Palit akar fogni, doktornő? – kérdezi a 90 éves takarítónő a vágóhídon

---

Debrecen – Abszurd élethelyzetek, elfojtott vágyak és ügyetlen szerelmesek: a Testről és lélekről egy végtelen romantikus történetnek is beillik. Kritika.

---

Egy szőke lány rezzenéstelen arccal néz pornót, miközben gumicukrot falatozik egy hosszú üvegedényből. A következő pillanatban egy szakállas, lebénult kezű férfi vágyakozva pillant e felé a nő felé, nem sejtve, micsoda titkokat rejt. Két teljesen eltérő világ és korosztály találkozik: a főnök és a beosztott, akik harmatgyengén közelítve, belül mégis perzselve igyekeznek a „beteljesülés felé” – ki így, ki úgy. Hiszen a férfi szeméből sugárzik a testi-lelki vágy, míg a lányéból a félelem és az igény az iránt, hogy őt is felkarolja (végre) valaki.

Egy igazán különleges szerelmes történet a Testről és lélekről című film. Természetesen nem olyasfajta, amelyet a saját munkahelyünkön tapasztalunk, ahol hús-vér emberek lobbannak lángra egymás iránt titkon, hanem egy légüres térben létező, amelyben ufók kezdenek el valamit érezni a másik iránt. És pont ez Enyedi Ildikó filmjének különlegessége: egy olyan tájra kalauzol bennünket, amelyet talán lehetetlennek gondolunk. És talán nincs is a vásznon kívül, mégis jó elmerülni benne két órára, és dagonyázni a lépésképtelenség véres mocsarában.

A díjnyertes alkotásban ugyanis a szerelmesek, az alig harmincéves Mária (Borbély Alexandra) és főnöke, a gazdasági igazgató Endre (Morcsányi Géza) rengeteg bénázáson mennek át, amíg eljutnak a bizonyos vallomásig, amit az előzetesben is hallhatunk. És hogy mi vezet el addig a pontig, hogy egy hatvanas irodista azt mondja a feleannyi idős munkatársának, hogy „belehalok, annyira szeretem magát”? Több tucat közös étkezés, félénk összenézések, pár kevéssé sikeres együtt alvás és egy csomó közös álom, ami egymás felé vezeti őket.

A visszataszító munkakörnyezet szép ellenpontjaként funkcionál a szereplőket megszemélyesítő, álombéli két szarvas, akik egy hófedte tájon próbálnak együtt túlélni. Leveleket keresgélnek, szaladgálnak, egy tiszta csermelyből isznak. A legbensőbb vágyakat feltáró közös álmok mutatják meg igazán azt, hogy ez a két frusztrált ember mit is szeretne: elvonulni a világtól, az erkölcstelenségtől és az agressziótól, ami körülöleli mindennapjaikat. Érthető is a menekülési szándék, hiszen nem csak a munkahelyük, a magánéletük is teljesen sivár és ingerszegény.

Leginkább egy kilencvenes évekbeli általános iskola menzájára és udvarára emlékeztet viszont a környezet a film egészében (ha leszámítjuk a gőzölgő húscafatokat, amelyek olykor-olykor belelógnak a kicsit sem idilli képbe). Itt ugyanis az emberek vagy ritka szerencsétlenül, vagy túlzottan szexin öltöznek fel, a „szünetben” a fiatalok kinevetik az újoncot, aki úgy jár, mint egy karót nyelt katona, és hát… természetesen az étkezdében sem akar senki leülni a furcsa űrlény mellé. Az egész igazán gyerekes hatást kelt: szinte elképzelhetetlen az is, hogy egy nagyjából nyugdíjas korú férfi ennyire esetlenül próbálna udvarolni egy nőnek, akibe belezúgott. Az pedig tényleg egyenesen poén tárgyát képezi egyes jelenetekben, hogy az alapsztorit megoldani igyekvő pszichológusnő (Tenki Réka) több ízben felbosszantja magát azon, hogy a személyiségteszten elmondottak alapján Endre és Mária ugyanazt álmodják éjjel.

Sajnos a film nem tárja elénk explicit módon, hogy milyen sérülések vagy tünetek vezettek ahhoz, hogy a vágóhídon minőségellenőrként dolgozó Mária egy robothoz hasonlóan élje mindennapjait, a vágyai teljes elfojtása mellett. A nézőnek magától kell összeraknia az élettörténetét annak a diszfunkcionális lánynak, akinek a személyisége egy pillanatra sem válik szimpatikussá vagy szerethetővé – ezáltal a szurkolás élménye is legtöbbször elmarad. A férfi karaktere sokkal életszerűbb és játéka is átélhetőbb, így ő hozza el csak azt az érzést, hogy „na, csak jöjjenek már össze, ha ennyire suták voltak eddig”.

Szinte végig azt vártam, hogy majd jön egy grandiózus, erőszakos jelenet, amiben fény derül arra, hogy szexuálisan bántalmazták vagy épp állami gondozásba adták Máriát (így talán kevésbé tűnne autisztikus robotnak). Mert ebbe a filmbe akár ilyen jelenetek is belefértek volna: a kezdő képeken visszataszítóan naturálisan mutatják be azt, hogyan vágják le egy szarvasmarha fejét a vesztőhelyén, és mennyire nem vált ez már ki semmiféle érzelmet a hentesekből (egy érzékenyebb nő viszont tuti egy életre vegán akar lenni a látottak után). A vér megállíthatatlanul spriccel, a munkatársak pedig unottan, kötelességtudóan mossák fel a tócsákat a hófehér járólapról. Minden nagyon embertelen, távol a normalitás kereteitől. Mégis születhet szerelem egy ilyen környezetben – a kérdés inkább az, hogy milyen.

Mária története és személyisége akármennyire is távoli pöttynek tűnik a fekete horizonton, érzelmeket tud ébreszteni az arra fogékony nézőben: én például utólag örülök annak, hogy amikor új munkahelyre kerültem, a munkatársaim nem utáltak (ennyire).

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: március 15-ig 17.15-től tekinthetik meg, 16. és 22. között 18.00-tól. 25-én és 26-án pedig 13.15-től. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.