Szinte mindent megtudhatunk a debreceniek kocsmázási szokásairól és a Petőfi téri toronyházról

---

Debrecen – Előbb érkezik a 24 emelet, 24 történet, aztán a Néhány korty Debrecen. Egy interjúban a két kötet és három szerkesztő. 

---

Két sajátos karakterű kötet érkezik az idei könyvhétre, s mindkettőben Debrecen a főszereplő. A Néhány korty Debrecen a helyi kocsmák, a 24 emelet, 24 történet pedig az idén 50 éves Petőfi téri toronyház világába röpíti az olvasókat. A két kötetről Árvai Tünde és Löki Viktor szerkesztőkkel, valamint Szőlősi Zsombor képszerkesztővel beszélgettünk. 

Dehir: Elsőre úgy tűnik, nem csupán a szerzők és szerkesztők között van némi átfedés, de a kötetek szerkesztésében is van hasonlóság. Véletlen ez? 

Löki Viktor: Egyáltalán nem véletlen, mert a 24 emeletesről szóló könyv nélkül nem jelenne meg a Néhány korty Debrecen című sem. A magasházzal kapcsolatos könyvön már régebb óta dolgoztunk, és én mindenképpen szerettem volna az ötvenedik születésnapján, 2023-ban publikálni, de a saját terveim szerint leghamarabb ősszel. Aztán kiderült, hogy az intézményi háttérfeltételek egy kicsit rövidebb határidővel számolnak, szóval idén január környékén dőlt el, hogy júniusig meg kell valósítani a könyvet. Ekkor kezdtük el rohamléptekben kiválogatni a helyi szakemberek segítségével a Déri Múzeum, a Fortepan és a Méliusz Helytörténeti Gyűjteményének képeit, a két könyv így nem csak abban hasonlít egymáshoz, hogy Szőlősi Zsombor fotózta a recens képanyag legnagyobb részét, hanem hogy mindkét könyv esetében ebből a három archívumból válogattunk. A megjelenés ezen túl nem csak a szerkesztői átfedés miatt hasonló egymáshoz, hanem mert ráadásul mindkettőt Mező Anikó grafikus tervezte.

Dehir: És a kocsmás könyvet mi hívta éppen most életre?

Löki Viktor: Mikor 2023 januárjában ezen a bizonyos munkamegbeszélésen voltunk Zsomborral a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, Kovács Béla Lóránt igazgató felvetette, hogy csinálhatnánk egy másik könyvet is Debrecen néhány prominens vendéglátóipari egységéről, melyre nagyjából egy hét gondolkozás után végül igent mondtunk. Ezután kezdtük el kidolgozni a koncepciót, illetve bővíteni a csapatot.

Dehir: A szerzők vagy a témák voltak meg hamarabb?

Löki Viktor: A témák. A magasházzal kapcsolatos könyvet részletesebben megterveztem előzetesen, de menet közben többször változott a felállás, néhány felkért szerző sajnos egyéb teendői miatt nem tudta vállalni a feladatot, ezért még az utolsó pillanatban is változott a fejezetek sorrendje. A kocsmás könyvet pedig ugye sokkal gyorsabban kellett átgondolni, hogy pontosan milyen legyen a szerkezete, illetve mely helyek szerepeljenek benne. Miután nagyjából megvolt Zsomborral a fejünkben a kép, milyen kötetet szeretnénk látni, behívtuk a projektbe Árvai Tündét, Vadász Mártont és Vona Zoltánt, akik elkészítették Zsombor fényképeivel a kötet törzsanyagát, Tünde ezen kívül pedig egységesítette is a szöveget.

Árvai Tünde: A Debrecen Podcast kávéházi kultúráról szóló felvételén találkoztam Viktorral. A jó hangulatú beszélgetés után nem sokkal felhívott, lenne-e kedvem elmélyedni a debreceni kocsmák világában és írni egy történelmi fejezetet a kötet elejére. Korábban részt vettem a Pécs Városatlasz projektben a topográfiai adattár összeállítójaként, így vonzott a kihívás. 

Dehir: Mennyire ad teljes képet a kocsmák világában kalauzoló kötet?

Árvai Tünde: Azt hamar beláttam, hogy a középkortól a 21. század elejéig ívelő összefoglalásra, alapkutatások (és idő) hiányában esélyem sincs, de az 1910-es évekig vázolni lehetett a legfontosabb mérföldköveket. Elmélyedve a forrásanyagban látszik, hogy sok kincs rejtőzik még félig-meddig a feledés homályában. Tekintettel a vendéglátóipari egységek nagy számára és a város határainak kiterjedtségére, lehetetlenség volt teljességre törekedni, de úgy vélem, jó érzékkel sikerült szelektálni annak érdekében, hogy a nagy múltú italmérők mellett a legmodernebb közösségi terek is helyet, a képviselőikkel készített interjúk által pedig szót kapjanak a kötetben. A kocsmának otthont adó épület, a kínálat, az üzletpolitika, az árszínvonal, a kapcsolódó kulturális programok és a megszólított vendégközönség tekintetében is rendkívül eklektikus palettát sikerült bemutatni.

