A rock helyét elfoglalja Korda Gyuri bácsi meg a műanyag zene
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2011.06.24. 12:29 | Frissítve: 2011.06.24. 12:29
Debrecen – A középiskolások még zenekart alapítanak, rocksuliba járnak. Az egyetem környékén viszont a rock helyébe Korda Gyuri bácsi lép meg a műanyag zene. Mivel van a gond? A kínálattal? A helyszínekkel? A Dehir.hu a szakmát faggatta, szerintük miért nem izgatják a koncertek a debreceni közönséget.
Egy átlag péntek este tele a város buliba igyekvő fiatalok tömegeivel. Nem mindig egyértelmű, mi az irány, de szinte biztosak lehetünk benne, hogy a többségüknek fogalma sincs, van-e koncert aznap Debrecenben – de talán nem is érdekli őket. Bár a popszakma számára az élő fellépések, a koncertek jelentik a csúcsot, a közönség mintha kezdene leszokni róla. Pár éve egy közepesen ismert név és egy-két előzenekar behúzott pár száz nézőt. Ma ritkán jön ez össze. Mivel van a gond? A fellépőkkel? A kínálattal? A helyszínekkel? Az árakkal? A Dehir.hu a szakma képviselőit faggatta, szerintük miért nem izgatják a koncertek a debreceni közönséget.
Hülyeség nem akadály
Nagy Tamás régi motoros a rock and rollban: az Amundsen gitárosa-énekese gyakorlott koncertlátogató, akár a színpadon, akár a mikrofon mögött kell állnia.
„Annak, hogy egyre kevesebben látogatnak élőzenés bulikat annyi szerteágazó és ki tudja, hol és miben gyökerező oka van, hogy órákig lehetne boncolgatni a dolgot. Szerintem egyébként mindig is többen jártak diszkóba, mint koncertekre, csak korábban, amíg volt számottevő igény a bandák bulijai iránt is, talán kevésbé tűnt ez fel. Nevetek, amikor eszembe jut, hogy már gyerekkoromban a felgyorsult élettempóval, meg világgal jöttek, pedig hol jártunk még akkor az internettől. A net áldása és átka egyben, hogy bármihez, bármikor hozzájuthatsz. Én magam is bandák tucatjait fedezem fel és felejtem el egy hét alatt, a többségükre már másnap sem emlékszem, mit várjunk hát az egész nap számítógépen lógó zombiktól? Ahogy a társadalmi érintkezés korábban megszokott formái – az, hogy az emberek összejárnak és elbeszélgetnek csak úgy, minden különösebb ok nélkül azokról a dolgokról, amik foglalkoztatják őket – kihalófélben vannak, úgy tűnik el annak a romantikája, hangulata, amikor a hallgató elmegy, hogy élőben láthassa, hallhassa kedvenc dalait, kedvenc előadója tolmácsolásában. Ez csak az egyik olvasata a dolognak, de persze fontos a média szerepe is a történetben, a kereskedelmi tévék által sztárstátuszba emelt – finoman szólva – egyszerű lelkű emberekkel, akikkel egyébként semmi baj sincs, csupán olyan helyekre és pozíciókba kerülnek, ahová nem valók. Azt gondolom, soha nem volt ennyire igaz Xantus János egykori filmjének címe, miszerint: Hülyeség nem akadály. ”
Valahol valami elromlik
Lutz Gábor nagyon régóta ismert alakja a debreceni szórakozás világának: akár a hajdani egyetemi bulik, a Genius-os partik, a Sikk vagy éppen a mostani Campus világából.
„Annak idején mi például azért hoztuk létre a Sikket, hogy helyet adjunk az igényes élő zenének is. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy egy koncertterem vagy túl nagy, vagy túl kicsi: a miénk például 120 fős hely volt, és azzal kellett azonban szembesülnünk, hogy egyszerűen nem lehet olyan jegyárakat kitalálni, amit ki tud, vagy ki akar fizetni a közönség, viszont kevés az olyan zenekar, amelyik ingyen fog játszani. Az a rettenetes, hogy az első, amire a szórakozni induló emberek pénzt szánnak, az a cigi, aztán az ital – és a koncertjegy legfeljebb ezek után következhet. Szerintem eleve azzal is gond van, hogy Debrecenben nincsen igazi, élőzenére épülő klubélet. Lassan generációk nőnek fel úgy, hogy klubszinten nem találkoznak igényes élő zenével, csak a fesztiválokon. Még középiskolás korukban van valami, akkor sorban alakulnak a zenekarok, rocksuliba járnak, lelkesek a srácok, de már ott elbuknak, hogy nincsenek igazán jó helyek, ahol fel tudnának lépni. Aztán egyetemre mennek, ott meg végképp elromlik valami. Meg kell nézni és hallgatni, a jövő diplomásai milyen bulikba járnak: Korda Gyuri bácsit, meg műanyag zenét hallgatnak playbackról. S ha valahol esetleg egy igazi zenekarral találkoznak, akkor azzal mennek oda hozzájuk, hogy játsszanak lakodalmas dalokat, mintha az élő zene az kizárólag ezzel lenne azonos. Vagy megkérdezik, mikor lesz vége, mert ők dizsibe jöttek... Egyébként koncertek tekintetében is nagyon szűk a keresztmetszet: vagy metált játszó zenekarok vannak, vagy nagyon kommerszek. Aki pedig megszokta, hogy hétfőtől csütörtökig csak a műanyag van, az nem fog tudni pénteken-szombaton ráhangolódni az értékes, jó zenére.”
Pénz és információ
Süli Andrást mint egykori Monchichi Potencial-basszistát is ismerheti a közönség, de a Modem koncertjeinek szervezőjeként is összefuthatunk vele.
„Sok oka lehet ennek, sokat beszéltünk erről a barátaimmal is. Az első, ami visszatartó erővel bír, az szerintem a pénz, illetve annak a hiánya. A másik viszont egy kommunikációs szakadék: nincs elég csatorna, ahol az információ eljuthatna a szervezőktől a közönséghez, hol, mikor és mi lesz. Vannak persze rendezvények, amelyekkel szinte semmit nem kell kezdeni, jól bejáratottak, működnek, mint például a múzeumok éjszakája. Itt azonban sokféle program, sokféle közönség jön össze. Más a helyzet, ha van egy fiatal zenekar, és az szeretne valahol koncertet adni. Arra is van természetesen példa, hogy valaki elindul a perifériáról, mint a Quimby, akik alternatív zenekarként kezdték, ma meg már akár a Lovardát, akár a Kölcsey nagy termét meg tudják tölteni. Egyébként azért is ellenmondásosnak érzem ezt az egészet, mert nemrég elindítottunk a barátaimmal egy szubjektív hírlevelet, amiben helyi programokról írosgatunk ezt-azt. Néhány hónap után azonban ma már azt tapasztaljuk, hogy nehezen iratkoznak fel rá az emberek. Ugyanakkor a Facebookon meg inkább foglalkoznak ugyanazzal a témával. Szóval a másik szinten meg nagyon is sok az információ, és nehéz belőle kiválogatni a lényeget.”
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)