Így tisztítja karmáját a debreceni zenész
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2021.12.19. 14:00 | Frissítve: 2021.12.19. 14:01
Debrecen – Akár a tanteremben áll a diákok előtt, akár a színpadon (például a Színes Tévében), önmagát adja a világnak. Interjú Tóth-Laboncz Attilával.
A debreceni zenei élet ismert arca Tóth-Laboncz Attila, azaz Labi. Néhány éve megnősült, azóta nagyon boldog képeket posztol a közösségi médiában. Mindig örül, ha színpadra lép, a tanítás nélkül el sem tudná képzelni az életét, s jöhet vírus vagy karantén, nem tétlenkedik akkor sem – valamit mindig kitalál.
Dehir: Idén nagyon aktív volt a Színes Tévé. Nem unalmas 30 éve egy álomzenekarban játszani?
Tóth-Laboncz Attila: A Színes Tévé legelső koncertjére mint néző mentem el, még a 80-as évek végén. A fellépés előtt a dobosuk rosszul lett, és Jámbor József énekes a közönséghez fordult segítségért. Bátran beugrottam dobolni, habár soha nem tettem ilyet előtte! Mondjuk azóta sem, de a lényeg, hogy akkor ott örökös taggá fogadtak!
Dehir: 2020-tól sorra jöttek a dalok, a videók. Hogyan talált ismét egymásra a csapat?
Tóth-Laboncz Attila: A zenekar három éve koncertet hirdetett Debrecenben, a feleségemmel készültünk megnézni őket. Azt viszont nem gondoltam, hogy a fellépés délelőttjén telefonhívást kapok. Jámbor Józsi hívott, rosszat sejtettem… Közölte, hogy a basszusgitárosuk beteg lett, lemondta a koncertet. Megkért, hogy szálljak be este zenélni! Megtettem, és a koncert annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttem, a bandában maradok. Ekkor felpörögtek az események; koncerteket szerveztünk, klipek készültek. Sajnos, a karanténok kicsit megtörték a lendületünket, de a kényszerpihenő sem telt munka nélkül.
A Reni és Bandája nevű népi hangszeres formációval forgattunk egy klipet a Színes Tévé örök érvényű dalára.
A Tutajozzunk el egy lírai szám, nnagy sikere lett a népies feldolgozásnak is, több ezren megnézték már a klipet, nagyon jó kritikákat kaptunk.
Tehát nem sokat unatkoztunk, jelenleg stúdióba készülünk, hogy rögzítsük első nagylemezünket.
Dehir: Ez azt jelenti, hogy a Benzin zenekar már a múlté?
Tóth-Laboncz Attila: Igen, sajnos a Benzinnel nem lépünk már fel. 15 évig toltuk, körbejártuk az országot, klipeket készítettünk, lemezeket adtunk ki. De a várt siker nem jött el.
Dehir: Annak idején, mielőtt a Tankcsapdát megalapítottad Lukács Lacival és Buzsik Gyurival, tehetséges fiatal költőnek számítottál. 1989-ben a kAKTUSz antológiában is szerepeltél a verseiddel. Mi lett a lírai éneddel?
Tóth-Laboncz Attila: Húszévesen valóban sok költeményem jelent meg az Egyetemi Életben, a Naplóban, különféle antológiákban. A lírai énemet később a gitározásban, a dalszerzésben éltem ki. Ma már verseket nem írok, de olvasok. A feleségem gyönyörű sorokat ír – és habár ez titok – szerintem egy verseskötet megjelenését tervezgeti. Ha elkészül, biztos segíteni fogok neki a kiadásban.
Dehir: Három éve nősültél meg, s azóta is gyakran jelennek meg posztjaid arról, hogy ez számodra egy nagyon boldog állapot.
Tóth-Laboncz Attila: Igen, a közösségi médiában mindig szívesen nézegetik egymás magánéleti eseményeit az ismerősök. Ennek az igénynek engedve az életem ezen szép és boldog pillanatairól én is szívesen posztolok. Sok kedves barátom, ismerősöm már nem Debrecenben él, így tudom megosztani velük örömömet egy fotó, vagy rövid bejegyzés által.
Dehir: Nem csak erről posztolsz, hanem arról is, hogyan támogatod a tehetséges képzőművészeket. Mi ez a Fonett?
Tóth-Laboncz Attila: Nyáron álmodtam meg ezt a történetet. Nem voltak koncertek, és mivel nem szeretek tétlenül üldögélni, valamin mindig töröm a fejem. Debrecenben nagyon sok tehetséges művész ismerősöm van, és csak a neten láthatók digitális festményeik, grafikáik.
Arra gondoltam, mi lenne, ha kézzel fogható alkotásokat készítenék ezekből. Olyan tárgyat szerettem volna, amelyet mindenki használ.
Így jutottam el a telefonig, melyhez egy fából készülő asztali tartót terveztem. Erre aztán egy teljesen új technológiával (Uv-Led síkágyas nyomtatás) visszük fel a festményeket, és így népszerűsítem az alkotásokat. A történet ott tart, hogy a telefontartó mellett már faliképeket, órákat is gyártunk. Egy teljesen új dizájnról van szó, és ebben nagyon sokan látnak fantáziát. A felkért művészekkel kiállításokat szervezünk, egyre többen keresnek meg, hogy szívesen részt vennének a Fonett projektjében. A városi kezdeményezésből igen hamar országos méretű hálózat alakult ki. Szolnok után most Debrecenben nyitottunk kiállítást a Kortárs Könnyűzenei Egyesület szervezésében december 16-án. Ezt az ingyenes esemény akusztikus blues koncertek, kerekasztal-beszélgetések, illetve Szarka József könyvbemutatója is színesítette, és itt találkozhattak az érdeklődők a Fonett művészeivel és alkotásaikkal is.
Dehir: A zene és a művészet világa mellett stabil pont az életedben az iskola. Hűséges vagy, nagyon hosszú ideje ugyanott tanítasz. Mit szeretsz a tanítói pályában?
Tóth-Laboncz Attila: Ilyenkor mindig azt mondom, hogy tisztítom a karmám. Persze lehet, hogy csak szeretem ha valahol én vagyok a főnök, és az történik, amit én akarok… Az igazság a kettő között lehet. Jó érzés látni, hogy a rám bízott – sokszor hátrányos helyzetű gyerekek – mennyit fejlődnek, tanulnak a velem töltött évek alatt. Ma már azoknak a gyerekeit tanítom, akik a kezdetekben az osztályomba jártak. Ismernek Hajdúsámsonban, elfogadtak. Az iskola közössége is barátságos. A kollégáim remek szakemberek, jó csapatban dolgozhatok, és ez tényleg nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy már húsz éve itt tanítok.
Dehir: Advent van, közeledik a karácsony: van olyan titkos álom, aminek a valóra válásában reménykedsz, s amit akár a fa alatt is el tudnál képzelni egy valós vagy jelképes ajándék formájában?
Tóth-Laboncz Attila: Szerencsésnek tartom magam, hiszen gyönyörű feleségem van, dolgozhatok, zenélhetek, alkothatok. Amit mindenképp kívánnék, hogy a jó egészségünket is őrizzük meg minél tovább. A többit megteremtjük magunknak!