Elkezdődött a nyúlidény Debrecenben, a Kálvin téren

---

Debrecen – Gyuri és Gyuszi a játszótéren meséltek, miközben arany hullott egy varázsnyúl jóvoltából. Hangulatos előadással indult az új évad a bábszínházban. Kritika.

---

A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete című bábelőadás két népmesét foglal magába klasszikus paravános kesztyűbábos felállásban, ám ez csak a látszat. Már megszokhattuk, hogy a Vojtina Bábszínházban mindig csavarnak egy kicsit a dolgon, de – mint kiderült – még ezt is tudják fokozni, vagy éppen visszafogni és élni a jól ismert mondással: a kevesebb néha több.

A vojtinásokat ismerve már kíváncsian várhatta egy notórius debreceni bábszínházba járó, miként is gyúrják össze egy teljes új történetté a két népmesét. Így még meglepőbb volt, hogy nem nyúltak bele olyan mértékben a mesékbe, csak a keret fogta össze a két történetet és néhány apróságon módosítottak az összhang kedvéért.

Az előadás tulajdonképpen úgy kezdődött, mintha a játszótéren összefutott volna Gyuri és Gyuszi, majd egymásra licitálva mondták volna, ki melyik mesét ismeri, és elkezdtek mesélni a közönség és saját maguk szórakoztatására.

Márkó Róbert a győri Vaskakas Bábszínház művészeti vezetője rendezőként nagyon jól tudta a mértéket. Végig sikerült fenntartani a nézők érdeklődését. Lendületes és kaotikus volt olykor az előadás, de csak akkor, mikor megkívánta a történet, miközben humorral is megfűszerezte a megmozdulásokat, de semmivel sem esett túlzásba. Valóban olyan érzést keltett az egész, mintha csak néha kapta volna el a két mesélő gyermeket a játék heve, de képesek voltak megnyugodni és egymásra figyelni. Tökéletes példamutatás volt kicsiknek és nagyoknak.

Először Gyuszi mondta el A szegény csizmadia és a Szélkirály meséjét, melyben a báránykából nyúl lett, így már meg is volt az átvezetés a Nyúlpásztor meséhez. Több nem is kellett az összefűzéshez, hiszen a mondanivaló, a kitartás célhoz vezető ereje már adott volt. Ezzel csak egy gond akadt, hogy a két mesében fontos szerepet játszó bábnyúl kicsit ijesztőre sikeredett. Ez volt talán az egyedüli gyenge pontja az előadásnak, bár javított rajta az aranypotyogtatás, ami a gyerekeket egészen elkápráztatta.

A díszlet a megszokott módon színes és figyelemfelkeltő volt, miközben esztétikus maradt. A színészek kantáros, összefestékezett nadrágja pedig nagyon mulatságosan nézett ki, bár eleinte felvetett néhány kérdést. Miért mesél két felnőtt szobafestő-mázoló meséket gyermeteg rivalizálással körítve? A Szélkirály megjelenésével a történetben viszont kiderült, hogy nemcsak ketten vannak a színpadon ilyen öltözetben. Ekkor látszott igazán, hogy tulajdonképpen csak gyerekszínházat játszik néhány gyermek a színpadon. S a gyerekek ruhája bizony foltos szokott lenni.

Az apró, minden korosztály számára érthető kiszólások üdítővé tették az előadást, s a legbátrabban az idősebb kísérők nevettek. A legjobb választás volt a két mesélő szerepére Reschofsky György és Hajdú Péter. Természetességgel piszkálták és segítették egymást, miközben számukra is szinte kikapcsolódásnak tűnt az előadás. A közös nevük alapján pedig lehet akár egy személyről is szó, aki mesélés közben még vitatkozik magával az előadásmódról, ahogy a gyerekek szokták. Így a két bábszínésznek meg kellett találnia a közös pontokat. Közben Baditz Dávid, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter és Nagy Mónika is kitettek magukért a paraván mögött, s olykor előtte. Így már szinte teljesen elfelejtődött az a bábnyúl, amire szívesen engedélyeztetném a vadászatot.