Kivette a részét a helyi rocktörténetből a debreceni gitártanár
Szerző: Petró Enikő | petro.eniko@dehir.hu Közzétéve: 2021.04.25. 11:00 | Frissítve: 2021.04.26. 10:10
Debrecen – Mikor elindult a rockélet a cívisvárosban, már együtt játszott az iskolai bandájával, s azóta sem tette le a gitárt Suba Sándor.
Igazi öreg motoros a debreceni könnyűzenei életben. A Rocksuli egyik alapító tanára, de a rock mellett a klasszikus gitár mestere is. Könnyű- és komolyzenét is oktat, emellett gitáriskolákat állít össze, zenekarban játszik és már A Dal című műsorban is feltűnt Dánielfy Gergő oldalán. A járványhelyzetnek is meglátja a jó oldalát, s igyekszik belőle kihozni a maximumot. Különleges karrierjéről beszélgettünk Suba Sándorral.
Dehir.hu: A Rocksuli honlapján azt olvashatjuk, hogy 10 éves korában kezdett zenélni. Miért választotta a gitárt?
Suba Sándor: Jó kérdés, hogy az ember miért választ egy hangszert. Valójában konkrét oka nem volt. Gyerekkoromból az Illés együttesre emlékszem, hogy láttam a tévében, ahogy Szörényi Levente gitározik. Bár a zenekarban volt dobos, énekes, bármi tetszhetett volna ebből, de valami miatt a gitár lett szimpatikus. Kicsit sorsszerűnek érzem az életemben, hogy ezt a hangszert kaptam.
Dehir.hu: Említette Szörényi Leventét. Voltak példaképei, akik inspirálták?
Suba Sándor: Nem igazán. Akkoriban ment a Táncdalfesztivál, a szüleim nézték, ott láttam, hogy létezik ez a hangszer. Más emlékem nincs, személyes kötődésem nem volt. Külföldi sztárokat nem nagyon ismerhettünk, mert inkább a magyar zenei élet jutott el a közönséghez. A környezetemben nem ismertem olyan embert, aki tudott játszani gitáron.
Dehir.hu: Több együttesben formációban is játszott, adna ebből egy kis ízelítőt, mik voltak ezek?
Suba Sándor: A legelső zenekarunk Memphis néven futott a 70-es években. Manapság már több száz amatőr zenekar van csak Debrecenben, akkoriban 10-12 ilyen csapat volt, s szinte mind ismertük egymást. Szóval Debrecen rocktörténetének az elején amatőrködtem több társammal együtt. Ebből a mozgalomból kicsit kiemelkedett a Cég nevezetű zenekarunk, amelyből azóta is minden tag zenével foglalkozik. Gimnáziumban álltunk össze, de sajnos mind végzősök voltunk. Miután néhány tag az iskola után elment Pestre, feloszlottunk, s ezt ma is nagyon sajnálom, mert jó lehetőségeink lehettek volna. Ezek után voltak átmeneti zenekaraim, de
amit még kiemelnék az a Camera 06 nevű csapat. Ez egy jazz-rock zenekar volt fúvósokkal, ének nélkül, instrumentális zene. Könnyen fogyasztható, dallamost jazzt játszottunk. Nagy szó volt abban az időben, hogy stúdiófelvételeket is tudtunk készíteni, illetve bejutottunk az 1988-as Ki mit tud?-ra, ott a középdöntőig jutottunk.
Ez országos ismertséget jelentett, mivel akkoriban mindenki ezt nézte. Sajnos, ez a zenekar is megszűnt, egy kilenc fős bandát nehéz volt fenntartani. Most is játszok egyébként zenekarban, valamint a Camera 06 után is volt több, de akkoriban indult a Rocksuli is, így inkább a tanításba fektettem a könnyűzenében megszerzett tudásom. Ma már nem célom, hogy a közönség által elismert, befutott zenész legyek.
Dehir.hu: De nemrég láthattuk A Dalban Dánielfy Gergő oldalán…
Suba Sándor: Gergő a tanítványom volt, hozzám járt gitározni. Ő megírt néhány akkordból egy dalt, aztán felhívott, hogy szeretné beadni A Dal pályázatára. Nagyon szívből jött neki ez a zene, a saját életéről szól, és segítséget kért a zenei háttérrel kapcsolatban. Elküldött egy otthoni felvételt és ebből én egy kicsit átírtam, hogy érdekesebb legyen, hogy igazán minőségi zenévé váljon. Ehhez társult még Tordai Zoli, aki egy kiváló hegedűs. Nagyon friss munka volt, rövid idő alatt dobtuk össze.
Dehir.hu: Nem csak a könnyűzene műfajában járatos, hiszen a zenedében és a Zeneművészeti Karon is tanult…
Suba Sándor: Egy zeneiskolában tanítottam hétvégenként, amikor elkezdtem járni a Kodályba. Itt szakmai tagozaton voltam, vagyis csak a szaktárgyakat kellett tanulnom. A második diplomámat is sikerült úgy megszereznem, hogy csak a zenére tudtam koncentrálni. A Rocksuli jelenlegi rendszerét én ültettem át a zeneiskolai tanítás közben szerzett tapasztalataimból, kicsit megreformálva, átalakítva a rockzene igényei szerint.
