. 11:30
Debrecen – A Szakaszhatár különleges színfoltot jelent Debrecen zenei életében. Színházi zenét is írnak és játszanak, de önálló koncerteken is találkozhatunk velük. Interjú.
A zenekar gitárosa Katona Lóránt, aki a hétköznapokban a távközlés világában dolgozik, ám el sem tudná képzelni az életét zene nélkül.

Kerekes Attila és Katona Lóránt duója (fotó: Csala Dorottya)
Dehir: Emlékszik még, mikor döntötte el, hogy zenész szeretne lenni?
Katona Lóránt: 15 éves koromban kezdtem el gitározni. Akkoriban a King Crimson-vonalat nagyon szerettem, de mindig is sok minden érdekelt, a progresszív rocktól a dzsesszen és a klasszikus zenén át sokféle zenét hallgattam. Példaképekről nem is szívesen beszélnék, mert többen voltak, vannak, s nem szeretnék senkit kihagyni a sorból.
Dehir: Megvan még az első gitárja?

Katona Lóránt: Sajnos, az első hangszereim nincsenek meg, mert akkoriban még csak úgy tudtam jobb hangszert vásárolni, ha eladtam azt, amin éppen játszottam, és amit kaptam érte, azt egészítettem ki az összes pénzemmel... Viszont 1997-ben vettem azt a gitárt, ami most is a fő hangszerem, ettől nem válnék meg semmi pénzért.
Dehir: Hogy emlékszik, nagyon más volt a nyolcvanas-kilencvenes években Debrecen zenei élete, mint manapság?
Katona Lóránt: Szerintem a zenei élet annyiban volt másabb a nyolcvanas-kilencvenes években, mit amennyire az élet többi területe is. Több volt a koncert, és ha egy társaság összejött, akkor szinte biztos, hogy előkerült valami gitár, akár parkokban, játszótereken is. Valószínű ennek az az oka, hogy nem volt mobiltelefon, internet és még vezetékes telefon is csak keveseknek.
Dehir: Kikkel és milyen formációkban játszott annak idején?
Katona Lóránt: Nekem volt túl sok olyan zenekarom, amivel a próbákon túl a közönség elé is eljutottunk. Még a nyolcvanas évek végén összehoztunk egy instrumentális triót, az Üveghegyeket, amiben klasszikus gitáron játszottam, fuvola és ütőhangszerek mellett. Volt jó néhány koncertünk, többnyire az IPK-ban, a Kossuth utcán léptünk fel. 2008-2010 között létezett a Rubedo, ez szintén instrumentális progresszív rockzenét játszó zenekar volt, ahol Kerekes Attilával már együtt muzsikáltunk. Azzal rendszeresen koncerteztünk Debrecenben és környékén, egyszer játszottunk a főtéren is. Ebből az időszakból szerencsére maradt egy lemeznyi felvétel, amit eddig még nem publikáltunk.
Dehir: Mikor keveredett a színházi zenék világába? Hogy került kapcsolatba a Debreceni Egyetemi Színház társulatával?
Katona Lóránt: 2012-ben Lukovszki Judit keresett egy zenészt az akkori Burn baby burn című darabhoz, amihez nagyon szép emlékeim fűződnek. Azóta folyamatosan együtt dolgozunk. Van, amikor zenélek, van, amikor csak természethangokat, zajokat keltek. Jelenleg is játsszuk Dorde Lebovic Az ezredik éjszaka című darabját, amit szintén nagyon szeretek.
A színház nekem lehetőséget teremt, hogy kísérletezzek olyan megoldásokkal, effekthangokkal, ami önállóan túlzottan rétegzene lenne.
Azonban a Szakaszhatárban nekem fontos szempont, hogy ott a zenének minden látványelem nélkül is működnie kell, és szinte minden hangról hangra meg van írva.

Dehir: A Szakaszhatár egyébként hogy született?
Katona Lóránt: Két fiatalkori barátommal alapítottuk. Miután a dobosunk kiszállt a zenekarból, úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a következő koncertet, és mivel egy ideiglenes állapotnak gondoltuk, hogy nincs dobosunk, odatettük a név mögé a minimál utótagot. A dobot végül nem pótoltuk semmilyen formában, és egyre inkább úgy érzem, hogy tizenegy húr is nagyon nagyot tud szólni. (Kerekes Attila öthúros basszusgitáron játszik - a szerk.)
Úgy érzem, most került a zenénk abba az állapotba, hogy szeretném minél több helyen megmutatni.
Bár nagyszínpadi hangzásra törekszünk, mivel nincs dobosunk, kisebb térben, kisebb hangerővel is meg tudunk szólalni, ami viszont jól jöhet akár egy kiállításmegnyitón is egy galériában.
Dehir: Ha nem zenél éppen, mivel tölti szívesen az idejét?
Katona Lóránt: Valójában akkor is a zenével foglalkozok, mert szeretek koncertekre járni és utazni is, az utazásokat pedig általában koncertlátogatással kötöm össze… Ez a zene különben nagyon sok próbát és egyéni gyakorlást kíván, és mindezt munka mellett csinálom.
Dehir: Mivel foglalkozik a hétköznapokban?
Katona Lóránt: Térinformatikai végzettséggel rendelkezek, és a munkám során hálózatok tervrajzait készítem.
Dehir: Nincs ez a világ túl távol a zenétől?
Katona Lóránt: Szerintem nincs, hiszen itt is, ott is szabályokat kell betartani, s magát a zenét is meg kell tervezni.
Dehir: A Szakaszhatár zenéje nem az a fajta muzsika, ami a rádiókban szokott szólni.
Katona Lóránt: Sajnos, a kedvenceimet sem szokták rádióban játszani. Ettől függetlenül szeretnénk a műsorunkkal egyre több helyen megfordulni, jó lenne, ha minél többen megismerhetnék a zenénket.