Kamarakoncertre készülnek a filharmonikusok
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2011.11.02. 14:11 | Frissítve: 2011.11.02. 15:58
Debrecen – A világhírű csellóművész Salzburgból tért haza: előbb a vonósokat „vette kezelésbe”, aztán a fúvósok jönnek
November 7-étől ismét élvezhet kamarazenei hangversenyeket Debrecen közönsége. A megújuló Kodály Filharmónia új igazgatója, Somogyi Tóth Dániel ugyanis fontosnak érzi, hogy e műhelymunkának köszönhetően fejlődjön művészileg a zenekar, s ebben kulcsszerepe lesz a város szülöttének, Bényi Tibor világhírű csellóművész-karmesternek.

A muzsikus világszerte elismert vonósiskolát működtet Salzburgban, ahol ő a Vár zenei életét irányító művészeti igazgató. Bár korábban nem ismerték egymást, Bényi Tibor kifejezetten Somogyi-Tóth Dániel kinevezése esetében vállalta el a debreceni megbízatást. Többször eljött Magyarországra, hogy meghallgassa fiatal kollégáját.
Régi vágya volt, hogy hazajöhessen szülővárosába, hogy itt ugyanazt a műhelymunkát megvalósítsa, amiért Salzburgban annyi elismerést kapott – most ez teljesült. Ő a Kodály Filharmónia egyes számú művészeti tanácsadója, s az ő nevéhez fűződnek a Divertimento bérletben hallható kamarazenei koncertek, melyek közül az elsőre november 7-én kerül sor a Bartók teremben. Ezúttal Schubert, Bach és Mozart műveket hallhat a közönség, hegedűn szólót Alexáné Kardos Ildikó és Simon Vivien játszik. Ők a Kodály Filharmonikusok tagjai, s hamarosan több kollégájuk is hasonló feladatot kap majd a hangversenyeken Bényi Tibor irányításával, aki rendszeresen dolgozik a vonóskarral. Hasonló műhelymunka kezdődik a fúvósokkal is.
„Azt szeretnénk elérni, hogy minden egyes zenekari muzsikus többet adjon magából, jobban kamatoztassa zenei tudását, mint ahogy eddig tőlük megszoktuk” – mondja Somogyi Tóth Dániel igazgató.
Novemberben egyébként még egy fontos koncertje lesz a Kodály Filharmóniának. A 200 éve született Liszt Ferenc Esztergomi miséje hangzik fel november 17-én Pad Zoltán, a Kodály Kórus karnagya dirigálásával, olyan neves vendégszólistákkal, mint Szőllősi Kármen, Mester Viktória, Szerekován János és Rezsnyák Róbert.
Közönségkapcsolat és jegyértékesítés: Tourinform Iroda (Debrecen, Piac u. 20.). Belépők a koncertek előtt a helyszínen, valamint az Interticket országos hálózatában és a www.jegy.hu weboldalon is válthatók!
(Fotó: Dbfilharmonikusok.hu)
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)