Felkerül a korona az ünnepi programokra: ez vár minket a karneváli hét végén
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2023.08.19. 08:25 | Frissítve: 2023.08.19. 08:27
Debrecen – Rendhagyó módon most csak a hétvége eseményeit hoztuk el olvasóinknak, hiszen ebben a két napban is számos érdekesség várja a közönséget.
Tartalmas hetet tudhatunk magunk mögött, hiszen számos izgalmas esemény színesítette a karneváli hetet, azonban a pezsgésnek még nincs vége, szombaton is érdemes kimozdulni, vasárnap pedig annál inkább, hiszen idén is egy varázslatos virágkarneváli menet várja a nézőket.

A szokásos heti összefoglaló helyett most azokat az ünnepi programokat vesszük sorra, amelyek még hétvégén várják a debrecenieket és az ide látogatókat. A megszokott programlistánkkal hétfőn jelentkezünk!
Koncertek és virágok
A Kossuth téren egész héten jobbnál jobb koncertek hallgathatott meg a nagyérdemű, ez most sem lesz másként. Szombaton a Wellhello, vasárnap pedig Boban Markovic Orkestar és Básits Branka énekesnő lép fel, majd 22.45-től DJ Náksival, egy hatalmas karneváli fiesztával és utcabállal búcsúzik a nyár.

A Debreceni Egyetem főépületénél vasárnapig három, ösvénnyel összekötött virágsziget a sivatag, a szavanna és az esőerdő élővilágát mutatja be, sok-sok virágzó növénnyel kiegészítve. A szigetek növényvilágát a Botanikus Kertben található növények és az erre a célra nevelt cserepes virágok adják. Mindhárom sziget szelfipontként is működik. A szigetek mellett a szökőkút szobrai is virágköntöst kapnak.
Idén sem maradhat el a Kölcsey Központban Botanica címen futó virág- és kertészeti kiállítás és vásár. Ide érdemes ellátogatni azoknak, akik érdeklődnek a kertépítés, virág- és kertgondozás, a környezetünk védelmével és fenntarthatósági praktikákkal kapcsolatos előadások, pozsgás- és kaktuszvásár, szobanövény-különlegességek és növény-csereberepont. A Botanica várja az érdeklődőket szombaton 10 és 20 óra, illetve vasárnap 12 és 20 óra között.

A virágkarnevál idején nemcsak a parkok és közterek telnek meg virággal Debrecenben! Városszerte viráginstallációk és virágszobrok tűnnek fel. Keressék őket vasárnapig itt: Nagytemplom, Kossuth tér, Emlékkert, Dósa nádor tér, Aranybika, Kölcsey Központ, Déri tér, Debreceni Kultúrpark, Egyetem tér
Utcafesztiválon bulizhatunk Hal közben: a területen működő üzletek tulajdonosainak összefogásának köszönhetően vasárnapig ingyenes koncertekkel, színpadi programokkal, fergeteges hangulat biztosítja .
Nagy galiba van Debrecenben egészen vasárnapig. A közel 200 ingyenes, izgalmas és interaktív programmal várja a kicsiket a Galiba Gyermekfesztivál.
Az időutazás köré épülő kalandok során a gyermekek részt vehetnek Dinó Show-n, kipróbálhatják a történelmi korszakokat megidéző játékokat, és részt vehetnek szórakoztató jövőt idéző programokon is, míg a kézműves foglalkozások lehetővé teszik a kreativitás kibontakoztatását. Nem maradnak el a sportbemutatók, a színpadi produkciók és koncertek. A belépés ingyenes!
Még akár vasárnap is kipihenhetjük a nap fáradalmait egy hűs nedű mellett. A Nagyerdei Sörkert - Beer By Lake bódéjaiban 30 hazai kézműves sörfőzde kínálatát kóstolhatjuk meg a Békás-tó mellett.
Szombaton 18.30-tól Nyíri Szilárd, 19.30-tól Winkler Róbert lép színpadra, 23.30-tól Andro. Vasárnap 15.30-tól és 16.30-tól a Dynamite Dudes, 17-től Csanád Márton sörszakértő pódiumbeszélgetése, majd sörkóstoló várja az érdeklődőket.
