Papp Csilla: „minden karakteremet szeretem, olyannyira, hogy át-át járnak egyik regényből a másikba”

---

Debrecen – Lehetett volna szerelem: már az ötödik regényével jelentkezett a debreceni írónő, aki hamarosan az olvasóival is találkozik.

---

Papp Csilla sokoldalú egyéniség. A munkás hétköznapokban meg kell birkóznia a cégvezetés feladataival, de otthon kell lennie a rendezvényszervezés, a hírek, a televíziózás és a közösségi média világában is. 

Dehir:Gyermekkora óta ír novellákat és verseket. Ki fedezte fel a tehetségét és ki bátorította?

Papp Csilla: Az írás mindig is része volt az életemnek, de inkább csak magam szórakoztatására vagy terápiás céllal írtam. A Vegyipari szakközépiskolába jártam, ott nem igazán érdekelt senkit ez a vonal, nem volt lehetőségem előállni ezzel, és valahogy az, hogy nem a nyilvánosságnak írok jó ideig természetes is volt számomra. El kellett telnie jó sok évnek, hogy megfogalmazódjon bennem: másoknak is meg szeretném ezt mutatni. Az első szűrő a férjem és a barátnőim voltak, és ők lettek a legfőbb támaszom és a bátorítóim. 

Dehir: A középiskola után bölcsész végzettséget szerzett. Mi volt a terve fiatal diplomásként? Milyen pályáról álmodozott?

Papp Csilla: Én az egyetemi éveim alatt a tanulás mellett végig dolgoztam, és nem a diploma után kezdtem azon gondolkodni, hogyan tovább, ennél sokkal tudatosabb voltam már akkor is. Debreceni egyetemistaként az ötödévemet egy budapesti nagygyakorlati állással kezdtem arra koncentrálva, hogy mire végzek már legyen „igazi” munkahelyem, és így is lett. A tervem az volt, hogy anyagi biztonságban, kreatív munkát végezhessek és minden reggel örömmel induljak el dolgozni. Ezt ma is tartom. Fontos számomra, hogy jól tudjam magam érezni a hétköznapokban. Különösebben nem volt előre eltervezett pályaképem, inkább sarokpontok voltak, vannak, amikhez ragaszkodom. 

Dehir: Már akkor is tudta, hogy egyszer majd regényeket fog írni? 

Papp Csilla: Dehogy… Sőt az első regényem megjelenésekor sem tudtam, hogy nem „egykötetes” leszek. Az első regény megírásakor csak az önmegvalósítás volt a célom. Negyvenhez nagyon közel -átgondolva hol tartok – elégedett voltam az életem minden területével. Mind a magánéletemben mind a munkámban szerencsésnek érzem magam, jól alakult az életem, akkor egyetlen dolgot fogalmaztam meg magamban, azt hogy a gyermekkori álmom, miszerint egyszer írok egy regényt, még nem teljesült. Ez szerettem volna orvosolni. Megírtam, megjelent és gondoltam felhelyezem a könyvespolcra. Pipa. Mehetünk tovább. Aztán nem így lett…

Dehir: Ehhez képest eddig öt könyve jelent meg...

Papp Csilla: Nos igen. Az előző gondolatmenetet folytatva magam sem gondoltam volna, hogy ezt mások, „ismeretlenek” megszeretik és az évek során íróvá válok. Most a hatodik regény megjelenésének finisében is félve írom le, hogy író lettem… 2015-ben volt az első megjelenésem. Azóta ezen az új pályán is igyekszem helyt állni. 

Dehir: A téma, az ötlet találja meg? Vagy hogyan születik meg egy-egy regénye?

Papp Csilla: Igen, mindig valamilyen ötletszikra indít el egy-egy történetet. Azt szoktam mondani, hogy a környezetemben semmi nem történik véletlenül, lehet, hogy az autóban meghallott zeneszám, vagy egy Podcast téma indítja be a fantáziámat, és ad ihletet egy sztorihoz, és onnantól kezdve beindulnak a fogaskerekek. Gyakran csak szalad a mozi a fejemben. 

Dehir: Mi a munkamódszere?

