„Julian egy diktátor”
Szerző: Takács Péter Levente | takacs.peter.levente@dehir.hu Közzétéve: 2011.02.19. 13:00 | Frissítve: 2011.02.19. 13:00
Daniel Domscheit-Berg, a WikiLeaks második embere írja ezt Julian Assange-ról most megjelent WikiLeaks – a leplezés című könyvében. Oknyomozó újságírók nem leszünk, ha elolvassuk, de az kiderül, hogy a WikiLeaks-nek is van mit rejtegetnie. Kritika.
Jól megszokott folyamat napjaink könyviparában, hogy amint a média felkap egy témát, azonnal megjelennek a róla szóló könyvek, és az ügy főszereplői is megírják memoárjukat. Nem történhetett ez másképp a WikiLeaks-szel sem. Már januárban beharangozták, hogy február közepén lát napvilágot a titkos információkat kiszivárogtató hírportált leleplező könyv. A szerző, Daniel Domscheit-Berg sokáig a szervezet második embere volt, így természetesen nem maradhatott el az előzetes fröcsögés, hogy biztos a kirúgott segédprogramozó-helyettes akar bosszút állni a főnökön. Az már a könyv elején kiderül, hogy egykoron nem volt főnök, nem volt beosztott, csak két jó barát. A szerző azt is elárulja, hogy a WikiLeaks-nek eleinte nagyobb volt a füstje, mint a lángja, a kezdetekben nem több százan – ahogyan azt az emberek gondolták –, hanem ketten csináltak minden Assange-nyal.
„A munkába – látszólag – számos ember bekapcsolódott, de még a WikiLeaks legjobb napjaiban sem voltak egy tucatnál többen, akik a legfontosabb feladatokkal foglalkoztak. Őszintén szólva hosszú időn át Julian és én intéztük a teendők oroszlánrészét. Ha „Thomas Bellmann” vagy „Leon a műszaki osztályról” válaszolt egy e-mailre vagy megígérte, hogy továbbít egy kérdést a jogi osztályra, az is én voltam.”
Abban tehát nem kételkedhet az olvasó, hogy első kézből származó információkat kap, azok igazságtartalma mégis kétséges, hiszen szubjektíven, csak a szerző szemszögéből ismerhetjük meg a történetet, amit az emberi kapcsolatok is befolyásolnak – arra pedig ugye sokszor emlékeznek másként a szereplők. A könyv nem annyira a WikiLeaks sztorija, hanem Daniel Domscheit-Berg élettörténetének az a szakasza, amikor a WikiLeaks-nél dolgozott.
A WikiLeaks fejlődése végig párhuzamosan fut Domscheit-Berg és Assange kapcsolatával. Míg az elején szinte egyenrangú félként dolgoztak a közös jövőn, addig az utolsó időszakokban, már az alá-fölérendeltségi viszony, Assagne „zsarnoki viselkedése és paranoiája” van a középpontban. A szerző szerint a projekt fejlődésével ugyanis az „alapító” személyisége is sokat „változott”. A címben szereplő „leleplezés” szó is sokkal inkább a háttérben húzódó személyes ügyekre vonatkozik, mint akár a módszereikre vagy a technikai háttérre. Inkább a WikiLeaks-hez kapcsolódó elvek jelennek meg, sokszor kritikus hangvételben, mintsem a konkrét ügyek.
„A WikiLeaks elég igazságtalanul osztozott az informátorokkal az elismerésen és a veszélyen: míg mi viszonylag kockázatmentesen sütkérezhettünk a világ érdeklődésének reflektorfényében, az informátorainak nem sok dicsőség jutott, holott ők vállalták messze a legnagyobb kockázatot. Az ő egyéni bátorságuk és az izgalmas dokumentumaik nélkül, amelyeket titokban másoltak le és töltöttek fel az oldalunkra, soha nem tudtunk volna ennyi esetben bepillantást engedni a kulisszák mögé.”
Csak az első nagy akciójuk, a svájci Julius Bar Bank adatainak, illetve az afganisztáni és iraki hadműveletek dokumentumainak kiszivárogtatása kapcsán olvashatunk bővebben a tényleges folyamatról, a többi ügynél inkább a környezet és a háttér bemutatásán van a hangsúly, és persze Assange viselkedésén.
Aki azt várja, hogy most majd megtudja, hogyan lehet szupertitkos külügyi, katonai és nemzetbiztonsági információkhoz jutni, az nem jó könyvet vett a kezébe. Ugyanakkor érzékletes képet kaphat a 2010-es év legnagyobb diplomáciai botrányait tálaló szervezet mögött álló emberekről és az ő viszonyaikról.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)