Nyitva tartás: 19-én 12-02.30, 20-án: 10-22 óra.

Idén is látványos táncokkal készülnek a művészeti csoportok: a karneváli héten több mint 1500 tehetséges táncos kápráztatja el a belvárosban korzózókat. Szombaton 17 és 20 óra között a Kossuth téren, 17 és 21 óra között a Dósa nádor téren, 18 és 18.30 között a Csapó utcán tekinthetik meg az érdeklődők a lenyűgöző produkciókat.
BMW iFACTORY Karrier Sziget
Igazi élményszigetté változik a Dósa nádor tér a DSZC és a Debreceni Egyetem közreműködésével. A gyermek- és családi programok, táncos produkciók, színvonalas koncertek és fergeteges salsa-est mellett egész hétvégén pihenősarokkal, kényelmes babzsákokkal, kvízzel és nyereményekkel várják a látogatókat.
Idén szeptemberben elindul a BMW Group Gyár Debrecen és a Debreceni Szakképzési Centrum közös képzési programja. A részt vevő intézményeket és szakmákat, valamint a programba való bekapcsolódás menetét a vállalat standjába beágyazott szakképzési infópultnál ismerhetik meg az érdeklődők.
Szombaton 17 órától Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia, 18 órától a LESZ Dance Tánc- és Sport Egyesület, 18.30-tól a Gusto Cubano, 19.30-tól a Comparsa Shambala, 20 órától pedig a Los Orangutanes várja a közönséget.
Vasárnap 15 órától a FOLKSZ, 17-től a LUNDA zenekar játszik, 18 órától pedig Salsa-esten vár mindenkit az Alacalufe band és Bachata Dance KSE.
Még több program a Kossuth téren
A Piac utca 1–3. alatt Kézzel-lélekkel: Handmade Market várja a látogatókat 10 és 21 óra között. Többek között fajátékok, konyhai termékek, kerámiák, kalapok, ékszerek, kiegészítők, könyvek, édességek, bio- és reform élelmiszerek.
A Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont a 32. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak és a 18. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállításnak, melyen idén az innováció kerül a középpontba.
Hétvégén a Kossuth téren Debrecen és a régió népi kézműves értékeit mutatják be a Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület vásárán: természetes anyagból, kézműves technikákkal készült, minősített, egyedi alkotásokat, öltözetkiegészítőket, lakástextileket kínálnak.
Ha a főtéren járunk, nem érdemes kihagyni Szerelmes Nagytemplom programjait sem. Szombaton 15 és vasárnap 11, illetve 15 órától épülettörténeti sétára és tárlatvezetésre invitálnak.
Ismét megrendezik ezt a látványos a karneváli élményfutást programot a Baltazár Dezső tér és az Egyetem tér között, a színes felhők alatt.
A virágkocsi-felvonulást megelőző, mindössze 2,5 kilométeres élményfutáson azok is bátran elindulhatnak vasárnap, akik nem tapasztalt futók, de szeretnék átélni, milyen érzés a megtelő karneváli tribünök előtt futni. A rajt előtt ráadásul a résztvevők egyszerre dobják magasba a színes festékporaikat, majd a hatalmas színes felhő alól, a nézők biztatása kíséretében lendülnek neki a távnak. Helyszíni regisztráció 7 órától lesz, közös bemelegítés 8-tól, majd 8.15-től rajt a Baltazár Dezső térről. Fontos a fehér póló viselése!
Érdemes megnézni ezeket a tárlatokat!
A Csapó utcai sétálóövezetben szeptember 5-éig látható a 41. Sajtófotó-kiállítás. A pályázatra 269 fotográfus 2443 pályaművel – köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal – nevezett.
A Budapesti Illusztrációs Fesztivál részeként a Bényi Galériában tárlat nyílik augusztus 15-én, 18 órakor Csokonai 250. születésnapja és Borbély Szilárd 60. születésnapja kapcsán szövegekre reflektáló, narratív képalkotásokból, mintegy 120 plakátból áll; anyaga reprezentálja a magyar illusztrációs grafika sokszínűségét és újító erejét.
Impressziók, improvizációk 2.0: művészetek randevúznak augusztus 20-án 14 órától a Déri téren, ahol zene keltette mozdulatok és pillanat szülte benyomások hívják életre a vásznakra kerülő témákat: fények, színek, hangok és mozdulatok a festőállványok ölelésében.
