Koncert és máglya: programdömping lesz a Múzeumok Éjszakáján
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2015.06.17. 13:26 | Frissítve: 2015.06.20. 11:53
Debrecen - Június 20-án, szombaton megnyitják kapuikat a debreceni kiállítóterek. Ismét lesz Múzeumok Éjszakája.
Debrecenben 12. alkalommal rendezik meg ezt a programsorozatot. A Déri Múzeum, a Medgyessy Ferenc emlékmúzeum, a Modem, a Református Kollégium Múzeuma és a Nagytemplom is várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján.

A helyi intézmények összefogásának eredményeként mind az öt kiállítóhely egy, kedvezményes árú karszalaggal látogatható, hangzott el a rendezvényt beharangozó tájékoztatón. Az érdeklődőket nem csak kiállítások, de számos koncert, előadás és Szent Iván napi máglya is várja.
A Déri Múzeumban egyebek mellett rendhagyó tárlatvezetés várja a látogatókat. A Munkácsy teremben közéleti személyiségek kalauzolják majd az érdeklődőket. A Modemben látható lesz, hogyan készül egy kiállítás, a Református Kollégiumban pedig kiderül, hogyan jelenik meg a horror a népművészetben. A Református Nagytemplomban egyebek mellett a Debrecen TV filmjét, a „Jobb az Úrban bízni” című, Csiha Kálmán református püspök életéről szóló alkotást láthatják az érdeklődők.
Idén az Ifiház és a Kölcsey Központ is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája debreceni rendezvényeihez. Az ottani programokról itt lehet bővebben olvasni, valamint itt. S ismét lesz majd nosztalgiajárat is: erről itt találhatják cikkünket.
S hogy mibe kerülnek ezek a programok? Az intézmények ezen az estén közös karszalaggal látogathatók. Felnőttjegy: 1000 Ft, gyermekjegy (7–14 évig): 500 Ft, családi jegy: 2500 Ft. Jó tudni, hogy a Múzeumok Éjszakáján kapott karszalag felmutatásával másnap, június 21-én, vasárnap a Debreceni Állatkert főbejáratánál a jegyekből 10 százalék kedvezményt és egy ingyenes kisvasúti utazást kapnak a látogatók.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)