Dehir.hu: Mi volt a célja, amikor elkezdett klasszikus gitárt tanulni?
Suba Sándor: Gyerekkorom óta arra vágytam, az első néhány gitáróra után, hogy gitártanár lehessek.
Szerencsés ember vagyok, hiszen 10 évesen eldöntöttem, hogy ez szeretnék lenni és az is lettem.
Amikor az osztálytársaim vettek gitárt, akkor én mutogattam meg nekik rajta mit, hogyan, a tanítás mindig az életem része volt, örömmel adtam át az információt, ha láttam, hogy valakit érdekel.
Dehir.hu: 2020-ban Artisjus-díjas lett, de ezen kívül több elismerést is kapott már, köztük a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel is kitüntették. Mit jelentenek ezek a díjak?
Suba Sándor: Ezek jelzések az úton, ezekkel, de akár ezek nélkül is tudja az ember, hogy jó irányba halad. Jól eső érzés mindenképpen.
Például a Köztársasági Érdemkereszttel a fogyatékkal élőkkel való munkámat ismerték el. Nagy örömmel dolgoztam velük, sőt, abból a csoportból a mostani zenekaromban is van egy fiú.
Akkoriban egészséges és sérült fiatalokkal dolgoztunk együtt a Rocksuli berkeiben 10-15 fős csoportban. Nekem, nekik, a közönségnek is fantasztikus élményt jelentett. Ezt a munkát észrevették, de például az, aki 30-40 éve foglalkozik fogyatékkal élőkkel, ők sokkal nagyobb munkát végeznek, csak nem olyan látványos ez a munka. Én belecsöppentem ebbe a világba, s létrehoztam ezt a csoportot, ez kitűnt a tömegből. Ettől függetlenül nem mondom, hogy amit én csináltam az értéktelen volt, hiszen megérintette a közönséget. Illetve egyedi is volt, mivel vegyes csapatban gondolkodtunk, hiszen ez egy kölcsönös tanulási módszer. A fogyatékkal élők annak örülnek, ha az „egészségesekkel” dolgozhatnak együtt, mert így érezhetik azt, hogy ők is a társadalom tagjai. Az Artisjus inkább a Rocksulinak szól, mivel én vagyok a legöregebb matróz a hajón, nekem adták, de bármelyikünk megkaphatta volna, aki hosszabb ideje az iskolában dolgozik.
Dehir.hu: Említette, hogy a debreceni rockéletben jelen volt aktív szereplőként. Hogy látja, mennyibben változott a mai könnyűzenei élet a városban?
Suba Sándor: Úgy érzem, a Rocksuli hatása is az, hogy nagyon sok jól képzett zenész van az amatőrök között is. Olyan tudást kapnak rövid időn belül, amit mi anno egymástól kellett, hogy ellessünk.
Akkoriban nem volt Youtube, semmilyen oktatóvideó, ha valamelyikünk megtanult például egy Iron Maiden számot, akkor többieknek is megtanította, ez pedig arra kényszerített minket, hogy kreatívan álljunk a zenéhez. Ma a gyerekek már készen kapják a tudást, sokkal profibbak már ezek az információk.
Néha én is ráfanyalodok és megnézem, mihez juthatok hozzá, de szeretem használni a régi módszereket is, hogy magam dolgozok az anyaggal, s ha elakadok akkor utánanézek. Sok jól képzett zenész van már manapság, sokkal jobbak a technikai feltételek is, mi még elég vacak felszereléssel játszottunk, Bécsből hozták be nekem az első komolyabb gitáromat. A „nagy öregek” a 70-es években, például a Queen tagja sem voltak tanult zenészek, de profi zenét csináltak és a tehetségük meghozta a sikert.
Ezt az ösztönből eredő zenélést nem tudják a mai zenészek megcsinálni, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy ők nem lehetnek nagyon jók.
Dehir.hu: Mint oktatót és zenészt, hogy érintette az elmúlt időszak?
Suba Sándor: Mint tanár, a rossz hangminőséggel és a motiválatlansággal kínlódtunk a diákokkal. A tanári személyiségem is eltűnt a kétdimenziós térben, ha csak telefonon vagy tableten látnak. 2012 óta gitáriskolákat is írok, ezekben az én darabjaim, átirataim, hangszereléseim vannak. Hat kötetet adtam ki eddig, most készül a hetedik, a járvány miatt viszont sok előadásomat, bemutatómat mondták le ezekkel kapcsolatban. Zenészként pedig koncertsorozatot maradt el. Viszont pozitívuma is van ennek a helyzetnek, hiszen így elértük, hogy tudunk kapcsolatot létesíteni úgy is, hogy nem találkozunk. A gitárzenekarommal például olyan koncertet tervezünk, amelyet online követhet a közönség.