Varázslatos Magyarország. Természetfotó-kiállítás nyílik a Kölcsey Központban augusztus 18-án 15 órakor. A szeptember 16-ig látható tárlat 70 alkotó 209 képén keresztül mutatja be a nemzeti parkok tájait, az állatok mindennapi életének békés és feszültségtől izzó pillanatait és művészi ábrázolásokat a szabad szemmel láthatatlan világokról.
A Playmobil varázslatos világa
Kalózok, tündérek, sárkányok, lovagok világában kalandozhat a látogató a Kölcseyben 10-től 18 óráig!
Találkozni lehet az Így neveld a sárkányodat, a Szuper 4 vagy épp a Szellemirtók szereplőivel. Időben és térben az indiánok és az egyiptomiak világába, de akár az űrbe is utazhat a gyerkőc! A 300 négyzetméteres kiállításon óriási terepasztalok, Playmobil figurák, játszóház és értékes Playmobil nyeremények várják a gyerekeket.
Sakk és salakmotor
A nemzetközi sakkverseny a Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Technikumában lehetőséget biztosít mind a sakk kedvelőinek, mind a versenyzőknek, hogy a tudásukat hasonló szintű játékosokkal mérhessék össze. A Sakk-karneválon – a hagyományos versenyszámok mellett – érdekes sakkváltozatokat is játszhatnak a résztvevők: tandem, Chess960, FISCHER, Schnell-verseny. További részletek a chess.hu-n.
Salakmotor: 48. Debrecen Nagydíj: Magyarország legnagyobb hagyománnyal bíró és legtöbb nézőt vonzó nemzetközi salakmotorversenyén augusztus 20-án a Perényi Pál Salakmotoros Stadionban – a 20 alapfutamot követően – a fináléban a legjobb öt pilóta méri össze erejét. Az esemény több kísérőprogrammal várja a közönséget, megrendezik az Adorján–Tihanyi páros meglepetés-futamát, és bemutatkoznak a SpeedWolf Juniors tagjai.
Programok augusztus 20-án
A korona a rendezvénysorozatra most is 20-án kerül majd fel: több mint 1500 hazai és külföldi felvonuló lesz részese a programoknak. Félmillió szál élő- és ennél is több száraz virág díszíti majd a kocsikat – idén 12+1 virágkocsi készül, és a hagyományoknak megfelelően a Szent Korona kocsija nyitja a karneváli menetet.
8 óra Karneváli élményfutás: Baltazár Dezső tér – Egyetem tér
8.20 Ünnepélyes zászlófelvonás, kenyérszentelés és ünnepi műsor
8.30 Kerékpáros felvonulás: a Hatvan utcától a Pallagi útig
8.50 Oldtimer-felvonulás: Hatvan utca–Nagyerdei Stadion
9 óra Virágkarneváli felvonulás: a Rózsa utcától a Nagyerdei Stadionig
14 óra Virágkocsi Korzó és Oldtimer Show a Vitesco Technologies támogatásával: Nagyerdei Körút / Északi Rendezvénytér
21 óra: Boban Markovic Orkestar és Básits Branka énekesnő – Kossuth tér
22.30 Karneváli Fieszta DJ Náksival – Kossuth tér
A DKV Zrt. vasárnap ismét karneváli villamost indít! A villamos az 1-es vonalon 15, 16 és 17 órakor indul a Nagyállomástól. A járat normál díjszabással vehető igénybe.
A karneváli felvonulás ékköveit, a virágkocsi-kompozíciókat idén is megnézheti a közönség a Nagyerdei Körúton, ill. a stadionnál, az Északi Rendezvénytéren a Vitesco Technologies támogatásával. A virágos installációk mellett oldtimer-autók, motorok és kerékpárok teszik színesebbé az élményt, kellemes karneváli hangulat, pezsdítő zenés-táncos produkciók kíséretében vasárnap 14 óra és 20.30 között.
Virágkocsi Korzó Extra. A Debrecenben maradó virágkocsik augusztus 21-én 8 és 20 óra között még egy napig a Piac utcai sétálóövezetben ingyenesen megtekinthetők.