Sok-sok méter szeretet a Csokonai Színházban
Szerző: (szénási) | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.03.15. 18:35 | Frissítve: 2011.03.15. 18:35
Debrecen – Nekem szombaton nem olyan jó a Világvége, nem lehetne esetleg valamikor hétköznap? – Ez a kissé pikáns mondat a színházi jegypénztárnál hangzott el a Világvége szerelem pénteki premierjét megelőzően.
Zenés kortárs keserédes – így definiálta a Csokonai Színház legújabb bemutatóját. A Világvége szerelem rendezője, Vidnyánszky Attila ismét izgalmas témához nyúlt: Jantyik Zsolt és a PG Csoport elmúlt 25 évéből válogatott dalokat és rendezett köréjük különös, jól hangszerelt színpadi játékot.
A PG a nyolcvanas években indult. Egy debreceni zenekar volt a sok közül (akkoriban általános szürkeség, mellette viszont pezsgő rockélet jellemezte a cívisvárost!), egy olyan zenekar, mely soha nem a divatra tette fel magát. Jantyikék jó dalokat írtak, jó dallamokkal és jó szövegekkel. Reagáltak a körülöttük lévő világra, felvillantották az élet sötét és derűsebb oldalát, a vidéki lét nyűgét-nyomorát, az élet valószínűségét és valószínűtlenségét, és azt is, ami általában nem volt divat sem akkor, sem most: arról is énekeltek, hogy mi magyarok vagyunk. Meglepő módon azonban itt, a Víg kamaraszínházban nyerték el a legkerekebb, legszebb formájukat. Itt, a világot jelentő deszkákon egy furcsa játék szorításában.
A zenakar a padláson (mintegy a mennyben játszik), a színpadon pedig a nyolcvanas évek figurái kelnek életre. Alkoholista, válóperes újgazdag, rendőr, bróker, terhes lány, tehetetlen értelmiségi. Mi magunk, akik voltunk valaha. Bár a hatvanas évek nemzedékére szokás azt mondani, hogy ők voltak a nagy generáció, a helyzet az, semmivel nem voltak kevesebbek a hatvanas évek második felében születettek, akik még a Kádár-korban koptatták az iskolapadot és fiatal felnőttként élték meg a rendszerváltást. Akik akkor közelebb voltak a huszonöthöz, talán józanabbul, pontosabban ítélhették meg a világ dolgait. A jóval idősebbek már belemerevedtek a korábbi időszak normáiba, a fiatalabbak meg talán nem vették igazán komolyan a helyzetet. Csak e nemzedék köré nem épült olyan mítosz, mint a szülők generációja köré.
A keretjáték jószerével csak laza szövet, melynek lényegét a PG dalai és Jantyik átlagon felülien jó szövegei jelentik. Mi magunk, nézők tesszük teljessé a képet. Egyszerre koncert, egyszerre színpadon játszódó, ám minden szokásos bugyutaságot mellőző teleregény, amit látunk. Sorsok, életek, félmondatok kavarognak. Egyszerre történik minden és egyszerre sok minden történik. Két óra egyben, megállás nélkül, sok-sok csúcsponttal, a hangok erdejéből szépen kibontakozó, mélyen emberi és nagyon ismerős sorsvázlatokkal. Ismét rácsodálkozhatunk, milyen jó ez a társulat, s hogy hány olyan tehetséges debreceni színész van, aki rocksztárokat megszégyenító módon érzi ezt a műfajt. Katkó Ferenc, Kristán Attila vagy Trill Zsolt a hazai pop- és rockzenészek többségét simán képesek lennének lesöpörni, ahogy Edelényi Vivien és Szanyi Sarolta is bármikor maguk mögé utasíthatnák a tehetségkutatókon feltűnő kiscsajokat.
A végén pedig eljutunk ahhoz, hogy megértsük, mi a lényege az egésznek. „Megnőttek a fák a ház előtt, / a legkisebb ágnak is lombja nőtt, / megöregedtek az állatok, / de régen voltam nálatok. // Apa pihen a fák alatt, / álmában gyermekként szalad, / Anya elteszi a befőttet, / ezek a gyerekek milyen gyorsan felnőttek. // Hány méter a szeretet, s ha mérhető ki méri meg? / Hány méter a szeretet, ami mindenhol mindennél édesebb?" Ennyi. A szeretet. Ez a lényeg. Csak ez számít.
Világvége szerelem
Zenés kortárs keserédes
Szereplők: Bakos-Kiss Gábor, Bakota Árpád, Edelényi Vivien, Katkó Ferenc, Kristán Attila, Oláh Zsuzsa, Szanyi Sarolta, Szűcs Nelli, Tóth László, Trill Zsolt
Szöveg: Jantyik Zsolt, zene: PG Csoport
A zenekar tagjai: Jantyik Zsolt - ének, Jantyik Csaba - gitár, Fazekas László - basszusgitár, Kiss Attila - dob
Díszlet- és jelmeztervező: Ondraschek Péter, film: Silló Sándor
Rendező: Vidnyánszky Attila
Bemutató előadás: 2011. március 11.
Víg Kamaraszínház
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)