Jutalomjáték: úgy indult, mint egy könnyű nyáresti szórakozás
Szerző: Piskóty Teréz | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.06.25. 15:22 | Frissítve: 2016.06.26. 14:04
Debrecen – Mihez kezd a felelősségek elől menekülő apa, mikor megtudja, hogy halálos beteg? Él a lehetőséggel, hogy rendezze kapcsolatát fiával, vagy ismét elmenekül? Kritika.
A nyári esték keretében láthattuk a Jutalomjátékot, ami az időjárás miatt a Kölcsey Központba került be. A vígjátéknak nevezett darab Gálvölgyi János, Hernádi Judit és Nagy Sándor főszereplésével könnyed nyáresti szórakozásnak ígérkezhetett, pedig több volt ennél.
A történet szerint Scott Templeton boldogan éli agglegény életét. Sikeres a nők körében, páratlan humora van és az életvitelére sem panaszkodhat, míg meg nem tudja, hogy halálos beteg. Végiggondolja, mit sikerült letennie az asztalra, és rájön, nem alkotott nagyot és maradandót. Ekkor állított be fia, hogy vele töltsön egy kis időt. Scottnak így lehetősége volt rendezni kapcsolatát vele, de nem tudta, hogy kezdjen hozzá. Próbált barátnőt szerezni fiának, de nem kért belőle. Hiába akart közös programokat szervezni, nem ment, mivel szöges ellentétek. Fia komoly, felelősségteljes és nem bírja elfogadni, hogy apja viccet csinált még a betegségéből is. Sőt, fia számonkérésére, hogy mire a legbüszkébb, csak támadni tudott. Mégsem lehetett Scott Temletont megutálni.
Gálvölgyi Jánosnak jól állt a szomorú bohóc szerep. Hernádi Judit is hitelesen formálta meg a volt feleséget, aki még mindig szereti egykori férjét, bár már új családja van. Nagy Sándor, Tóth Enikő, Barabás Kiss Zoltán és Lévay Viktória is hozták a formájukat. Fábián Anita belépője nővérként pedig igazi humorbomba volt. Abban a néhány percben, mikor Gálvölgyi Jánossal együtt volt a színpadon, a közönség aggódhatott, hogy meddig bírja rekeszizommal.
A díszlet remek volt. Kellően kopott és férfias titkos gombbal a bárszekrény előcsalásához. Kellhet ennél több egy agglegénynek?!
Jutalomjátékról van szó, ahogy a cím is utal rá. Az előadás alatt a rokonok és ismerősök megemlékeztek Scott Templetonról, így végig sejthette a közönség a drámai végkifejletet, de akadtak meglepetések az előadásban.
A történet azonban sántított, mint maga az élet. Vannak olyan filmek és színdarabok, melyek nagyon sokat sejtetnek. Nem mondanak ki semmit igazán, hogy többet lehessen beleképzelni, mint amiről ténylegesen szól és még több ember érezhesse magáénak ezáltal. Szerencsére a Jutalomjáték nem billent át, de a határon mozgott. Már-már hiányt érezhetett a közönsége, de az élet is ilyen. Nem kapunk mindenre választ, nem ismerhetünk meg egy kerek egész történetet, csak egy kis részletét, és ott van még Scott Temleton is. Valamit le akart tenni az asztalra, és a vég közeledtével csak másra tudott mutogatni, hogy miatta nem sikerült. Az előadás végén viszont rájön, hogy megváltozni talán már nem tud, de tehet olyat, hogy emlékezzenek rá. A fiú is életszerű, hiszen nem azért akarja, hogy az apja meggyógyuljon, mert szereti. Nem is tudná kedvelni a múltban elkövetett tettei miatt, de szeretné. Csak ahhoz kér időt, hogy megismerhesse és apjaként tudja szeretni, hogy az elkerülhetetlen, de kellően távoli végkor igazi könnyeket tudjon hullajtani.
A darab olyan volt, mint az élet, nem lehetett az összképet látni. Nem azt kapta a közönség, amire a kiírás alapján számított. Humoros volt ugyan az előadás, de drámai elemekkel, amolyan sírva-nevetős. Talán ettől volt olyan emberi, és érezhette mindenki közel magához.
Scott utolsó megmozdulását azonban már túlzásnak éreztem, még az ő humorához képest is. Tehát nem tökéletes az előadás, de ettől életszerű. Hiszen mi tökéletes az életben?
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)