Ez volt a „Vízöntő kora”: 45 éve írtak fesztiváltörténelmet Woodstockban

---

Bethel, New York (USA) – A rendezők panaszkodhattak a végén, az időjárás kegyetlen volt, több sztár nem is ment el, mégis: a 45 évvel ezelőtt rendezett Woodstock maradt minden idők legemlékezetesebb rockfesztiválja. Vajon miért?

---

1969 izgalmas esztendő volt az Amerikai Egyesült Államok történelmében. Egy évvel a kultikus és legendás ’68 után, dúlt a vietnámi háború és az ellenkultúra, a Holdra lépett az első ember, a később lemondásra kényszerült Richard Nixon átvette az elnöki hivatalt, ja és januárban a New York Jets megnyerte a Super Bowlt. Ennek az évnek augusztusában jött össze több mint félmillió ember a New York állambeli Bethel település közelében, hogy eltöltsön három napot a „Béke” és a „Zene” – no és egymás – társaságában. Senki, még a szervezők sem álmodtak róla, hogy az augusztus 15. és 18. között tartott Woodstock Music and Art Fair (woodstocki zenei és művészeti vásár) lehet a valaha volt legemlékezetesebb zenei fesztivál. Az lett, sőt sokkal több egy jó bulinál: a múló évtizedek alatt Woodstock mítosszá vált.

Woodstock ötlete négy fiatalember fejéből pattant ki: John Roberts, Joel Rosenman, Artie Kornfeld és Michael Lang állt össze, hogy egy jól szervezett fesztivállal anyagi alapot teremtsenek egy ellenkulturális bázis felépítésére szabadidőközponttal, stúdióval és koncertteremmel. Számoltak a közelben élő, már befutott sztárok későbbi bevonására, bár hogy ez mennyire nem jött be, arra a legjobb példa, hogy a „szomszédban” lakó Bob Dylan inkább Európába ment koncertezni azokban a napokban, mintsem fellépjen a fesztiválon. Pedig az érdeklődés a vártnál sokkal nagyobb volt, és ez igencsak komoly zavarokat okozott a szervezők számára.

„Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat keresnek” – gyakorlatilag ezzel a The New York Timesban és a The Wall Street Journalban megjelentetett hirdetéssel indult a történet. A feladó a fent említett Roberts és Rosenman urak voltak, akik kezdetben több kalandos vállalkozásba fogtak, mígnem rájuk talált az ellenkultúra zenei köreiben már jól ismert Kornfeld – Lang páros. A woodstocki kultúrbázis anyagi alapjához – vélték – elegendő egy százezer fős megafesztivál megszervezése. A helyszínnek jelentkező Walkill város vezetői megijedtek a várható nagy tömegtől, és visszavonták ajánlatukat, mondván: Isten mentse meg őket egy ötvenezres „hippi bandától”. Azt akkor még nem is gondolhatta senki, hogy a végén nem ötven-, hanem ötszázezer rajongó jön el a hétvégi bulira, de hova is? Végül a szomszédos Bethelbe, ahol Max Yasgur farmer adta kölcsön horribilis összegért birtokának jelentős részét.

Maga Woodstock - vagy ahogy a Time magazin írta, „A Vízöntő-fesztivál” - óriási siker volt. Félmilliós tömeg verődött össze úgy, hogy egymilliónyian keltek útra, de az érdeklődők fele egyszerűen elkésett. A háromnapos eseményen 32 együttes és szólóénekes lépett fel. A legjobban fizetett banda a The Who volt (12500 dollárt kértek), az előadók gázsija meghaladta a kétszázezer dollárt. Ott volt többek között Jimi Hendrix, Janis Joplin, Joan Baez, Ravi Shankar, Santana, Joe Cocker, a Canned Heat, a Grateful Dead, a Creedence Clearwater Revival, a Jefferson Airplane, a Ten Years After, vagy a The Band. Erős mezőny, bár ha belegondolunk, a korszak legnagyobbjai közül nem fogadta el a meghívást Bob Dylan, a The Doors, a Led Zeppelin és a The Rolling Stones, míg a szervezők kérése ellenére John Lennon nem akarta megpróbálni összerántani az akkor már nem koncertező The Beatlest, de mondjuk Yoko Onóval szívesen fellépett volna (ebből a felállásból viszont a szervezők nem kértek). Mindezek dacára összességében hihetetlen zenei élményt nyújtott a fesztivál, bár szinte az egész hétvégén esett az eső.

Egyedül a szervezők nem jártak jól. Előzetesen úgy tűnt, minden rendben lesz, és valóban összejöhet a gázsi a megálmodott szabadidős központ felhúzására: már elővételben sikerül eladni 186 ezer jegyet. De ezzel szinte elfogyott a jegyeladásból várt bevétel, mert senki nem számolt azzal, hogy a végén ötszázezer fiatal özönli el a környéket, így a logisztika kártyavárként omlott össze: nem működtek a pénztárak, nem volt kerítés, hirtelen ingyenessé kellett nyilvánítani a fesztivált. Összességében mintegy 1,7 millió dollár volt a veszteség, amit csak 11 évvel később tudtak teljesen visszafizetni Robertsék. Ezt is jószerével csak annak köszönhették, hogy a Warner Bros. stúdióval kötöttek egy kiváló szerződést, mely komoly összeget hozott a konyhára. Az elkészült film közel négyórás lett, a kor legmagasabb színvonalán készült dokumentumfilmet még ma is érdemes megvásárolni és végignézni.

