Mennyire szeretne ez a nő anya lenni?

---

Debrecen – A nézőben dübörög a feszültség. Tényleg a férfi dönt életről és halálról, de főképpen életről, s hogy mi történjen egy kapcsolatban? Kritika.

---

Yerma temperamentumos, tüzes nő. Juan asszonya, éli a fiatal feleségek életét. Szereti a férjét és szeretne gyereket. Ám hiába: nem lesz terhes, nem élheti meg az anyaság élményét. S nem azért, mert hiába próbálkoznak és nem jön össze, vagy mert hoztak egy közös döntést a férjével, hogy gyerek nélkül, kettesben szeretnének élni. Juan akarja így. A férfi döntötte el, hogy nekik nem kell gyerek. Ő mondta ki a végső szót, a nő pedig ezzel szemben semmit nem tehet.

Yerma szerepében Újhelyi Kinga (Fotók: Máthé András)

Illetve igen: kérhet, könyöröghet. Vergődhet, szenvedhet. Akár titkos, pogány rituálén is részt vehet, hátha megsegíti az ég. De hiába. S miközben vágyakozik, kínlódik, eltűnik életéből a szeretet. Szájukra veszik az emberek, barátnői elfordulnak tőle, Juant pedig meggyűlöli. Akár el is hagyhatná a férjét, de nem teszi, nem teheti, mert számára a becsület mindent felülír – és innen aztán egyenes út vezet a tragikus végig.

Federico García Lorca meglehetősen sötét időkben írta a Yermát. A művészet, az avantgárd forradalmai elzúgtak már, a spanyol polgárháború árnyai pedig egyre erőteljesen körvonalazódtak. A darab 1934-ben jelent meg, rá két évre a homoszexualitását egyébként nyíltan vállaló és Amerikából hazatért 38 éves költőt, írót egy falangista kivégzőosztag agyonlőtte.

Ám mindez valójában csak mellékes körülmény, ez Lorca élete és halála, ezt nem kell tudni ahhoz, hogy azt érezzük, a Yerma ma is aktuális. A lényeg Yerma, az asszony és Juan, a férj, a köztük feszülő viszony és a nagy kérdés, legyen-e, lehet-e gyerek. S ha nem, miért nem.

A premiert a Csokonai Színház a női sorsokat, női alkotókat középpontba állító MagdaFeszt napjaira időzítette, része volt ez az előadás is a kínálatnak a Víg Kamaraszínházban. A román vendégrendező, Anca Bradu nem első ízben járt Debrecenben, 2014-ben az Antigonét, 2016-ban az Orlandót vitte színre: csupa olyan előadást, melyeknek hősnői lehetetlen helyzetekkel kellett, hogy megbirkózzanak. A görög tragédiában Anca Bradu együtt dolgozott Újhelyi Kingával, és most újabb lehetőséggel kínálta meg.

A Yerma úgy indul, mint egy mesebeli álom egy kisfiúról. Lassan, lépésről lépésre épült fel, és mire elérkezünk az elkerülhetetlen végig, szertefoszlik Yerma (és Újhelyi Kinga) minden bizonytalansága. Sajátos ez a darab: egy férfi írta, és valójában egyetlen erős egyéniségre, egyetlen erős hangra.

Yermán kívül mindenki súlytalan, még a férje, Juan (Takács Dániel) is. Mikor már nem halogathatja tovább, Juan odacsapja Yermának, hogy fejezze be, nem lesz gyerekük, mert ő nem akarja, hogy legyen, de ettől még nem lesz belőle egyéniség. Ő is, a többi férfi és nő is csak mellékalakok ennek a fiatal és egyre nagyobb válságba sodródó asszonynak a drámájában. Még Maria (Hajdu Imelda), a régi barátnő és a megszállott Dolores (Varga Klári) is.

Ez nem baj, de nem biztos, hogy szerencsés ennek ellenpontozásaként olyan közhelyes elemeket behozni, mint a mosónő (Edelényi Vivien) beszédhibája, vagy a fiatalabb nővér (Móga Piroska) bicegése. Mindehhez Mezei Szilárd zenéje az a fajta, tipikus színházi muzsika, melyből elég lenne kevesebb. S hiába Ráckevei Anna az egyik legszebb hangú magyar színésznő, ha pogány asszonya úgy beszél, mintha verset mondana. Szerencsére Maria Miu díszletei és jelmezei mágnesként vonzzák a tekintetet, a nagy kérdések pedig magukkal sodorják a nézőt. A dráma keletkezése után 85 évvel is meglehetősen tipikus helyzet, hogy egy kapcsolatban a férfi dönt, a nő pedig elfogadja ezt.

A nézőben dübörög a feszültség, valóban törvényszerű, elkerülhetetlen-e ez a vég. Yerma előtt tényleg nincs más út? Tényleg annyira akarja azt a gyereket, amennyire mondja? Az nem megy, hogy gyereket szeretnék mindenáron, mert ez életem értelme, ez minden vágyam, álmom – de ha a férjem azt mondja, szó sem lehet róla, akkor elfogadom, és lehet, hogy leordítom a fejét, de nem hagyom el. Nem hagyom el, mert a mi családunkban a becsület az első. A becsület, az a megfoghatatlan eszme végeredményben mégis fontosabb, mint egy gyermek, az én gyermekem megszületése. Tényleg így kell lennie? Annak ellenére, hogy Yerma fiatal, erős, egészséges nő, szép, vonzó, lobog benne a tűz. Ám inkább hagyja magát elszáradni, elfonnyadni, de nem lép le egy másik férfival (pedig volna kivel), és nem kezd új életet.

Nagyon nem mindegy, hogy ez Lorca drámája, vagy Yermáé-e. Ha nem férfi írja ezt a darabot, hanem nő, akkor is ez a vége? Lorca férfiként írt női szerepeket, de ki tudott-e lépni a saját férfi-énjéből? Amikor Yerma inkább belepusztul, de marad ebben a lehetetlen helyzetben, akkor nem magáról ír a spanyol szerző? Nem ő az, nem a férfi, akinek a becsület mindennél fontosabb – és azért hagyja, hogy minden tönkremenjen körülötte? Akkor most mi van azzal, hogy egy nő mindenre képes azért, hogy gyereke legyen? Yerma mégsem? Mégis inkább ő a legfontosabb önmagának, a becsülete – és nem az anyaság megélésének lehetősége? A mi eszünk (legalábbis a férfiaké) már így jár, eszerint ma Yerma boldog kismama és anyuka lenne.

Ám Lorca nem így írta meg. És emiatt csak szánni tudjuk Yermát, e mozgalmas, látványos és feszültségekkel teli produkció hősnőjét.

További részleteket, szereposztást és fotókat itt, a Csokonai Színház honlapján találnak.