Kiirthatatlan gonosszal néz szembe a hős a Vojtinában

---

Debrecen – A szerencse forgandó – mondják. Ez különösen igaz, ha a pokolba készül az ember szerelme kedvéért.

---

A Vojtina Bábszínház ismét hagyományos paravános bábjátékkal készült az ünnepekre. A Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála című előadásával a pokol bugyraiba kalauzol el kicsiket és nagyokat. A klasszikus népmesei elemeket felvonultató bábjáték felhőtlen szórakozás mindenkinek.

Az eredeti történetet muszáj volt egyszerűsíteni, hogy paravános bábjáték szülessen belőle régi vásári hangulatot idézve, ám ez semmit sem vont le az értékéből: az egyszerűsítés egyben frappánsabbá is tette a mesét.

A történet szerint Szerencsés János elindul a pokolba, hogy megszerezze az ördög három aranyhajszálát, ugyanis ezzel nyerheti el a királykisasszony kezét. Útja során találkozik egy lókupeccel, aki minden ingósága fejében eladja neki a gebéjét. Szerencsés Jánosnak viszont nem véletlenül szerepel nevében a szerencsés szó. A gebéről kiderül, hogy táltos, aki tudja az utat a pokolba. Így könnyen eljut céljához, bár népi furfangra is szüksége van a pokol kapujának őrzőivel szemben, az ördögök öreganyjáról már nem is beszélve. Szerencsés Jánosnak helyén van az esze, és még a révésznek, Károlynak is segít megszabadulni örökké tartó munkájától. Természetesen itt is él a jó tett helyébe, jót várj elv. Szerencsés János gazdagon és az ördög három aranyhajszálának birtokában térhet haza, de még így is agyafúrt észjárásra van szüksége, hogy boldogan élhessen szerelmével.

Markó Róbert nagyon jó érzékkel és stílussal vitte színpadra a klasszikus mesét. Az előadás Arany Zoltán belépőjével vette kezdetét, aki a zenéről gondoskodott. A paraván előtt ült és tükrök segítségével követte a történéseket, de olykor aktív közreműködővé is vált a bábok között, például parazsat adott a gebének, hogy táltossá váljon. Ezzel és a bábok közönséggel való kapcsolatfelvételével idézték meg a vásári bábjátékok hangulatát.

A mese nem Szerencsés János bemutatásával kezdődött, hanem a lókupec megjelenésével, ami igazán jó felütésnek bizonyult. Már az első mondatával megnevettette a közönséget és kiváló hangulatot teremtett. Szerencsés János maga mondja el történetét, miközben ismét feltűnik a lókupec, és olyan csalafinta módon sózza Jánosra azt a lovat, melyet addig a hátán cipelt, mert annyira rossz állapotban volt, hogy azt sok mai kereskedő is megirigyelné.

A történet folyásában elegendő szerepet kapott, de beszéde és stílusa miatt tovább is hallgattam volna. A három ördög elnáspángolása Vitéz Lászlót idézte. Ahogy Lucifer kéri öreganyját, hogy vakargassa meg a hátát, az egyszerre aranyos és vicces. Ez az apró mozzanat bemutatja, hogy akiről a legrosszabbat feltételezzük, az is lehet kedves valakinek. A révész folyamatos visszatérése már-már Columbót idézi, azaz az előadás gegekkel van tele, ha lehet ilyet mondani egy Grimm-mese adaptációra.

Az előadás első pillanatától biztos lehetett a közönség a felhőtlen szórakozásban, de a Vojtinában semmi sem ilyen egyszerű. Mindig rejtenek el történeteikben tanulságot és itt több is megbújik az egyszerűnek tűnő mesei felszín alatt. Természetesen megjelenik a tanító, nevelő szándék, hiszen Szerencsés János akár a pokolba is elmegy, hogy elérje célját. Mi lehetne jobb példa a gyerekeknek a kitartásra. A lovát sem hagyja el, pedig minden oka meglenne rá, hiszen semmi hasznát sem veszi, mégis kitart mellette, aminek jutalom lesz az eredménye. Az udvariasság is ebbe tartozik. János udvarias az ördögök öreganyjával, és ez menti meg az életét, sőt még segítséget is kap. Persze a furfangos észjárás sem maradhat ki a sorból.

Ott vannak még az apróságok is. Szerencsés János agyon akarta ütni Lucifert álmában, de az ördögök öreganyja az útjába állt azzal a magyarázattal, hogy a gonoszt úgysem tudja kiveszejteni a világból. És valóban, a világot mi halandók megváltani nem tudjuk, de folyamatosan küzdhetünk a gonosz ellen.

Érdekes, hogy az ördögök öreganyja segített Jánosnak, csak azért, mert kedvesen szólt hozzá, miközben a királykisasszony szülei kapzsik voltak, és el akarták üldözni lányuk kérőjét. Az emberi természet kiszámíthatatlanabb, mint a pokol teremtményeié…

A kedves, szórakoztató és tanulságos mesének csodás paraván szolgált háttereként. A pokol kapuja nagyon ötletes volt. A kesztyűbábok szépek voltak és szinte hihetetlen, hogy csak ketten keltették életre mindet. Telenkó-Oláh Tímea és Schneider Jankó kitettek magukért. Arról nem is beszélve, hogy mindhárom színpadra lépő betegséggel küszködött, de ebből semmit sem vett észre a közönség. Sikerült annyira elvarázsolniuk mindenkit a kalandos utazással, hogy az már nem is számított, a pokol volt az egyik állomás.