Ezért piros a húsvéti tojás
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.04.18. 08:40 | Frissítve: 2022.04.18. 08:45
Debrecen – Húsvét az élet újjászületésének nagy misztériuma. Így írt róla a nemrég elhunyt néplélekkutató.
A húsvét igazi tavaszi ünnep, és ahogy ez Debrecenben a Motollánál szokás, idén is komolyan készültek rá. A nagyhetet megelőző hét szombatja a húsvétra készülődés jegyében telt náluk, középpontban természetesen a tojásfestéssel. A kíváncsiak kipróbálhatták a gyufaszálas és az ecetes eljárást is, a Hortobágy Táncegyüttes tagjai a böjti leánytáncokat járták, Bárdosi Ildikó tanítványaival magyarbődi dalokat tanított, végül meghallgathatták Udvarhelyi Pirostól Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony meséjét.

A készülődést, illetve az ünnep megélés segíti a Nemzeti Művelődési Intézet Naputon.hu honlapja is, ahol a Makoldi Sándor Központ menüpontja is található. Ezúttal egy új, önálló menüpont alatt, melynek Kerek Istenfája a neve, Molnár V. József kutatásai, ill. azonos című összefoglaló munkája alapján közölnek az esztendő körének változásairól egy-egy időszerű fejezetet. Első alkalommal a virágvasárnaptól húsvét hétfőig terjedő, szokáshagyományban és történésekben rendkívül telített időszakot mutatják be, a szerző könyvéből vett részlettel.
Ahogy Gyöngy Péter, a Makoldi Sándor Központ vezetőjeként felidézi, a húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, annak ellenére, hogy az egyes felekezetek között vannak hangsúlybeli eltérések, pl. nagypéntek jelentőségének megítélésében.
- Abban mindenki egyetért, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása nélkül nem értelmezhető a keresztény, vagy keresztyén hit és tanítás. A néphagyományban is a legjelentősebb ünnep, hiszen Krisztus szenvedéstörténete, majd feltámadása egybeesik a természet tetszhalálból történő látványos megújulásával, új életre támadásával: a megélt tapasztalat és a hit egymást erősíti. Húsvét az öröm, a tisztulás, a külső-belső megújulás, a beteljesülés ünnepe.
Húsvét az élet újjászületésének nagy misztériuma, ezt a legelterjedtebb, s talán a legtovább gyakorolt hagyományunk, a tojásírás is mutatja, melyet évek óta élünk meg közösségi szinten a Motolla Egyesülettel is. Így ír erről Molnár V. József, a nemrégiben elhunyt kiváló néplélekkutató, Kerek Istenfája című 2018-ban megjelent művében:
„Az ősi húsvéti eledelekhez tartozik a tojás is. A tojás az életnek, az átváltozásnak, az újjászületésnek ősi jelölője, megidézője. Amint a tojásból élet kel ki, éppúgy támad föl Krisztus is az Atya akaratából, a Szentlélek erejével sírjából. Csíkmenaságban a piros héj Krisztus elhullajtott vére, alatta a belső, festetlen fehér rész pedig a verejtéke. A körmendiek azt tartják, amikor Jézust keresztre feszítették, odament egy asszony, kötényében tojással. Egy csöpp vér cseppent a tojásra és az nyomban megpirosodott.”
A teljes szöveg itt található, a Nemzeti Művelődési Intézet Naputon.hu weboldalán, a Kerek Istenfája menüpont alatt.