Idén is várják a retró kedvelőit a debreceni régiségvásárban
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2018.03.09. 11:20 | Frissítve: 2018.03.09. 11:31
Debrecen – A régi tárgyak kedvelői újra felkerekedhetnek: vasárnap a szokásos helyen és a szokásos időben lesz a börze.
Sokak számára már szinte hagyománynak számít kimenni a kéthetente megrendezett régiségvásárba. Igazi bámészkodásra, böngészésre való hely ez, ahol nagy találkozások és akár nagy „szerelmek” is szövődhetnek – hiszen elég meglátni egy-egy régi tárgyat, érdekes darabot, s meglátni benne: igen, ez kell nekünk, ezt haza szeretnénk vinni…

Ki korán kel, aranyat lel – tartja a közmondás. Ha aranyat nem is, antikvár könyvet, még mindig működő írógépet, kínai mintás porcelántányért, díszes zseb- vagy karórát és még megannyi érdekességet biztosan találhat.
Vasárnap általában szeretünk sokáig aludni, azonban ha valaki szeretne ilyen kincsekre bukkanni, jobb, ha nem lustálkodik egész nap.
Érdemes inkább kimenni a vásárba, csatangolni egy nagyot a régiségek között, ugyanis aki kilátogat, igazi értékekre is bukkanhat.
A hosszú téli szünet után, 2018-ban először március 11-én, vasárnap 7 és 15 óra között randevúzhatnak az antik tárgyak kedvelői és a régi korok relikviáinak gyűjtői a Kishegyesi úti Tesco parkolójában.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)