Debrecenben is bemutatják az év legjobb természetfotóit
Szerző: MTI | info@dehir.hu Közzétéve: 2016.05.13. 10:35 | Frissítve: 2016.05.13. 10:38
Debrecen – Különleges képeken soha vissza nem térő térő pillanatokban gyönyörködhetnek majd azok, akik megnézik a pályázatra érkezett legjobb fotókat.
„A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 23. alkalommal írta ki hazánk és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését. A Canon – Az Év Természetfotósa 2015 pályázat izgalmas versenyt hozott: a zsűri összesen több mint 3400 képből válogatott, az utolsó fordulóban több mint hatvan alkotó 102 műve versengett. A díjakat 2015. november 3-án adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egyúttal megnyitották a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2015 című kötetet is.

A zsűri döntése szerint a pályázat fődíját, Az Év Természetfotósa elismerést Máté Bence nyerte el. A nagyközönség által „láthatatlan madárfotósként” is ismert, világszerte sikert sikerre halmozó természetfotós már ötödik alkalommal kapta meg ezt a rangos szakmai díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa a szabadkai Szekeres Levente lett, aki a pályázat történetében az első, határon túli nagydíjas. Az Év Természetfotóját Máté Bence készítette.”
Debrecenben is láthatják majd a legjobb felvételeket az érdeklődők, a Debreceni Művelődési Központ és a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége szervezésében május 18-tól június 10-ig a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában, hétköznapokon 10-18 óráig.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)