Ilyen szép számok mentén nyílik ez az új debreceni tárlat
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.02.21. 15:05 | Frissítve: 2023.02.21. 20:19
Debrecen – Három fontos dátum jellemzi ezt az évet a debreceni fotós számára, akinek képeit hamarosan egy galéria falán láthatjuk.
Molnár Péter alkotásaiból nyílik csütörtökön 17 órától az Egri Borozó Borbarát Galériában a következő tárlat.

A kiállító fotóriporter számára izgalmas jubileumokat hozott ez az esztendő: 30 éve kezdett el fotósként dolgozni, éppen 20 éve, hogy a megyei napilap, a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségét erősíti, s ha ezt a két számot összeadjuk, megkapjuk azt is, hány éves Molnár Péter. Igen, kereken 50 éve született, pont ezen a napon, amikor ez a cikk megjelenik róla...
A Bajcsy-Zsilinszky utcai borozó galériájába visszatérő vendégként érkezik majd Molnár Péter a művészetpártoló tulajdonos, Kovács István invitálására, aki felidézi, hogy 2015 augusztusában állított ki először nála, majd 2017 novemberében is.
A csütörtöki eseményen Pércsi Sándor zenél, s a régi barát és kolléga, Tamás Nándor énekel, Mester István pedig versfelolvasással színesíti a programot.