Szabadtéren zenélnek egész nyáron a Kodály Filharmónia együttesei
Szerző: Petró Enikő | petro.eniko@dehir.hu Közzétéve: 2021.05.23. 09:00 | Frissítve: 2021.05.25. 13:55
Debrecen – A zenészek nem hagyták előadások nélkül a debrecenieket sem a zárás alatt, hiszen online koncerteket adtak. Most pedig, hogy lehetőségük van rá, szeretnék kihasználni az összes lehetőséget a közönség előtt való zenélésre. Interjú.
Az online koncertek után végre újra közönség előtt zenélhettek a Debreceni Kodály Filharmonikusok. Bár az évadnak hivatalosan vége van, a zenészek kihasználják a lehetőségeket, s különböző szabadtéri előadásokkal lepik majd meg a debrecenieket. Lehetőségekről és tervekről beszélgettünk a Kodály Filharmónia igazgatójával, művészeti vezetőjével és karmesterével, Somogyi-Tóth Dániellel.
Dehir.hu: Újra visszatértek a közönség elé. Milyen érzés ez?
Somogyi-Tóth Dániel: Szinte pontosan fél évvel ezelőtt, november 10-én adtuk az utolsó koncertet Debrecenben, a zenekar pedig május 11-én léphetett újra közönség elé. Számomra karmesterként már két nappal korábban megadatott ez az élmény, mert Szegeden vezényeltem egy hangversenyt, de a Kodály Filharmonikusok koncertjén, természetesen – ezúttal a közönség tagjaként –, részt vettem én is.
Nagyon jó érzés volt, hogy teltház-érzetünk lehetett: nagyon sokan eljöttek a bérleteseink közül, és új jegyvásárlóink is voltak.
Az az odaadó figyelem, az az erőteljes jelenlét pedig, melyben a közönség részesítette a programot, egy hatalmas ajándék a művészeink számára, amiért nagyon hálásak vagyunk. Különleges volt megélni azt az óriási kontrasztot is, mely a „zárókoncert" és az újranyitó koncert között volt; novemberben szűk közönség előtt, szigorú távolságtartással adtuk az utolsó kamarakoncertet, most pedig a Kölcseyben, nagyközönség előtt, felszabadult hangulatban. Büszkék vagyunk a debreceniekre, hiszen – a szabályokat betartva, egymásra nagyon odafigyelve – sokan jöttek, és voltak jelen a koncerten.
Dehir.hu: Közönség előtt tartják a bérletes évadzáró koncerteket, de rendhagyó módon. Mit jelent ez, mit kell erről tudni?
Somogyi-Tóth Dániel: Nagyon furcsa ez a 2020/2021-es évad. Ősszel még nagy reményekkel indultunk az szezonnak, bízva abban, hogy a tavaszi zárás nem fog megismétlődni. Ehhez képest mindössze egyetlen bérletes nagykoncertet, az egyik évadnyitót tudtunk megtartani októberben.
Szintén a tavaszi tapasztalatokból kiindulva, nem tologattuk a hangversenyeket, hanem amit tudtunk, megtartottunk online. Májusban pedig a nyitás szinte egybecsúszik a zárással.
A szokásos, két nagy bérletes évadzáró koncertünket összevontuk egy időpontra, május 28-ára, és a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon tartjuk meg jó idő esetén. Erre az alkalomra minden érdeklődőt szeretettel várunk, nem csak a bérleteseinket. A koncerttel kapcsolódunk a Magyar Klasszikus Zene Napjához, melyet Kocsis Zoltán születésnapjára tűztek ki a szervezők, és minden évben szeretnék megrendezni az eseményt. Ennek megfelelően a mi hangversenyünk műsorán is csak magyar darabok szerepelnek (Liszt és Kodály mellett a kortárs Wolf Péter és Tóth Péter darabjai), és többen vezényelünk a koncerten; mellettem Kollár Imre, Kocsis-Holper Zoltán karnagy és Kovács László.
Dehir.hu: A debreceni állatkerttel egy közös projekten dolgoznak. Mi lesz ez?
Somogyi-Tóth Dániel: Nagyon régi vágyunk az állatkertben való zenélés. Több mint tíz éve már volt egy ilyen eseménye a zenekarnak, az akkori kulturális alpolgármester, Halász János javaslatára.
A zárások következtében a gyerekkoncertek szenvedték a legnagyobb hiányt; ezt most igyekszünk alaposan bepótolni: a gyermeknappal kezdődően több hétvégi alkalommal, és alkalmanként több koncerttel tervezünk szabadtéri koncertnapokat tartani, a Nagyerdei Kultúrparkkal együttműködésben.
Dehir.hu: Számíthat a közönség szabadtéri koncertekre nyáron?
Somogyi-Tóth Dániel: A lehető legtöbb alkalommal szeretnénk a debrecenieknek zenélni. Ezek lehetnek spontán megmozdulások is a belvárosban. Készülünk a Klasszikusok éjszakájára augusztus 15-én. Idén ez a programunk a Cziffra Fesztivállal közös szervezésben készül. Várhatóan a főtéren megrendezett nagykoncert vendégfellépői Balázs János zongoraművész és Vigh Andrea hárfaművész lesznek.

Dehir.hu: Nyáron lesz-e lehetősége a zenekarnak és a kórusnak utazni, máshol fellépni?
Somogyi-Tóth Dániel: Egyelőre itthon, a városban tervezünk. A Kodály Kórusnak augusztusra van egy németországi felkérése, és a Kodály Filharmonikusoknak egy őszi, olaszországi turnéja kilátásban, de ezek, természetesen, csak a pandémia alakulásának függvényében valósulhatnak meg.
Dehir.hu: Okozott-e valamilyen nehézséget, hogy eddig online koncerteket adtak, vagy ugyanúgy próbáltak, mint a zárás előtt?
Somogyi-Tóth Dániel: Az egymástól és a közönségtől való elszakítottság teljesen új helyzet elé állította a művészeinket. A menedzsment részéről pedig folyamatos figyelmet és újratervezést igényelt az elmúlt időszak. Nagyon rugalmasan kellett hozzáállnunk az állandó változáshoz; azt gondolom, ebben erősek voltunk. Büszke vagyok minden kollégámra, hiszen alkalmazkodni tudtak az újabb- és újabb helyzetekhez, és amikor kellett – akár villámgyorsan is –, kiváló teljesítményt tudtak nyújtani. Büszke vagyok arra is, hogy a tavaly tavaszi zárás után – amikor már lehetett –, a magyar és európai zenekarok közül is az elsők között hoztunk létre szimfonikus produkciókat. Most is, a biztonságos lehetőséget kivárva, de a lehető leghamarabb lépünk az újból élő, közönség előtt történő koncertezés felé.
A Kodály Filharmónia következő koncertjéről további információkat itt találhatnak.