Papp Csilla: Ha elkezdek egy regényt, akkor azt jó, ha folyamatában írom, mert ha kihagyok pár hónapot félő, hogy teljesen másképp alakul a történet, mint azt terveztem. Ez most is így történt. Belőlem íráskor csak úgy „folyik a szó”, mondjuk beszéd közben is, de az más… Szóval úgy írok, hogy amikor elkezdek valamit csak sejtem mi lesz a vége, de gyakorta a karaktereim saját utat választanak, és úgy érzem, hogy én csak utat engedek nekik. Visszaolvasva sokszor megdöbbenek, hogy ez vagy az a cselekményszál miért vett más fordulatot. Nálam nem készülnek komoly cselekményvázlatok, maximum a fejemben.

Igyekszem folyamatosan írni, mert ha kizökkenek, akkor nehezebb dolgom van, mert az átolvasásra is több időt kell szánnom. Viszont amikor elkészülök, akkor hagyok időt magamnak, eltávolodom, és később olvasom el egyben újra.  

Van egyébkként „szervezett” része is az írási folyamatnak: minden elkészült részről utólag készítek vázlatot, hogy könnyebb dolgom legyen a rendszerezésnél és az idősíkok összefésülésénél.  

Dehir: S amikor dolgozik, látja maga előtt az olvasót, aki majd kezébe veszi a könyvedet?

Papp Csilla: Az igazság az, hogy még mindig úgy írok, mintha magamnak írnék. Nem kell semmilyen elvnek, elvárásnak megfelelnem, bátran kinyilváníthatom a karaktereimen keresztül bizonyos dolgokról a véleményemet, és nem tartozom elszámolással senkinek. Időnként becsúszik egy-egy rendszerkritikai gondolat, amit így ki tudok mondani. Persze nem ez a fő sodor, mert a műfaj, amiben írok az a romantikus regény, vagy spirituális romantikus, már ha van ilyen kategória. Alapvetően emberi kapcsolatokról, érzésekről írok, és mindezt úgy teszem, hogy az, aki olvassa azonosulni tudjon vele. Szeretem azt gondolni, hogy a regényeimet a hozzám hasonlók olvassák. 

Dehir: Az idő mindig lényeges tényező. Az Alföld Televízió és a Hajdupress hírportál vezetése mellett mikor van ideje íróként is dolgozni?

Papp Csilla: A napi munkám nem nyolctól négyig tart, és nem is mindig tervezhető, szóval az kizárt, hogy napközben az írással tudjak foglalkozni.

A munkában is szükségem van a kreativitásomra, de az kiapadhatatlannak tűnik, mert a feladataim sokszínűsége miatt iszonyú sok impulzus ér. 

Általában hajnalban írok, ez a fejezetről fejezetre haladás esetében jól bevált ütemezés, ekkor még mindenki alszik, tiszta fejjel nagyon jó gondolataim vannak. Amikor már bonyolódik a cselekmény és össze kell fésülni a regényt, hogy ne maradjon benne logikai bukfenc, akkor kell pár nap egyben, ekkor általában elvonulok. Már a második könyvemnél eltöltöttem Budapesten, a Danubius Hotellánc egy-egy szobájában az íróidőmet. Nagyon szeretem ezeket a napokat, mintha kilopnék a saját életemből egy szeletet, hogy a karaktereim életét éljem. Hiába non-stop írok, ami másnak fárasztónak tűnhet, én energiával telve érkezem haza. 

Dehir: Mit szól mind ehhez a családja?

Papp Csilla: Már említettem, hogy a férjem abszolút támogat. Ha elutazom, akkor rá marad a gyermekekkel kapcsolatos összes teendő és mivel egymás segítése, támogatása nálunk kölcsönös, így ez nem jelent problémát. Sokat agyalok azon, vajon a gyermekeimre milyen hatással lesz ez, hogy én időnként kivonulok a családi életből, és bevallom vannak ezzel kapcsolatban negatív gondolataim is. Csak nyugtatom magam, hogy talán később majd azt szűrik le, ahhoz, hogy valami igazán különleges produktumot hozzon létre az ember gyakran áldozatot kell hozni. Abban biztos vagyok, hogy a megszülető regények esetében látják a mögötte megbújó kemény munkát, ez pedig csak jó lehet. 

