Sztárok legyünk, vagy inkább zenéljünk tovább a kocsmában?

---

Rendhagyó és kihagyhatatlan film debütált az Apolló moziban: a Frank. Az év egyik legérdekesebb alkotása egy olyan rendezőtől, aki alig fél tucat filmet készített eddig.

---

Megunhatatlanul közkedvelt téma a modern filmgyártásban az egyén drámája egy digitális világban. A kitörni vágyás egy üres hétköznapi, monoton életből már-már kizárólag az internet segítségével lehetséges. Ráadásul az alkotás megosztása most már igazán csak egy „Facebook-posztnyira” van tőlünk. A visszajelzés pedig szinte mindig garantált, legyen az bármilyen.

A „Frank” című film főhőse is az interneten keresztül próbál kitörni, miközben zenei pályafutása egy véletlen következtében sínre kerül. John (Domhnall Gleeson) egy ír kisvárosban találkozik a kimondhatatlan nevű Soronprfbs indie bandával. Mivel billentyűsük inkább vízbe fulladna, minthogy velük zenéljen tovább, ezért Johnt szó nélkül beveszik zenélni aznap esti koncertjükre. Hamar kiderül viszont, hogy nem szokványos társaságról van szó. Kaotikus életük messze lehagyja mindazt, amit a főhős eddigi élete során tapasztalt. Egy maroknyi művész útkeresésébe csöppenve pedig gondolkodás nélkül ott hagyja állást, hogy kiköltözzön velük egy elhagyatott erdei faházba. Ezáltal pedig megindul a tökéletes, rendhagyó és popkultúrát mélyen megvető zenei alkotás első fázisa. A banda minden eszközben zenei hanghatásokat lát. Ám még közülük is leginkább a frontember: Frank (Michael Fassbender) lóg ki a sorból. Zseniális intuitív és kísérletező hajlamával együtt még furább is a furábbnál, ugyanis egy hatalmas papírmasé maszkkal a fején járkál reggeltől estig. Olyan nagyon ragaszkodik az inkognitóhoz, hogy alvásnál sem veszi le az álarcot. Mindez természetesen nem akadályozza abban, hogy a nap minden percében alkosson, és keresse a tökéletes hangzást. A probléma igazán akkor kezdődik, mikor John Twitter posztjainak köszönhetően elképesztően híres lesz a csapat, és egy kihagyhatatlan koncertlehetőséget kapnak Amerikában.

A film kampánya nagyon átgondolt és ütős lett. Már a premier előtt tele volt vele az internet, ez pedig magában hordozta jó előre a mondanivalóját is. El lehet-e adni azt, ami nem a nagyközönségnek szól? Tényleg muszáj választani a népszerűség és a művészi önbeteljesedés között? Hol kell meghúzni egyáltalán ezeket a határokat? Az egészséges egyensúly fogalmát egyébként sem ismeri egyetlen bandatag sem. Valaki szuicid hajlamával mindig megbontja a rendet az amúgy is rendetlen alkotási folyamatban. Nem szeretnék eladni magukat a befogadóknak, de mindeközben mégis ki akarnak törni a kocsmazenélésből. John megjelenése kibillenti őket kicsit az álmodozásból, hogy néhány pillanatig a saját bőrükön, a valóságban tapasztalhassák azt milyen, amikor több ezer szem szegeződik rájuk. Sokan már inkább nem maradnának abban a sodrásban, ahol útközben könnyen elveszíthetik önmagukat vagy eredeti céljaikat. Az pedig cáfolhatatlan, hogy a siker és népszerűség millió kompromisszummal jár.

A film kreatív humorral és fogyasztható furaságokkal van felvértezve. Mindez időben is remekül beosztva, hogy a közönség ne fáradjon el a formabontó jelenetektől. A rendező munkája egy pillanatig sem öncélú. Minden karakterből, konfliktusból, fejlődésből és bukásból annyit mutat csak, amennyire éppen szükség van, hogy megértsük. A szereplők játéka pedig messze felülmúlja a Greenbox technika által nehéznek ítélt színészi munkát. Gondoljunk csak arra, hogy Fassbender grimaszok híján saját gesztusaira, mozdulataira és hangjára hagyatkozhat csupán. A színészvilág legemlékezetesebb alkotásaiban mind-mind olyan reakciókra emlékezünk, amiket eltorzult ajkaknak, könnycseppet sajtoló pillantásoknak vagy dühös homlokráncoknak köszönhetünk. Mindezek nélkül nem lenne meglepő, ha a karakter sovány és megfoghatatlan lenne. Feltehetően a zseniális rendezői instrukcióknak és Fassbender tehetségének köszönhetően, szerencsére tűélesen megrajzolt Frank alakja. Ráadásul a társadalmi sztereotípiák által elnyomott személy, a maga esetlenségével és defektjeivel együtt szerethető figura lesz, akire mi magunk is felnézünk. Így tehát John saját drámája másodlagos, mintegy konferanszié szereppé formálódik a rejtőzködő Frank mellett.

A rendező, Lenny Abrahamson eddig forgatott filmjeinél nem ritka, hogy a társadalom perifériájára szorult egyének sorsdrámáját dolgozza fel. Nem lenne meglepő mégsem, ha ilyen rövid idő alatt máris „kultfilmet” gyártott volna. A moziból kifelé jövet még hosszan cikáznak a film által beindított gondolatok. Két hét múlva is remek társalgási téma lehet, hogy végre egy friss alkotás bátran elhagyva a klisés módszereket, szerelmet, barátságot, vágyakat és sorstragédiákat mutat be, ahogy eddig azt még sosem láthattuk.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: augusztus 20-ig, 13:45 és 15:45 órai kezdettel. Apolló mozi, Miklós u. 1.
 Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 
2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 
2D gyermek/diák – 760 Ft
 2D – 860 Ft

 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft
 3D gyermek/diák – 990 Ft, 
3D – 1090 Ft