Premier előtt: szerelem és háború készülődik a Csokonai színpadán
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2012.03.30. 08:44 | Frissítve: 2012.03.30. 13:34
Debrecen – Egy interneten olvasott cikk indította el Mispál Attilát, hogy színre vigye a háborúban lelőtt író és pilóta, Saint-Exupéry történetét.
Ahogy az lenni szokott egy-egy színházi előadás születésekor, a kemény munka az utolsó pillanatokban csúcsosodik. Ilyenkor mindenki türelmetlen, rohan, igyekszik a legtöbbet és a legjobbat kihozni magából, meg a kollégáiból is. S még mindig hátravannak az utolsó simítások: még egy újabb utolsó előtti próba, vagy a világítást átnézni még egyszer, a jelmezeket megigazgatni... Ráadásul ezúttal váratlan nehezítő tényező is jelentkezett, az egyik szereplő ugyanis – szerencsére csak rövid időre – kórházba került, ami miatt csúszott ugyan fél napot a csütörtök délelőttre tervezett fotózás, ám este mégis megtartották. A premier viszont, amit péntek estére terveztek, az nem csúszhat, ennek tudatában „rabolta el” a Dehir.hu néhány kérdés erejéig Mispál Attilát.

A filmrendezőként is ismert színházi szakember felesége, Újhelyi Kinga és Zalán Tibor mellett szerzője is a Kóbor csillagnak. Mindkét szerzőtárssal könnyű dolga volt, mesélte Mispál Attila: egyrészt Kinga már többször bizonyította, hogy nem csupán a színészi játékhoz, a zenéhez és az énekléshez van érzéke, hanem a „színházcsináláshoz is”, másrészt Zalánnal is régi ismerősök.
- Nagyon kedvelem a dolgait: a verseit is, meg azt is, ahogy a színházhoz közelít – magyarázta Mispál Attila. - Nagyon érzi ezt a világot, képes színházi szituációt teremteni akár a legelvontabb helyzetből is. Ilyen volt például a Rettenetes görög vitéz című bábjátéka is, ahol a mesét, a mitológiát, a színházat és a játékot nagyon izgalmasan tudta összegyúrni. Úgy éreztem, ehhez a feladathoz is szükség lesz valakire, aki képes életre kelteni a helyzeteket, vagy akár verset is tud írni. Mivel sok szálon fut Saint-Exupéry története, a rétegek egymásra rakódnak benne, ott van benne az író és az anyja története, vagy azok a levelek, melyeket a felesége, Consuelo írt Saint-Exupéry-nek, és amelyeket át kellett hozni a színpadra, ezért is éreztem fontosnak bevonni ebbe a munkába Tibort is, aki pont ezt a levelezést formálta meg.
Zalán Tibor maga is meglepődött, mennyire magával ragadta ez az „esendő apró asszony, aki éjszakákat, heteket, hónapokat várt arra, hogy rányitja az ajtót az ő nagy állata, aki ugyanúgy szerette őt, ahogy ő, és amaz mégsem tért meg hozzá csak órákra, percekre. Pedig tudta, hogy már soha nem jön meg. De haláláig várta. Mert reménykedett, hátha egy vasárnap délután mégiscsak belép hozzá – az ő nagy medvéje. Kis aranyhordóban vörösbort kér majd, és hozzáfog A kis herceg folytatásához.”
S hogy miért pont Saint-Exupéry a téma? Mitől érdekes épp ma, éppen most ez az ember, akit a legtöbben A kis herceg szerzőjeként ismernek, esetleg tudják róla, hogy foglalkozott a repüléssel is? – faggattuk Mispál Attilát, aki felidézte, hogy a kezdő impulzust tulajdonképpen egy internetes cikk adta a Kóbor csillaghoz. Pár évvel ezelőtt arról olvasott, hogy francia régészek megtalálták Antoine de Saint-Exupéry tengerbe zuhant repülőgépének roncsait, sőt még azt az egykori német vadászpilótát is, aki lelőtte a híres francia író gépét. Miközben sokan tudni vélték, hogy 1944. július 31-én valójában nem is halt meg Saint-Exupéry: felderítőgépét elrejtette a svájci hegyek között, és félrevonult a világtól, hogy egy kis hegyi kunyhóban csak az alkotásnak éljen, talán mind a mai napig...
Ez persze a legenda. Olyan legenda, ami felkelti a fantáziát. Ráadásul különösen izgalmas a helyzet, ha tudjuk, hogy Saint-Exupéry nem csak a szavak és a szövegek világában élt, hanem kilépett a valóság világába is. Pilóta volt, aki tudta, hogy van, amikor tettekre van szükség az életben. Ha fel kell emelkedni a géppel és szembeszállni a németekkel, akkor azt kell tenni. Persze, árulja el Mispál Attila, a Kóbor csillag története még ennél is összetettebb, bonyolultabb. Szerelem, háború, művészet, magánélet és mítosz alkotják elegyét. Az ember földje, Az éjszakai repülés, A hadirepülő, a Citadella és A kis herceg szerzőjének privát szférájába is bepillanthatunk a szövegei által.
Ehhez a játékhoz persze a történeten kívül nagyon sok társra is szükség volt: több színész játszik a darabban, és sokan nem is egy figurát jelenítenek meg. A kivételek közé tartozik Kóti Árpád, aki Günthert alakítja, a német katonát, aki lelőtte Saint-Exupery gépét. Mellette Bakos-Kiss Gábor, Dánielfy Zsolt, Edelényi Vivien, Garay Nagy Tamás, Juhász Árpád, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Mészáros Tibor, Szalma Noémi, Újhelyi Kinga és Vranyecz Artúr alkotják a szereplőgárdát.
Újszerű, nem hagyományos, nem már olyan sokszor látott és már annyiszor átélt színházi előadást kínál Mispál Attila, Újhelyi Kinga és Zalán Tibor közös darabja, a Kóbor Csillag. A Csokonai Színház újabb merész, egyben izgalmasnak ígérkező produkciót vitt színre. Különleges élményre és tartalmas szórakozásra számíthatnak a debreceni nézők. Premier: március 30-án este 7 órakor.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)