Kitárul a japán kultúra és harcművészetek világa a debreceniek előtt

---

Debrecen – Különleges esemény helyszíne lesz a Simonffy utcai Ifjúsági Ház ezen a hétvégén.

---

Érdekes és értékes programot kínál a DEMKI Ifjúsági Ház szeptember 23-án, szombaton. Érdemes ide ellátogatnia a japán kultúra kedvelőinek, a harcművészetek szerelmeseinek, a kardok iránt rajongóknak – és mindazoknak, akiket érdekel a budo art.

A program főszervezője és arca, Balogh Tibor, a Budo Art oldal szerkesztője nagyon régen, még 13 évesen jegyezte el magát a távoli ország kultúrájával. Ahogy felidézi, akkor kezdett el érdeklődni a keleti harcművészetek iránt, és akkor kezdett wing-tsun kungfuval foglalkozni. Mint mondja, számára ez jóval több, mint a test edzése. 2008-ban költözött Angliába, és ott keltette fel a mélyebb érdeklődését 2013-ban a japán kardrántás művészete (IAIDO). 

S hogy mi a budo? Sport, művészet? Balogh Tibor úgy fogalmaz, elsősorban a kultúra része, és lényeges, hogy a szellemet karban tartja. 

„Ha szerencsénk van, jó mesterünk van és sikerül megtanulni a részleteket, akkor az nyilvánvalóan nagyon hasznos számunkra. Ha azonban nincs így, akkor mi magunk kell, hogy kutassunk.”

Benne mindig is ott volt a nagy fokú érdeklődés, a kíváncsiság.

„Nekem nem volt elég az a fajta tudás, amit kaptam az edzésen, ezért elkezdtem utánaolvasni a japán szokásoknak, a folklórnak, s így kerültem sokkal közelebb ehhez a komplex dologhoz, ami magában foglalja azt is, hogy egészségesen kell élni, tartani az etikettet (aminek része az is, hogy köszönünk, vagy megtartjuk mások előtt az ajtót, ami sajnos, a mai világból kezd erősen kikopni).

A dodzsóba, az edzőterembe való belépés is ezt sulykolja belénk hétről hétre: legyünk udvariasak, kulturáltak és figyeljünk oda a másik emberre.”

Balogh Tibor kétszer is megfordult Japánban, ahol nagyon sokat tanult. Ebben persze szerepe volt a hozzáállásának is, mert azt vallja, semmit sem lehet félgőzzel csinálni, ez is része a budónak. 

„Ha jók vagyunk benne, akkor minden másban is megpróbálunk jók lenni. A budo megtanítja, hogy ne azon aggódjunk, ami nem jó, hanem arra törekedjünk, hogy legközelebb legyen jó. Ami a budóból nem kapcsolható össze a hétköznapi élettel, az nem feltétlenül hasznos. Ez a haszon egyébként valójában az átültetendő tudást jelenti.”

Arra a felvetésünkre, hogy Japánban is sok minden változik, a fiatalok például úgy öltözködnek, olyan zenét hallgatnak és olyan filmeket néznek, mint az amerikaiak, azt feleli, hogy ez valóban így van, és bizonyos értelemben gond is.

„Japánban egy zárt közösség volt évszázadokig és fantasztikus dolgok alakultak ki, több generáción átívelő szakmák, harcművészeti rendszerek léteztek, melyek most feloldódni játszanak ebben az újfajta, gyökértelen kultúrában. Most is meg lehet tapasztalni, amikor Japánban valamit vásárolsz vagy bejelentkezel egy hotelbe, hogy akikkel kapcsolatba kerülsz olyanok, mintha csak ennek a tevékenységnek élnének. Természetesen ez nem véletlen. A japánok nagyon fegyelmezettek, szorgalmasak és kitartóak. Azt szokták mondani róluk, hogy három arcuk van, és nem feltétlenül látjuk az igazi lényüket.

Amikor például az edzőteremben elvégzek egy gyakorlatot, akkor mosolyogva azt fogják mondani, hogy nagyon jó, de olvasni kell ebből, hogy valóban jó-e, vagy egyszerűen udvariasak veled és nem akarnak megbántani. Ők ugyanis soha nem fogják azt mondani, hogy nem jó.

Ők nem mondanak nemet: inkább azt, hogy meglátjuk. Ezt észre kell venni: a meglátjuk, az azt jelenti, hogy nem. Az igen jelenti az igent.”

