Elmarad a Hortobágyról szóló kötet debreceni bemutatója
Szerző: Dehir.hu | info@dehir.hu Közzétéve: 2022.06.02. 09:38 | Frissítve: 2022.06.02. 10:28
Debrecen – Mégsem találkozhat ezen a csütörtökön a közönség az album szerzőivel, Tóth Csabával és Aradi Csabával.
Gyönyörű album született a Hortobágyról. A kötet szerzői Tóth Csaba egyetemi professzor, aki nem csak az urológia terén ért el komoly szakmai sikereket, de kiváló természetfotós is, valamint Aradi Csaba ökológus, akit korábban a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójaként ismerhettünk.

A terv az volt, hogy június 2-án, 17 órától az albummal és szerzőivel a Debreceni Egyetem Kenézy-villájában találkozhat a közönség. Az egyetem sajtóirodájának rövid közleménye szerint azonban a bemutató elmarad.
A Medicina kiadó e sorokkal ajánlja az olvasó figyelmébe új, szép kiállítású kötetét, a Barangolások a Hortobágy „mellyékén” című albumot:
„A csend, a tájból áradó nyugalom, a messzi vidékről idejövőnek talán már-már nyomasztó. Tekintetünk zavartalanul kószálhat szerte a határban: csak itt-ott tűnik fel egy-egy távoli tanya, gémeskút, legelésző nyáj vagy kúphalom.
Mindig jó érzés újra és újra visszatérni, feltöltődni, a távoli végtelenbe nézni és azt kívánni, hogy ez még sokáig így legyen.”
Cím | dátum |
---|---|
Gyönyörű album született a Hortobágyról | 2022.05.24 |