Dehir: Aki ezt elolvassa, megismeri a debreceniek alkoholhoz fűződő viszonyát, vagy inkább művelődéstörténeti kalandokat élhet át?

Árvai Tünde: Az egyének alkoholhoz fűződő viszonya, az italfogyasztás gyakorlata adott esetben legalább annyira szubjektív, intim és személyes, mint a vallásosság megélése. Ez a hasonlat hirtelen szentségtörésnek is hathat, de egyszerűen arra gondolok, hogy a források nem mindig azt láttatják, amikre mi kíváncsiak vagyunk.

A város bevételei nyomán az látszik, hogy például a 18. század végén és a 19. század elején a bor volt a legnépszerűbb, ezt követte a sör, majd a pálinka. Azt is tudjuk, hogy egy eltartási szerződésben rögzíthették a napi alkoholmennyiséget és a köszvény elleni gyógyszerként is használták a pálinkát.

Művelődéstörténeti adalékoktól hemzseg a kötet, ez az egyik legnagyobb erénye, hiszen irodalom-, vendéglátás- és nőtörténeti csemegéket egyaránt találunk benne.

Dehir: A toronyházat gyakran 22 emeletesnek emlegetjük. A kötet címében viszont a 24-es szám szerepel. Miért?

Löki Viktor: A könyv egyik fejezetében megkérdeztem a ház tervező építészeit, Szabó Jánost és Boruzs Bernátot, hogy akkor most 22 vagy 24, válaszukban pedig mindketten egyértelműen 24 szintesnek mondták az épületet. Abban viszont igaza van a városi köznyelvnek, hogy ebből csak 22 emeleten laknak.  

Dehir: Milyen történetek kaptak helyet ebben a könyvben? Fikció is belefért, vagy csak a valóság szeleteit vehetjük kézbe?

Löki Viktor: 23 fejezet a ház történelmét dolgozza fel, egy (a záró) fejezet erejéig viszont elkalandozunk a fikció világába egy rövid novellával, melyet Somogyi Tibor írt. A terveim szerint egyébként a házzal kapcsolatos 22 emelet – 24 szint számoknak megfelelően 22+2 fejezetes lett volna a könyv, ahol a plusz kettő az fikciós fejezet, de sajnos a másik tervezett fikciós fejezet nem jött össze végül. 

Dehir: Valamikor ez egy nagyon modern ház volt, ma inkább különlegesnek tűnik, ahonnan messzire látni.

Löki Viktor: Olyan értelemben szerintem ma is modern, hogy ennél okosabban és használhatóbban nem lehet kiosztani egy 37 négyzetméteres lakást.

Nem ette meg az idő ezen kívül a szerkezetét sem, mint a pécsi magasház esetében, szóval építészeti és statikai értelemben is különleges mérnöki megoldás.

Vannak tervek is a ház megújítására, hátha valamelyik idővel tényleg meg is valósul. Amíg be nem zárt, én például nagy rajongója voltam a ház tövében lévő Petőfi Presszónak, szóval szívesen járnék fel kávézni a ház tetejére, ha az a bizonyos elképzelés a ház tetején lévő kávézóval meg a külső üveglifttel megvalósulna.      

Szőlősi Zsombor: Valóban, az interjúk során sokat megtudtunk az építési folyamatról, többek között azt, hogy több építéshez használt gépezetet külföldről kellett hozni, mivel itthon nem volt elérhető hasonló technológia.

Manapság hajlamosak vagyunk gyors léptekkel elhagyni a toronyház környékét, talán csak annak van némi ideje felnézni a házra, aki épp az egyik megállóban várakozik.

Mai tekintetben egy másik különlegessége az évente megszervezett épületbejárás, amikor is lehetőség nyílik a tetőre feljutni és jobban megismerni az épületet.

Dehir: Van személyes történetük róla?

Löki Viktor: Engem már kamaszkoromban is megbűvölt ez az épület. Olyan 2005-2006 magasságában két régi barátommal valahogy kicseleztük a portást, és felmentünk a legfelső emeletre szétnézni a szédítő magasságból. Van is egyébként erről a napról egy archív videó valahol a számítógépemen.  

Szőlősi Zsombor: Körülbelül 20 éve láttam először, amikor is vonattal érkeztem a városba és emlékszem, hogy ugyanolyan nagy benyomást keltett bennem, mint a többi ikonikus épülete a városnak.

Dehir: És a kocsmák világáról?

