Pop, csajok, satöbbi: 25 év után lép újra színpadra az egykori debreceni zenekar

---

Debrecen – IPK, poptörténet, debreceni underground: a Chaos és a Teheran Juice muzsikusai is a húrok közé csapnak. Interjú Héty Péterrel.

---

Országosan a nyolcadik, vidéken az első poptörténeti emlékpontot avatják csütörtökön a Kossuth utcán. A régi debreceni undeground zene fellegvárára emlékeznek így az egykori IPK-ban. Az eseményen természetesen zene is szól majd: a Chaos zenekar mellett fellép egy olyan csapat is, mely annak idején csak egy évig létezett. Hogy kerültek elő? Mire számíthat a közönség? Héty Pétert sokan ismerik, ezúttal a téma a Teheran Juice, a rendszerváltás, Debrecen és az underground. S persze még két titokzatos nő is…

Dehir.hu: Újra lesz Teheran Juice – legalábbis egy koncert erejéig. Hogy került elő a zenekar? Mire számíthatunk a csütörtöki koncerten?

Héty Péter: Igazából nem rólunk fog szólni ez az esemény, hanem a táblaavatásról, és a Chaos zenekarról. Mi csak három számot elevenítünk fel érdekességnek, s leginkább a korszak végét, az „Új világ” előszelét idézve.

Dehir.hu: Annak idején játszottál a Vörös Kakasban, jelent meg versesköteted is, mindig volt benned alkotóerő, akarat. Más zenekarod volt még a Teheran Juice mellett?

Héty Péter: Az említett Vörös Kakas zenekar egyik háttérfigurája voltam, azt megelőzően pedig csak blues „dzsemmelésekben” vettem részt. Tulajdonképpen a vegyipari szakközép diákönkormányzati napján egy gitározó osztálytárs mellett szájharmonikáztam és énekelgettem először. Ennek kapcsán keveredtem az IPK-ban (ami most emléktáblát kap) a Boros Gyuriék, Ölveti Laciék-féle „blúzos” társaságba a nyolcvanas évek elején-közepén. Velük zenélgettem időnként, s így ismertem meg a Lukács Laci és Nagy Tomi nevével fémjelzett, és talán máig emlékezetes Vörös Kakast is, ahol a katonaságig zenélgettem háttérfiguraként. Szervezői munkákat is elláttam, hiszen akkor még szinte semmilyen infrastruktúra nem állt a rockzenészek mögött. Ebben is nagy érdeme volt a mostani megemlékezés tárgyának, az IPK-nak, s leginkább Vincze Bélának, aki aztán a Mezon és a Rocksuli élén is sokat tett az ügyért. Mondtam is, hogy inkább őrá kellene egy ilyen emléktáblát elhelyezni... Akkoriban egyébként még nem volt divat, de én már abban az időben is amolyan „spirituális” alkat voltam, vegetáriánusként keleti filozófiákkal is foglalkoztam, s nem igazán érdekelt a siker, csak csináltam amihez kedvem, indíttatásom volt, meg amihez a sors teret nyitott. Számomra a csend, a hallgatás is jó tud lenni.

Dehir.hu: Mi hívta életre azt a csapatot?

