Rémregény egy városból, ami annyira messze van
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2019.05.16. 08:43 | Frissítve: 2019.05.16. 08:47
Debrecen – Van, amit egy amerikai vagy európai szerző képtelen lenne így elmesélni. Egészen más, amikor egy arab író tálalja elénk a bagdadi Frankenstein történetét.
Szeretünk címkézni, előszeretettel tesszük különböző dobozokba a könyveket is. Ám könnyen fejvakarásra kényszerülhetünk, ha felkapjuk Ahmed Szadavi regényét, ami kiadója sugalmazása szerint “egy díjnyertes rémregény a háború sújtotta Irakból”, valójában melyik polcra is tegyük ezt a kötetet...
A magyar olvasó előtt nem feltétlenül cseng ismerősen Ahmed Szadavi neve, de ez nem is csoda, hiszen a szerző Irakban él. Sok mindennel foglalkozik: regényíró, költő, forgatókönyvíró és dokumentumfilm-rendező is. Nem akármilyen sikerrel tevékenykedik, hiszen 2010-ben a legjobb negyven év alatti arab író egyikeként beválasztották a Bejrút39 nevű elit társaságba, később pedig a Frankenstein Bagdadban című regényéért elnyerte előbb a rangos International Prize for Arabic Ficton-díjat, majd a Le Grand Prix L'Imaginaire-díjat is.
Ahmed Szadavi Bagdadban él. Ez nagyon fontos tény, mert arról ír, amit ismer. Tudjuk persze, hogy egy író úgy is dolgozhat, mint Jókai, aki nem járt a Vaskapunál soha, mégis képes volt nagyon érzékletesen, plasztikusan bemutatni azt a környéket Az aranyemberben. Ám az korántsem hátrány, hogy Szadavi nem kívülről, nem felülről, nem filmekből, könyvekből vagy éppen mások sztorijaiból ismeri ezt az iraki nagyvárost és az ott élőket. Bagdad olyan Szadavi számára, mint Háynak Budapest vagy Grecsónak Szegvár. Bár ez a könyve háborús regény a szónak abban az értelmében, hogy az amerikai megszállás idején, a háború alatt játszódik Bagdadban, ugyanakkor horror is, mivel egyik főhőse, a Hadi nevű ócskás összegyűjti a pokolgépek szétszaggatta emberek testrészeit, és összefércel belőlük egy ép holttestet, ami életre kel.
Ahogy regényeiben Stephen King is rendre teljesen hiteles, valóságosnak, hús-vér embereknek tűnő szereplők sorát állítja elénk (misztikus figurái mellett), akik jönnek-mennek, szeretnek, szenvednek, ez Szadavira is jellemző. Ha kihúznánk a háborút, mert az nekünk, európai olvasóknak talán túlontúl is egzotikusnak hat, meg ezt a horrorszálat, akkor is kapnánk sok-sok izgalmas sztorit. Már-már novellaszerűen erős történeteket és elbeszéléseket olyan emberekről, akik hozzánk hasonlóan éreznek, tűnődnek, tesznek-vesznek, nyernek vagy veszítenek. Főleg veszítenek, mert az élet sokszor ebből áll. Küzdünk, bízunk, igyekszünk. A részletek nagyon sokat számítanak. Szadavi hősei többségükben olyanok, mintha az utcáról léptek volna elénk. Vagy a piacról. Egy hűvös házból például, mely már túl van legszebb évein, de gazdája, egy idős hölgy húsz éve hiszi, hogy a fia nem halhatott meg, és mégsem adja el annak az ingatlankufárnak, aki szeretne belőle még több pénzt csinálni magának. Vagy egy szerkesztőségből, ahol sokan álmodoznak arról, hogy nem csak cikkeket, hanem regényeket is kellene, lehetne írni.
Sok szereplő, sok szál alkotja ezt a regényt. Hogy könnyebb legyen őket követni, a könyv végén névmutató segíti az olvasó tájékozódását. Krimiszerűen izgalmas nyomozás, furcsa, kémregényekre emlékeztető hajszák szemtanúi vagyunk. S közben lassan azon kapjuk magunkat, hogy ott ülünk olykor mi is, és együtt isszuk a teát ennek a sajátos hangulatú világnak a hőseivel, akik hozzánk hasonlóak, mert emberek, ám mégis irgalmatlanul távol élnek tőlünk, más szokások, más normák szerint. Arabok, törökök, keresztények, zsidók is feltűnnek ebben a zajos városban. És persze az a furcsa lény, akit a megszállott Hadi teremtett a háborúban meggyilkolt emberek testrészeiből. Innen egy kezet vitt oda, onnan egy lábat, orrot, mikor mit. Ezekből állt össze a lény, aki megszökött és elkezdett gyilkolni. Eleinte mint a bosszú angyala, úgy tevékenykedett, a bűnösöket kutatta fel. Később azonban mintha már semmi nem számított volna, egy idő után már mindenki célponttá vált, akit az útjába sodort a balszerencséje.
Mindenki akar valamit. Megszerezni egy házat, egy hotelt. Hazavinni az anyát, hogy megnyugodjon végre. Szájon csókolni egy nőt. Elvenni egy hazug ócskás értékes tárgyait. Látni újra a fiút, akiről mindenki azt hiszi, hogy elhunyt, de talán mégsem. Megtalálni a különös rémalakot, aki gyilkol.
Szavadi megmutatja a mai Bagdad pezsgő világát, de felvillantja a mítoszok keleti nagyvárosát is. Regénye emlékeztet a hetvenes évekbeli politikai krimijeire, és van benne némi franciás íz is.
Ha ezt a könyvet egy amerikai vagy európai szerző írta volna, nem éreznénk ennyire hitelesnek. Így azonban azzal a különös gondolattal tehetjük le, hogy akár meg is történhetett. Ha nem is pont így, de majdnem így.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)