Ha két nagy lakli el akar kalapálni egy nyiszlett kisfiút, abból bizony verés lesz

---

Debrecen – Lehetséges újra és újra elmesélni egy olyan történetet, amit mindenki ismer? Amiről tudjuk, hogy rossz véget ér? Lehet úgy színpadra állítani egy ilyen darabot, hogy a közönség rajongjon érte? A tömör válasz: igen. Kritika.

---

Lehetséges újra és újra elmesélni egy olyan történetet, amit mindenki ismer? Amiről tudjuk, hogy rossz véget ér, mert a főhős meghal, és ráadásul még a halála is hiábavaló, mert a végén a győztesek is mindent elveszítenek? Lehet úgy színpadra állítani egy ilyen darabot, hogy a közönség rajongjon érte, és rekord tempóban elkapkodja a jegyeket? A tömör válasz: igen.

Fotók: Csokonai Színház / Máthé András

Molnár Ferenc regényét még azok is szeretni szokták, akik alapból nem tartoznak a könyvek nagy barátai közé. A Pál utcai fiúk több mint száz éve elképesztő siker. Első ízben 1906-ban jelent meg, folytatásokban, a Tanulók Lapja hasábjain (akkoriban még belefért a sajtóba az irodalom), s nem véletlenül készült belőle film (generációk kedvence volt az 1969-es változat!) és színpadi játék is. Remek döntés volt, hogy az idei szezont a Pál utcaiak és a vörös ingesek háborújával indította a Csokonai Színház. Így a debreceni közönségnek nem kell arra várnia, hogy eljusson Budapestre, és megnézze azt a legfrissebb musical-változatot, melyet Grecsó Krisztián, Geszti Péter és Dés László triója fémjelez.

Keszég László debreceni rendezése a zenére és táncra, valamint az érzelmekre koncentrál. Az eredeti regényben jóval kisebbek a fiúk, ebben a zenés színpadi változatban pár évvel idősebbek, ezekhez a dalokhoz ugyanis érettebb hangok kellenek.

A Csokonai Színházban egy csapat fiatal tehetség gyűlt össze, jó a ritmusérzékük, érzik a zenét, a színpadot.

Geszti jó dalszövegeket, Dés sodró, érzelmekkel teli popzenét írt, és bár semmi új nincs ezekben a dalokban, egyszerűen jó hallgatni őket, fülbemászóak, egészen maiak, szerethetőek. (Nem véletlen, hogy zenét sokan, slágereket jóval kevesebben tudnak írni!)

Ez a fiúk világa, a hölgyek itt csakis a nézőtéren kapnak helyet, Grecsó Krisztián száműzött minden női szereplőt (akikből eleve a regényben is alig volt néhány). Nincs túl sok helyszín sem: jószerével a tanterem, a grund és a füvészkert háromszögében, Árvai György praktikus, dekoratív díszletei között ingázunk. Felnőtt is mindössze kettő tűnik fel a színpadon: Rácz tanár úr szerepében Csikos Sándor láthatjuk, a grund őrét, a tót Janót pedig Steuer Tibor alakítja. Száz év nagy idő, mi egészen mások vagyunk, mint akik annak idején a grund farakásain verték egymást. Mi inkább a szobában ülünk és a számítógép billentyűzetét verjük, vagy a telefont nyomkodjuk, de azért van igényünk arra is, hogy legyenek haverjaink, legyen egy csapat, egy közösség, ahova tartozunk. Nem véletlen, ha valaki magára (vagy egykori énjére) ismer a fiúk bandázásában. Abban, ahogy megélik a kölyökkort, háborúznak egymással, és néha a felnőttek világát másolják, fontoskodva egyletet alapítanak és elnököt választanak.

Komolyan veszik a játékot, számukra a grund, a nagy placc egyszerre valós élmények helye és egyben a szabadság szimbóluma is.

A grundért – és a szabadságért – akár az életüket is adnák. (Úgy, hogy itt nincs meg a restart lehetősége, nem lehet újrakezdeni a pályát vagy az egész játékot, mint amikor a számítógépet vagy a telefont nyomogatjuk...)

Tudjuk jól, hogy Nemecsek alapvetően egy lúzer. Nem annyira, mint Nyilas Misi, mert ez a fiú ki akar törni az örök közlegény szerepéből, és hogy nem sikerül, az nem elsősorban rajta múlik. Tudjuk azt is, hogy Boka jó fej, és nagyon sajnáljuk, hogy minden jó szándéka ellenére túl lassan reagál bizonyos helyzetekre és van, amit túlkombinál. Tudjuk, hogy szuperhősök nincsenek, és ha két nagy lakli el akar kalapálni egy nyiszlett kisfiút, abból verés lesz.

Tudjuk, hogy mi lesz a vége, mégis visz minket a játék, sodor magával – és ez a színház csodája. Ott vagyunk az osztályteremben, a grundon, a vörösingesek főhadiszállásán. És ott vagyunk a végén a kis szobában, ahol a lázas kis Nemecsek nyugtatgatja Bokát, hogy nem fog meghalni, míg ott ül mellette.

Nincs mese, ilyenkor a nézőtéren párásodni kezdenek a szemüvegek. Hat ránk az előadás, és úgy tűnik, a szereplőkre is, akiket szintén megrendít ez a helyzet. Azt különösen sajnáljuk, hogy a gittegylet megint elszúrta, annyit dumáltak, vitáztak, hogy nem tudták jóvá tenni, amire minimális esélyük egyébként lett volna. Elkéstek. Nemecsek elment, örökre, előttük pedig ott a jövő, a durva pofon, hogy a grund pedig be fog zárni, társasház épül a helyén.

Lehet azt gondolni, hogy talán túlzás volt ennyi érzelmet, ennyi nyers szentimentalizmust belepréselni ebbe az előadásba, hogy ez már a hatásvadászat határát súrolja, és nem innen, hanem túlról – de ha így is volna, ezúttal nem olyan nagy baj az. Néha ki kell szakadni a hétköznapokból, kilépni a szürkeségből és megélni azt is, ami fáj. Különben a napos oldalt sem tudnánk igazán élvezni.

A Pál utcai fiúk – nem kell hozzá különösebb jóstehetség – vonzani fogja a nézőket. Lesznek köztük bizonyára olyanok is, akik egyébként nem szoktak színházba járni. Jól tették, ha most eljöttek és megnézték ezt a sikerdarabot, s akár állva tapsoltak a végén. De ne hagyják ennyiben. Ha tetszett, térjenek vissza máskor is, adjanak esélyt más előadásoknak is.

Részletes szereposztást, fotókat és információt arról, mikor láthatják legközelebb az előadást, itt, a Csokonai Színház honlapján találnak.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Mennyire szeretne ez a nő anya lenni?	2019.10.10