Héty Péter: Ahogy a sorkatonaságból leszereltem, még jobban megerősödött bennem, hogy annak a diktatórikus világnak mennie kell. Ezt több módon is igyekeztem kifejezésre juttatni, ahogy mások is. Ennek egyik útja volt a zenei önkifejezés, ami akkoriban erőteljesebben mocorgott bennem. A Vörös Kakas már a végét járta, indult a Tankcsapda, az egykori tagok saját útjukat keresték, így én is. Pércsi Sanyival, aki az Atlanti Szövetségben gitározott és énekelt (ma a Crocodile Rock basszusgitárosa - a szerk.), valamint Francz Vilivel – aki akkor kezdett basszusgitározni – megalapítottuk a Teheran Juice zenekart 1989-ben, és akkor még Sándor Peti dobolt velünk. A kor életérzése és az említett spiritualitás vegyült a szövegeinkben, zenénkre pedig már az akkori nagyok hatottak, mint pl. a U2, a Cult. Tulajdonképpen olyan sok személycsere nem volt, mivel egyedül a dobos változott. Viszont az első két fellépésünk után úgy döntöttünk, hogy a pár próba alatt összeállt műsorunkat az egyik alkalommal kapott három ezer forintból – egy keverőt – bérelve felvesszük. Ekkor hozta Pércsi Sanyi a hangzás színesítésére Juhász Péter billentyűst, aki a felvételen azonnal be is vált, továbbá régi barátságunk alapján vendégként Nagy Tomi is játszott a felvételen és a kazettabemutató koncerten is az akkori Pásti udvarházban. Ezután jött a hír, hogy Vilit felvették Egerbe főiskolára, s ezt hallva a felvétel óta dobosként velünk játszó Szilágyi Gyula is távozott. Egy darabig próbálkoztunk még Sanyival. Az ismert videó megosztón az Alkímista számunk alatt látható videofelvételeket még 1990. augusztus 20-án, a folytatás reményében készítettük – részben a már említett IPK-ban –, de az ősz folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy nehéz lesz megfelelő zenésztársakra lelni, és más motiváló tényezők is hiányoztak. Pont került a történet végére.

Dehir.hu: A mostani koncerten két hölgy is beszáll a zenekarba: ők hogy kerültek képbe?

Héty Péter: A hölgyektől nem kaptam felhatalmazást, hogy megnevezzem őket, legyen meglepetés a kilétük. Ők ma ismert zenekarok ismert arcai. Mivel a fellépés előtt egy héttel Sanyival csak ketten vállaltuk a hirtelen jött fellépést, ő kérte fel a hölgyeket a közreműködésre. Szintetizátor ezúttal egyáltalán nem is lesz, és második gitár sem. Én gyakorlatilag 25 éve nem énekeltem, nem álltam színpadon, Sanyi pedig azóta basszusgitározik, de a hölgyek sem lesznek könnyű helyzetben, mivel az amúgy kiváló gitáros életében most először játszik majd basszusgitáron, s minap pedig a dobos is azzal szembesült, hogy életében először elektromos dobon fog játszani a fellépésen, mivel a helyszín csak azt teszi lehetővé. Szóval érdekes lesz, pláne, hogy pár nap állt rendelkezésünkre – munka, család, más zenekarok mellett  –, három nótát feleleveníteni. Leginkább a korszak végének megidézéséhez járulunk hozzá, már küszöbön az „új világgal”, ahogy egyik számunk címében is állt. Azért igazi 80-as évekbeli hangulatot adnak ezek a kihívások is, bár egészen más érzés így a hölgyek társaságában, öröm velük dolgozni.

Dehir.hu: Ha most húszéves lennél, csinálnál zenekart?

Héty Péter: Nem vagyok már húsz, tehát igazából nem tudom. De talán már csak az említettek miatt sem, hisz egészen mások a mai viszonyok. Sokkal több profizmus kell, s jómagam sajnos sohasem tanulhattam zenét, leszámítva az általános iskolai énekórák kellemetlen emlékeit. Mindamellett azt hiszem a mai világban is igen nehéz helyzetben vannak az árnyaltabb mondanivalóval rendelkezők, akik nem a szórakoztatást tűzik ki célul. Azért remélem, hogy fog ez még változni, s kapnak teret azok a tehetséges fiatalok, akiknek mondanivalójuk is van a világról, s nem elégszenek meg csak a bulizós, szerelmes hangulatú szövegekkel. Ez ráadásul nem csak a zenészeken múlik, hanem a közönségen, mint befogadókon, és a feléjük közvetítő közegen is. Ez utóbbiban azért sok változást, lehetőséget hozott a közösségi média.