Gyönyörű helyen forgatott klipet közönségdíjas dalához a debreceni énekes
Szerző: Mikula Szilvia | mikula.szilvia@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.08. 17:40 | Frissítve: 2022.06.08. 17:40
Debrecen - A tarcali bányatónál készített videóklipet Hozzám hasonló című szerzeményéhez Farkas Zsombor.
Mint arról korábban már beszámoltunk, Szikra-díjat vehetett át Farkas Zsombor. A debreceni előadó Hozzám hasonló című dala közönségkedvenc lett a keresztény könnyűzene rangos eseményén. Zsombor az elismeréssel kapcsolatban korábban azt mondta, már magát a jelölést is hatalmas megtiszteltetésként élte meg.

A Hozzám hasonlót még évekkel ezelőtt kezdte el írni, majd hosszú időn át állt befejezetlenül a fiókban. Nemrég újra előkerült és úgy érezte, ideje lenne befejezni.
„A szöveg számomra az útkeresésről szól. Sokszor írtam már hasonló témában, komolyabb hangvételű dalokat, mégis talán a Hozzám hasonlóra mondanám, hogy az eddigiek közül a legmélyebb érzelmeimet boncolgató szerzeményem lett”
– mondta korábban a dalról az énekes.
A szerzemény először egy szöveges videóval debütált, ami mérföldkőnek számított Zsombor számára, hiszen ez az első olyan képi anyag, amit száz százalékban ő készített el a dalához.
Már akkor tervben volt egy videóklip készítése is, amely nemrég jelent meg és egy különleges helyszínen, a tarcali bányatónál forgatták.
Kapcsolódó cikkek:Cím | dátum |
---|---|
Eddigi legmélyebb dalát mutatta meg a közönségnek a debreceni énekes | 2022.02.16 |
A közönség kedvence lett a debreceni zenész dala | 2022.03.31 |