Fesztivál parádés szerepekkel és szerephalmozó színészekkel

---

Debrecen – Csinálják a fesztivált: egy hét alatt nyolc előadást láthat a a debreceni közönség. Van színész, aki hat nap alatt hat különböző darabban játszik.

---

Csinálják a fesztivált a Csokonaiban – ezzel harangozta be nemrég a Dehir.hu a Csokonai Fesztivált, mely október 15-től egy héten át tart a debreceni teátrumban. Nemcsak itthon, hanem országosan és nemzetközi értelemben is elismert, a szakma és a közönség számára egyaránt érdekes, korábban már bemutatott és sikerrel játszott, és egyöntetűen értékes darabokat vettek elő.

A debreceni nézők szerencsések, hiszen nekik nem kell vonatra szállniuk vagy autóba ülniük: egy héten át itt helyben láthatnak olyan előadásokat, mint a Fodrásznő, az Illúziók, a Jászai vagy Halotti pompa. Ez utóbbi kettő például azért is érdekes, mert mindkettő stúdiódarab, tehát igen korlátozott nézőszám előtt lehet csak játszani. A Jászai ráadásul mintha el lett volna átkozva: tavaly mutatták be, de a tervezett premier időpontja többször csúszott, majd nem elég, hogy a szereplők egy részét egy magasból lezuhanó kőgolyó majdnem agyonütötte – igaz, csak egy jól kitalált vírusvideó jóvoltából... –, de gyakorlatilag át is csúszott az idei szezonra.

A Fodrásznő hallatlan sikeréről már több ízben írhattunk: úgy néz ki, a szintén Viktor Rizsakov által rendezett, és az orosz színházi világ fenegyerekének tartott Viripajev darabja hasonlóan ígéretes karrier előtt áll. Szép lassan itt is kialakul egy kör azokból, akik újra és újra beülnek, és újra és újra, ismét megnézik ezt az életről, szerelemről, házasságról és persze, a halálról is szóló darabot. (Melynek korántsem mellékesen óriási érdeme, hogy kiszámíthatatlan, és egészen az utolsó percéig nem érzi azt a néző, hogy itt már rég eldőlt minden, nincs tétje, mert mindenki tudja, hogy mi lesz a vége...)

Mitől fesztivál a fesztivál?

Attól még nem lesz fesztivál egy fesztivál, hogy minden nap játszanak egy vagy két előadást a különböző játszóhelyeken. Attól annál inkább, hogy a néző sokkal közelebb kerülhet a színészekhez, rendezőkhöz és általában az alkotókhoz. Az csak egy dolog, hogyha beülünk a nézőtérre és hátradőlünk a székben, akkor kapunk a színházban valamit, amivel ki-ki a maga módján megbirkózik: nevet, megdöbben vagy éppen értetlenkedik. Ezen a héten az előadások előtt úgynevezett ráhangoló beszélgetésekre várják a közönséget, ahol szó eshet mindarról, ami majd a világot jelentő deszkákon történik. (S hogy miért az, miért pont itt, és mi vezetett ide...) De lesznek másféle szakmai beszélgetések is a színház életéről, melyeken részben azoknak a munkatársaknak – például a dramaturgoknak – a tevékenysége is előtérbe kerülhet, akikkel az átlagos néző nemigen találkozik, legfeljebb a plakáton, a műsorfüzetben látja a nevüket.

Másfelől is közelíthetjük ezt a fesztivált: a színészi és szakmai teljesítmények irányából. Hat nap alatt nyolc előadást láthatnak a nézők – plusz egy sámán tűzszertartását részben filmen, részben valóságosan. E hét alatt nemcsak a színpadot kell napról napra átrendezni (operát például részben ezért sem válogattak be a fesztivál programjába): de lesz néhány olyan színész is, akiknek naponta új emberré kell változnia. Nem is olyan egyszerű egyik szerepből a másikba átlépni.