Woodstock kapcsán – ha már ennyi bonyodalom volt a szervezés során, sztárok sora nem lépett fel, rossz volt az időjárás, a büdzsé felborult – joggal merülhet fel sokakban a kérdés: vajon miért ez az 1969. augusztusi fesztivál vált mítosszá? „Rengeteg fesztivál számára jelentett mintát Woodstock. Megteremtette a rituálét, amit a többiek lemásolhattak” – mondta később Lang. Holott nem is Bethelben volt az első nagy amerikai rockfesztivál. 1967-ben a kaliforniai Monterey Pop nyitotta a sort, 200 ezer résztvevővel, a fellépők között Jimi Hendrix-szel. 1968-ban tartották a Miami popfesztivált, majd 1969-ben, hetekkel Woodstock előtt az atlantai Nemzetközi Popfesztivált, amelyen a Led Zeppelin, a Creedence Clearwater Revival és Janis Joplin is zenélt. 1969 decemberében aztán a The Rolling Stones szervezett fesztivált az észak-kaliforniai Altamontban - mint Woodstock nyugati parti változatát -, de ott sok erőszakos cselekmény történt, és éppen a Stones koncertje alatt meggyilkoltak egy fekete fiatalembert. Szóval több helyszín, kivételes előadók, de a vége az lett, hogy azóta - így ma 45 év távlatából is - Woodstockra mondjuk, hogy igen, ez A FESZTIVÁL, amely „megrengette” Amerikát, amely elindította Európát is a fesztiválok útján, és amely elősegítette, hogy a rockzene kitörjön a kis előadótermekből, és „bevegye” magát a százezres stadionokba vagy nagy parkokba.

Hogy miért mégis Woodstock? Talán azért, mert a fesztivál hírére egymillió amerikai ember kerekedett fel, hogy részese lehessen e kulturális csodának. Az úgynevezett „baby boom nemzedék” akkor már évek óta „lázadt” szülei világa ellen, hitték, hogy itt kulminálódhat az a tömegek számára elérhető szabadság-álom, amire ez a második világháború után született nemzedék olyannyira vágyott. „Love and Peace”, azaz szerelem és béke – hirdették mindenfelé, és persze a lázongó egyetemisták, a teret nyerő Buddha-, Mao- és egyéb klutuszok furcsa egyvelege, a kábítószer terjedése, a beat írónemzedék népszerűsége, no és a rock and roll: mindez tömegeket tudott megmozgatni. „Woodstock a másképp gondolkodó új nemzedék demonstrációja volt. Woodstock nélkül nehéz megérteni, mi indukálta a változásokat például a kisebbségek vagy a nők jogait illetően, a szexualitásban” – vallja a fesztiválról Sebők János szakíró. Nos tehát a kérdésre talán az a legjobb válasz, hogy azért Woodstock, mert ez volt a béke és a zene rövid, ártatlan pillanata. Az a hely, ahol a szemtanúk szerint a résztvevők több mint kilencven százaléka kábítószerezett, ahol szabad volt a szerelem, ahol gyakorlatilag egy nagy félmilliós kommuna verődött össze, de senki nem halt meg, nem volt erőszak, szóval (talán) mindenki jól érezte magát. És mindez történt pontosan 45 évvel ezelőtt egy esős hétvégén az amerikai Bethel város közelében. Nos, ilyen volt az a „Vízöntő kora”…

[doboz pozicio="kozep" fejlec="Kis olvasni- vagy néznivaló" meret="93" igazitas="bal"]

A Woodstock-korszak iránt érdeklődő, vagy az akkori amerikai fiatalok életvitelét és életszemléletét megismerni kívánók számára ajánlunk néhány könyvet és filmet. Az úgynevezett ellenkultúra irodalmi alapjait a beat-nemzedék írói és költői rakták le műveikkel. Közülük is kiemelkedik Jack Kerouac, aki Úton című (úti) regényével korszakalkotót alkotott. A művet több fordításban és változatban magyarul is olvashatjuk. A fiatalon elhunyt Kerouac más művei is elérhetők idehaza. A lírában talán Allen Ginsberg volt a legnagyobb, de Lawrence Ferlinghtetti munkássága is elérhető magyar nyelven. Természetesen a korszakról több alapos összefoglaló mű is született, Woodstockról például a már említett Sebők János írt remek könyvet, Woodstock népe címmel.

Ami a filmvilágot illeti: a ’60-as évek szabadságvágyát bemutató alkotások közül Dennis Hopper Szelíd motorosok (1969) című műve kívánkozik az első helyre. Magáról a fesztiválról Woodstock (1970) címmel készült egy 330 perces mozi. Kiváló korábrázolás látható Michelangelo Antonioni Zabriskie Point (1970), Stuart Hagmann Eper és vér (1970), Milos Forman Hair (1979) című filmjében. Nagyszerű mozit készített 2009-ben Ang Lee Woodstock a kertemben címmel, ami a nagy fesztivál körülményeiről szól, egyetlen koncertjelenet bemutatása nélkül.

[/doboz]