Ismét harcba indulnak a hajdúk
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.08.01. 15:25 | Frissítve: 2018.08.02. 13:51
Hajdúnánás - Koncertek, fáklyás felvonulás, csatajelenetek és hőlégballon is várja az érdeklődőket augusztus első hétvégéjén a Hajdúk Világtalálkozóján.
Ismét eldördülnek az ágyúk, ropognak a puskák, kardok csengenek: immár ötödik alkalommal láthatnak régiónkban egyedülálló korabeli csatajeleneteket augusztus 3-án és 4-én Hajdúnánáson, ahol ez a péntek és szombat már a Hajdúk Világtalálkozója jegyében zajlik.

Az igazi élmények és izgalmak péntek este kezdődnek, amikor a harcokat megvívó katonai csoportok a városközpontban vonulnak fel. Az első nagy bemutató 19 órától veszi kezdetét, majd a nézelődők, látogatók becsatlakozásával fáklyás menetben térnek vissza a gyógyfürdőben felállított táborba. A strand előtti téren, az amfiteátrumnál láthatják este a nagyváradi M.M. Pódium előadásában a Sörmester című produkciót, majd 21 órától a MagyarVista Social Club előadását.
Szombaton két nagy csatajelenetet láthatnak a fürdőben, 10 és 18 órától. A strand előtti téren többek között népi kézműves kirakodóvásár, múzeumsátor, pónilovagoltatás, szalmalabirintus, népi játszótér, a Hajdúk Utcájában hajdúvárosok bemutatója és hőlégballon várja a látogatókat.
Mindezek mellett a nap folyamán fellépnek helyi, kulturális csoportok, Szabó Ádám, a Burattino Bábszínház, FankaDeli, a PG Csoport, Mónus József világbajnok íjász, Ferenczy György és az 1so Pesti Rackák és még sokan mások.
Programok:
Augusztus 3.
- 18.30 Katona csapatok felvonulása a főtérre
- 19.15 Csatabemutató a főtéren, katonai csapatok felfogadása
- 20.00 Fáklyás felvonulás a fürdőben
- 21.00 MagyarVista Social Club
Augusztus 4.
- 10.00 csatabemutató a fürdő területén
- 11.00–13.00 Helyi csoportok fellépése a Fürdő utcai Amfiteátrumnál
- 14.00 Szabó Ádám koncertje
- 15.00 Burattino Bábszínház: A bátor kiskacsák
- 16.40 FankaDeli élő zenekari koncertje
- 18.00 Csatabemutató a fürdő területén
- 19.00 Mónus József világbajnok íjász bemutatója
- 20.00 Ezüstbojtár című zenés játék – PG Csoport
- 21.30 Hajdú Totó eredményhirdetése
- 22.00 Ferenczy György és az 1so Pesti Rackák
Folyamatosan zajló programok:
- Hajdúk Utcája: hajdúvárosok bemutatkozása
- Hajdújárás település bemutatkozása a Vajdaságból
- Fotózkodás Duhaj kapitánnyal
- Népi játszótér
- Hőlégballonos függeszkedés
- Múzeumsátor – Hajdúböszörmény
- Szalmasátor – Helytörténeti Gyűjtemény
- Hajdú Totó
- Lovagoltatás pónilóval
- Magyar Honvédség katonai bemutatója
- Szalmalabirintus
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)