Ez emberileg is, szakmailag is óriási erőfeszítést igényel a debreceni színészektől, akik hétfőn mondjuk egy házaspáros komédiában játszanak, kedden az egészen más karakterű Fodrásznő figuráit keltik életre, szerdán A szarvassá változott fiú világát elevenítik meg, csütörtökön a Mesés férfiak szárnyakkal című darabban (többek között) az űrhajózás hajnalára kormányozzák el a közönséget, pénteken pedig Az ember tragédiája monumentális, sok-sok színen át gördülő történetébe csöppennek. A hét persze ezzel még nem ér véget, hiszen ott a szombat, és a Pécsett is díjazott Scapin, a szemfényvesztő elképesztő kalandjai...

Közös nevező ezekben a darabokban az is, hogy eleve komoly fizikai „munkát” is igényel a játék. Pár évvel ezelőtt, amikor a Fodrásznő próbái folytak, Trill Zsolt például leesett az emelet magasságú díszletről és eltörte a könyökét. Kristán Attila, aki Gagarint játssza a Mesés férfiakban, előbb hatalmas pofont kap, később pedig óriási körmöst – a szigorú tanítónőt játszó Szűcs Nellitől.

Szerepcserék meghasonlás nélkül

S hogy kik ugranak egyik szerepből a másikba, napról napra? A teljesség igénye nélkül készítettünk egy kis statisztikát. Kristán Attila és Szűcs Nelli öt darabban játszanak (Illúziók, Fodrásznő, Mesés férfiak, A szarvassá változott fiú, Az ember tragédiája). Tóth László négy este lép színre (Jászai, Fodrásznő, Mesés férfiak, Az ember tragédiája), ahogy Rácz József is (Mesés férfiak, Scapin, Az ember tragédiája, A szarvassá változott fiú). Ráckevei Anna három produkcióban játszik (Halotti pompa, Jászai, Mesés férfiak), Csikos Sándor, Olt Tamás, Vass Magdolna és Varga József legalább kettőben. A csúcstartó a fesztivál hetében azonban egyértelműen Trill Zsolt: hat este hat darabban játszik. (Az egyszerűség kedvéért: a Halotti pompában és a Jászaiban nem.) Hat nap – hat teljesen különböző szerző és világ. Ez még kilóra is iszonyatosan sok. Alsó hangon is bő tizenkét óra játék, és hihetetlen mennyiségű szöveg. Még Viripajev és Medvegyev, a két kortárs (egyébként nagyon különböző...) szerző esetében érezhetünk minimális párhuzamot. De a Juhász Ferenc versére épülő Szarvassá változott fiú, vagy a részben szintén kortárs, ám történelmi korszakokon átívelő, Gagarin és Jézus történetének képeit is felvillantó Mesés férfiak önmagukban sem számítanak egyszerű szövegezésű daraboknak. Nem beszélve Madách Tragédiájáról, ami ugyan klasszikus – és egészen másképpen az, mint a másnapi Molière.

Lehet így szerepből szerepbe menni? Nem okoz ez meghasonlást a színészben? Egyáltalán: van ember, aki ennyi szöveget képes a fejében tárolni? Este még Fodrásznőt játszani, reggelre kelve meg a Juhász Ferenc-eposzra készülni? A fesztivál előtti héten Szűcs Nellit rohantuk le kérdéseinkkel, aki azon az estén éppen a Jászait nézte, s ott tapsolt a kollégáinak a Horváth Árpád Stúdiószínházban. „Olyan ez, mint komód, amiben különböző fiókok vannak, s mindig azt húzzuk ki, ami éppen következik. Én sokszor a verssel is úgy vagyok, hogy csak elkezdem mondani, s egyszeriben jönnek a szavak és a sorok. Érdekes, mert amikor nincs rá szükség, az ember akkor félreteszi a szöveget. Amikor viszont játszani kell, akkor meg hirtelen előkerül minden....” – próbált  magyarázatot adni, hogyan lehet akár évekkel ezelőtt játszott darabokat is elővenni, s „felújítani” egyik napról a másikra. S hogy így van-e, így lesz-e – az majd kiderül a fesztivál hetében. A színészeknek nagy tehertétel lesz, óriási szakmai kihívás, melyben ugyanakkor ott a játék öröme is. A közönségnek meg kaland és lehetőség: újranézni, ami korábban bejött, vagy pótolni azt, ami kimaradt. Esetleg megkérdezni a színészektől, van-e olyan, hogy nagyobbra sikeredik a színpadi pofon, mint amilyennek indult...