Árvai Tünde: Viszonylag sokat utazok és egy város, egy kultúra megismerésének egyik legfontosabb aspektusának tartom, hogy milyen a vendéglátás és milyen kulináris kalandokba lehet az adott helyen keveredni. Jobban kedvelem azokat a kocsmákat, ahol van lehetőség a szabadban, egy hangulatos kerthelyiségben vagy az utcai forgatagot szemlélve elfogyasztani a választott italt. Például Pécs-Patacs példáján láttam, ahol édesapám él, hogy egy-egy településrész szociális hálójában mekkora kovász a kocsma. Ha ellehetetlenítik a kocsma létezését, attól még a közösség – ha töredezetten is, de – megmarad, és tovább él a kisbolt előtt vagy magánházakban.

Löki Viktor: Óriási szerelmese vagyok a kocsmák atmoszférájának, akár Debrecenben, akár Debrecenen kívül, így ha tehetem, nem csak este látogatom a barátokkal, hanem napközben, jövés-menés közben beugrok valamelyikbe akár csak egy kávéra, vagy szódavízre is. Történetekből ezért nincs hiány. Majd talán egyszer megírom őket egy másik könyvben.  

Dehir: Mit kell tudni a kötetek fotóiról?

Szőlősi Zsombor: Szerencsére rengeteg fotót találtunk különböző archív forrásokban egészen a tervezés folyamatától, másrészt egyes lakók is kisegítettek minket saját fotóikkal. A többi fénykép nagy részét én készíthettem el a könyvhöz, Viktor és a debreceni StreetPhotoCrew csapatával kiegészülve.

Dehir: Árvai Tünde Pécsen született, Szőlősi Zsombor Szatmárnémetiben, egyedül Löki Viktor Debrecenben. Másként látja a várost, aki egész életében itt élt, mint aki idecsöppent?

Árvai Tünde: Mi, „gyüttmentek” biztosan nem tudunk megérteni, átérezni bizonyos dolgokat. Például, amit a cívisség jelenthet, hiszen abba beleszületik, belenevelődik az ember. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nagyobb érdeklődéssel is fordulhatunk a város felé, hiszen számunkra nem természetes/megszokott/megunt, hanem egy új, felfedezésre váró hely. Ki-ki a saját eszközeivel kezdi el hámozni magának. Én régi történetekre, itt élt emberekre vagyok kíváncsi, vagy hogy mire használták korábban az adott épületet, teret.

Szőlősi Zsombor: Szerintem biztosan másképp látjuk, hiszen nekünk nincs gyerekkori emlékünk/kötődésünk a környékhez, ráadásul Viktor egész közel is lakott a toronyházhoz egy ideig.

Löki Viktor: Hiába élek Debrecenben születésem óta, a személyes emlékeimtől és kedvenc helyeimtől eltekintve huszonpár éves koromig kicsit nem tudom miért, de én is talán némi távolságtartással, valahogy úgy néztem a város legtöbb nevezetességére, mintha én is „gyüttment” lennék. Aztán 2017-ben elindult a Streets of Debrecen nevű fotóprojektem, és azóta teljesen máshogy látom a várost. Ezzel egyébként csak azt akarom mondani, hogy

Debrecen rejtett szépségeit, óriási kiterjedését, dinamikusságát és változatosságát mintha úgy lehetne jobban megismerni a helyiek számára is, hogy elkezdenek turistáskodni a saját városukban. 

Dehir: Kinek ajánlják ezt a két kötetet?

Árvai Tünde: Azoknak, akik már ittak ugyan valahol Debrecenben, de nyitottak új helyek felfedezésére; akik nem ittak még Debrecenben és nem tudják, hogy hol kezdjék; akik szeretik az olyan könyveket, amiket bárhol felütve élményt kínálnak; akik szeretik a történelmet, az élettel teli képeket és az interjúkat.

Szőlősi Zsombor: A 24 emelet, 24 történet című könyvet mindenkinek, aki szeretne többet megtudni az épület kivitelezésének műhelytitkairól, a benne zajló jelenlegi életről, a lakók történeteiről, a szakemberek elképzeléseiről a jövőjét nézve. A Néhány korty Debrecen című könyvet pedig kortól függetlenül mindenkinek ajánlom, hiszen elég ritka az ilyen tematikájú könyv, az érdekes történelmi adatok mellett próbáltunk könnyed tartalmat is beleszerkeszteni, sokféle embert ismerhetünk meg a könyvben, miközben a fotóikat nézzük, és a gondolataikat olvassuk.

Löki Viktor: Debrecen és a képeskönyvek szerelmeseinek.

A kötetekkel és a szerzőkkel a könyvhéten, június 10-én, 17 és 18 órakor találkozhatnak az olvasók a Csapó utcán.