Balogh Tibor úgy tartja, egy közösség részének lenni nagyon jó. 

„Japánban is létezik a közösség, és nem csak a tradíció jegyében: láttam a fiatalokat kosárlabdázni, baseballozni, ami azt mutatja, nagyon nagy befolyása van rájuk az amerikai kultúrának, és ez feloldja a hagyományos közösségi életüket.”

Felidézi, hogy a japánokról eleve az a kép van bennünk, hogy nagyon figyelnek a táplálkozásukra, sok zöldséget fogyasztanak. „Azt szokták mondani, hogy a japánok karcsúak, fittek, tudatosan törekednek az egészségre. Van egy mondás: először a szemével eszik az ember.”

S hogyan juthatunk el a konyhától a kardokig?

„Elkezdtem az iaidóval, a japán kard művészetével foglalkozni, és eljutottam oda, hogy szerettem volna magamnak egy igazi kardot. Az első egy kínaiak által gyártott darab volt, egy olyan eszköz, amire az ember azt mondja, árban elérhető. Csakhogy ez egy orrnehéz kard volt, olyan, mint egy buzogány – egy használhatatlan eszköz. Nem japán kard – csak egy japán karnak kinéző tárgy. A mesterem segített aztán egy másikat szerezni, ami súlyozásában, struktúrájában, mindenben sokkal különb volt.

Amikor valaki megtapasztalja, mekkora különbség van két ilyen tárgy között, akkor innentől megpróbál nem japános, hanem japán dolgokat venni, birtokolni. Ugyanis teljesen mások."

S hogy mit keres a kard, mint eszköz, a mi 21. századi világunkban? Azt mondja Balogh Tibor, ha nincs hozzá érzékünk, akkor semmit.

„Ha viszont megveszem és elhelyezem a falon vagy egy kardtartó állványon, leülök elé, és figyelek arra, akkor eltűnődhetem azon, hogy ki készítette és kinek, melyik provinciában, járt-e háborúban, ki forgatta a csatában, ki markolta izzadt tenyérrel, hogy került át Európába, vagy éppen hozzám. Egy új kardnak nincs története, az nem csatára készült, egy steril tárgy – szemben azzal, ami túlélt több száz évet, és ennélfogva más súlya van, más hatása, más kisugárzása.”

S hogy mire számítanak azok, akik ellátogatnak erre a szombati rendezvényre?

„Ez nem egy sportesemény lesz, nem küzdősportokat mutatunk be, hanem olyan emberek tartanak előadásokat, akik vagy japánok, vagy több évtizede a japán kultúra világában élnek – akár szakértőnek, akár lelkes amatőröknek hívjuk őket. Örülnék, ha minél több fiatal jönne el, s megpróbálna becsatlakozni a japán kultúrába. Nagyon jó felvezetés, ha animéket nézünk és japán filmeket, de aztán lesz egy szint, amikor mélyebben is elkezdünk érdeklődni e világ iránt. Mi ebben próbálunk segíteni.”

Ahogy mondja, akár fel is lehet készülni erre a programra, illetve aki nem tud elmenni, az az oldalukon nagyon sok kérdésre választ kaphat.

Az ügy mellé állt Renyó Norbert rendező és operatőr is, aki évek óta dolgozik a japán kultúra hazai népszerűsítésén. A Ronin Films ügyvezetője úgy gondolja, a budo világa nagyon különleges és nagyon értékes, azért is vállalta, hogy segít ennek a programnak a megszervezésében annak érdekében, hogy Debrecenben is minél többen megismerhessenek a japán kultúrának ezzel a részével. Éppen ezért úgy tervezték, legyen ingyenes, bárki által látogatható ez a program.

A japán tradíciók és harcművészetek napjának díszvendége lesz Takács József, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke. A program 10 órakor kezdődik, a megnyitót követően Klárik Andrea és Károlyi Tamás tart előadást és bemutatót a Kyudo jegyében. Szabó Norbert a Bokuto, Fodor Gábor a Tsuba történetébe vezeti be a közönséget. Kulturális különbség japán szemmel nézve – ez Shimizu Nana előadásának címe. Balogh Tibor a japán szálfegyverekről beszél majd, Prikkel Antal pedig Naginata és Ktori Shinto Ryu címmel tart előadást.