Dehir: Melyik a kedvenc könyve az eddigiek közül?

Papp Csilla: Ez olyan, mintha azt kérdeznék, melyik a kedvenc gyermekem. Erre nem tudok válaszolni. Most, hogy az új regényt már többször átolvastam, látom, hol csúszott bele a saját életemben megélt nehézség, és hogy ez a könyv is épp ugyanúgy segít nekem a problémák feldolgozásában, mint a többi. Azt szoktam mondani, hogy a Minden életemben szerettelek regénnyel dolgoztam a legtöbbet, ott iszonyú mennyiségű történelmi kutatómunkára volt szükségem, és ettől arra másképp tekintek. Ettől függetlenül minden karakteremet szeretem, olyannyira, hogy át-át járnak egyik regényből a másikba, irányíthatatlanul, mert senkit nem tudok elengedni. 

Dehir: Gyanítom, hogy nem csak hölgyek veszik kezükbe a könyveit. Mi a helyzet a férfi olvasókkal?

Papp Csilla: Úgy képzelem, hogy hozzám hasonló nők olvassák a regényeimet, és talán hozzájuk tudok leginkább szólni, és mindig meglepődöm, amikor egészem más visszajelzést kapok.

Egyik olvasóm messengeren megkérdezte egyszer, hogy felhívhat-e, mert a majd kilencven éves édesanyja elolvasta a regényemet és szeretne velem beszélgetni. Életre szóló élmény volt egy szépirodalmon szocializálódott intelligens, sokat olvasott idős hölggyel a saját könyvemről értekezni.

Aztán vannak férfi olvasóim is, ők gyakorta meglepődnek, hogy mennyi mindent ad nekik könyvem, egyik alkalommal azt írta egy férfi olvasóm, hogy „receptre felírná a Papp Csilla olvasást” minden férfitársának.

Dehir: Szigorú önmagával szemben? Kinek a véleményére hallgat?

Papp Csilla: Igen. Maximalista vagyok és szigorú szabályaim vannak és az erkölcsi értékrendemhez is ragaszkodom, már-már önfejűen. A férjem véleménye a legfontosabb számomra, és azoké a barátaimé, akik őszintén szeretnek. Sajnos az emberi kapcsolatok nem mindig úgy alakulnak, ahogyan szeretnénk, és ezt nehéz nekem megemészteni, de van pár ember, akik az életem stabil pontjai és bizalommal vagyunk egymás felé, és ennyi bőven elég. 

Példaképeim is vannak. Azok, akik előttem járnak és nem az írói sikerekre vagy a karrierre gondolok, hanem az önismeretre. Nagyon fontosnak tartom, hogy dolgozzak magamon, hogy megértsem magam, a világot, és mindezt azért, hogy tudjak segíteni másoknak is az önismeret útján haladni. 

Dehir: Most is ír valamit éppen? Ha nem ír, nem dolgozik, akkor mivel és hogyan tud kikapcsolni?

Papp Csilla: Most A valóságon túl sorozat második részét írom… írnám, ha nem lazítanék... Most a megjelenéssel kapcsolatban olyan sok a teendőm, hogy az íróidőmben marketing anyagokat készítek, posztokat időzítek. Leginkább az olvasással tudok kikapcsolódni. Tudom nem túl eredeti, de ez van, még mindig falom a könyveket. 

Dehir: Mikor találkozik legközelebb az olvasóival?

Papp Csilla: Október 27-én lesz a könyvbemutatóm Végh Veronikáéknál a Páholy Lakásszínházban, 18 órától. Dobos Zitával fogok a Lehetett volna szerelem című regényről beszélgetni, és meghívtam Szirota Jennifert, aki pár dalt fog énekelni. Egy-egy ilyen estén igazi női energiák mozognak és minden alkalommal hihetetlenül feltölt. Remélem azoknak is hasonló a véleményük, akik már voltak könyvbemutatómon, és az új vendégeim is átélik ezt.